Átok és megváltás

Ismail Kadare (1936–2024)

  • Bashkim Shehu
  • 2024. július 17.

Könyv

A július elsején elhunyt albán Ismail Kadare nemzetközi viszonylatban is a legismertebb kortárs írók közé tartozott. Műveit negyvenöt nyelvre fordították le, számos nagy presztízsű díjat nyert el, köztük a Nemzetközi Man Booker- és az Asztúria hercegnője díjat, és az elmúlt harminc évben szinte folyamatosan az irodalmi Nobel várományosaként tartották számon.

Egy középkorias dél-albániai kisvárosban, Gjirokastrában született. A hely kísérteties hangulata nagy hatással volt képzeletére, amelynek formálódásában szerepet játszott ifjúkori rajongása az Iliász és a Macbeth iránt is. (E művekből részeket kézzel le is másolt.) A tiranai egyetem elvégzése után 1958-ban Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Intézetben kapott állást, amelynek fullasztó légkörét húsz évvel később a Keleti istenek alkonya című regényében örökítette meg. De moszkvai élete és a szovjet kollégákkal kialakult irodalmi kapcsolatai gazdagították is. Amikor 1960-ban a Hruscsov vezette Szovjetunió szakított a keményvonalas, sztálinista Albániával, neki is haza kellett térnie.

Otthon Kadarét ekkor már a legjobb albán költők közt tartották számon – legfontosabb művei mégis a regényei lettek. Abban, ahogy a két irodalmi formát Kadare művelte, érdekes folytonosság érhető tetten. A közös nevező a metafora. Költészetében a metafora mikroszinten, a szószerkezetekben jelenik meg, míg a regényekben a szöveg egészének jelentéstartalmát szövi át.

Hibák és elhajlások

Első nagyregényét, A halott hadsereg tábornoka címűt 1963-ban adták ki. (Magyarul: Európa, 1972) Pár évvel később a mű nagy sikert aratott Franciaországban, amit számos egyéb fordítás követett. A történet főhőse egy tábornok és egy pap, akik a II. világháború után húsz évvel azért mennek Albániába, hogy összegyűjtsék az országot annak idején megszálló hadsereg elesett katonáinak földi maradványait. A különös küldetés során csontokat és koponyákat ásnak ki, zsákokba teszik, majd hosszú sorokba rendezik azokat – mintha a múlt darabkáit, a háború brutalitását és abszurditását tárnák fel. A szöveg minimalista, higgadt stílusa Ernest Hemingway-re emlékeztet. A regényt Albániában számos támadás érte, mert eltért a hivatalos szocialista realista kánontól, igyekeztek a jelentőségét kisebbíteni; helyette Kadare kisebb lélegzetű műveit népszerűsítették.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.