Átok és megváltás

Ismail Kadare (1936–2024)

A július elsején elhunyt albán Ismail Kadare nemzetközi viszonylatban is a legismertebb kortárs írók közé tartozott. Műveit negyvenöt nyelvre fordították le, számos nagy presztízsű díjat nyert el, köztük a Nemzetközi Man Booker- és az Asztúria hercegnője díjat, és az elmúlt harminc évben szinte folyamatosan az irodalmi Nobel várományosaként tartották számon.

Egy középkorias dél-albániai kisvárosban, Gjirokastrában született. A hely kísérteties hangulata nagy hatással volt képzeletére, amelynek formálódásában szerepet játszott ifjúkori rajongása az Iliász és a Macbeth iránt is. (E művekből részeket kézzel le is másolt.) A tiranai egyetem elvégzése után 1958-ban Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Intézetben kapott állást, amelynek fullasztó légkörét húsz évvel később a Keleti istenek alkonya című regényében örökítette meg. De moszkvai élete és a szovjet kollégákkal kialakult irodalmi kapcsolatai gazdagították is. Amikor 1960-ban a Hruscsov vezette Szovjetunió szakított a keményvonalas, sztálinista Albániával, neki is haza kellett térnie.

Otthon Kadarét ekkor már a legjobb albán költők közt tartották számon – legfontosabb művei mégis a regényei lettek. Abban, ahogy a két irodalmi formát Kadare művelte, érdekes folytonosság érhető tetten. A közös nevező a metafora. Költészetében a metafora mikroszinten, a szószerkezetekben jelenik meg, míg a regényekben a szöveg egészének jelentéstartalmát szövi át.

Hibák és elhajlások

Első nagyregényét, A halott hadsereg tábornoka címűt 1963-ban adták ki. (Magyarul: Európa, 1972) Pár évvel később a mű nagy sikert aratott Franciaországban, amit számos egyéb fordítás követett. A történet főhőse egy tábornok és egy pap, akik a II. világháború után húsz évvel azért mennek Albániába, hogy összegyűjtsék az országot annak idején megszálló hadsereg elesett katonáinak földi maradványait. A különös küldetés során csontokat és koponyákat ásnak ki, zsákokba teszik, majd hosszú sorokba rendezik azokat – mintha a múlt darabkáit, a háború brutalitását és abszurditását tárnák fel. A szöveg minimalista, higgadt stílusa Ernest Hemingway-re emlékeztet. A regényt Albániában számos támadás érte, mert eltért a hivatalos szocialista realista kánontól, igyekeztek a jelentőségét kisebbíteni; helyette Kadare kisebb lélegzetű műveit népszerűsítették.