Kárpáti Judit

„Meghaltak; valahol Európában”

Találkozás Lantos Péterrel és a múltammal

Könyv

A Londonban élő magyar neuropatológus és Alzheimer-kutató a minap elnyerte a brit művelődési szövetség díját (UKLA Book Award). Az ifjúságnak szánt A fiú, aki nem akart meghalni című művében a szerző a holokauszt során gyerekként átélt megpróbáltatásairól és családja történetéről ír.

Tavasszal levél érkezett a hamburgi egyetemtől, amelyben együtt­érzőn, egyúttal tárgyilagosan közölték, hogy apai nagyapám utolsó útja 1945 tavaszán egy marhavagonba zárva, Bergen-Belsenbe vezetett. Nagy valószínűséggel ott egy tömegsírba került. Az egyik legnagyobb északnémet koncentrációs táborból, Neuengamméból indították útnak társaival a II. világháború utolsó napjaiban. Ezeket az utolsó napokat kutattam az elmúlt egy évben, mert hiszek benne, hogy el nem temetett nagyapám nyomára bukkanhatok. A sejtést, hogy Bergen-Belsen lehetett életé­nek végállomása, most egy német kutató igazolta.

Érkezett egy másik levél is, egy hazai könyvkiadótól; könyvet küldtek, amelynek címe A fiú, aki nem akart meghalni. A kamaszoknak szánt kötet írója bergen-belseni túlélő, Lantos Péter, a makói születésű, Londonban élő, nyugalmazott orvos-kutató. Fél nap alatt kiolvastam a könyvet, s még aznap megkértem a Kolibri Kiadót, kössenek össze a szerzővel. Beszélni akarok vele, élőben, személyesen, szűk időkeret nélkül. Bergen-Belsen nem csak az ő, az én életemet is meghatározta. Ki akarom deríteni, mit jelentenek neki 80 év elteltével a történtek, megtapasztalni, mi lehet a közös, miként viszonyul az én fájdalmam az övéhez, és megtudni, hogyan hat mindez ennyi év elteltével. Valamiképpen megvizsgálni, mit hordoz még mindig a közvetlen megélés és mit az átadott, megkapott. Végső soron mi a természetrajza a holokausztnak, milyen formát ölt a hatása a túlélőkön és az áldozatok leszármazottain?

„Elvették a holmimat”

Bergen-Belsen kapocs kettőnk között. Valahányszor olvasom, hallom, eszembe jut ez a számomra mindig is csak szemerkélő rettenetet jelentő név, haragot érzek. Soha nem kellett volna ismernem és kiejtenem a számon, egyetlen családtagomnak sem lett volna önszántából dolga ott.

Levelezni kezdtünk Lantos Péterrel. A 84 éves professzortól humorral átszőtt, szabatos válaszok érkeztek. Mire megvettem a repülőjegyet és szállást foglaltam, másik kötete, a Sínek és sorsok által még pontosabban rajzolódnak ki a kép körvonalai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.