Könyv

Megnyíltak az ajtók

Fodor Gábor – Kardos Tatjána: Látogatás az Oszmán Birodalomban – Dr. Bozóky Dezső fotográfiái (1905–1906)

Könyv

Az addig ismeretlen nagyvilág felfedezésének, sőt meghódításának hőskora volt az első világégés előtti átmeneti, boldognak csak erős túlzással nevezhető időszak.

Elég idézni e könyv hőse, a passzionátus fotóművész Bozóky Dezső sorhajóorvos mondatait, amelyeket néhány évtizeddel később akár Rejtő Jenő is írhatott volna: „Hadihajón beutazni a nagyvilágot előkelő s úri dolog. A kiváltságos állás, melyet a hadihajók tisztikara az egész világon élvez, sok ajtót nyit meg előttünk, melyeken még milliók felett rendelkező turisták is hiába kopogtatnak, mivel még az ő mindenható aranya­ik előtt sem nyílnak meg azok.” Bozóky Dezső 1905–1906-ban (miközben itthon a haza apraja s nagyja a darabontkormány elleni nemzeti ellenállás lázában égett) éppen egy oldallapátos, régimódi hadihajón szolgált, amelyet Triesztben gyártottak, vízkiszorítása 550 tonna volt, a teljes neve pedig HMS Taurus II. A Monarchiát, pontosabban annak flottáját 1878-tól egészen 1909-ig képviselte, és tartozunk a tényeknek azzal, hogy eláruljuk: utolsó itteni parancsnokának neve nagybányai Horthy Miklós volt. Igaz is, akkoriban Bozóky Dezső már a Távol-Keleten (Koreában, Japánban, Kínában, sőt Hongkongban!) kattintgatta fényképezőgépét, majd úti élményeiről könyvben (Két év Keletázsiában címen) is beszámolt. De 1905–1906-ban még Isztambul lenyűgöző sziluettje, a Boszporusz, az Égei-tenger (no meg Szmirna és Bursa) terült el a szeme előtt. És ő buzgón fotózta is a lélegzetelállítóan szép török fővárost, amely egy európai számára maga volt a Kelet kapuja, ahol egymásra rakódnak a bizánci és az oszmán múlt emlékei, és az előtérben gyakorta a vízen táncolnak a fények. A színek és kontrasztok annyira intenzívek és szinte szívbe markolóak lehettek, hogy Bozóky doktor nem is állta meg, hogy azokat legalább utólag ne próbálja meg visszaadni: habár természetesen fekete-fehér nyersanyagra fotózott, ám 1957-ben bekövetkezett halála után a hagyatékból előkerült 299 olyan, kézzel színezett sztereó üvegdia is, amelyeket törökországi szolgálata során, az Égei-tengeren és Kis-Ázsiában készített. Nos, ezek az ügyesen színezett felvételek szolgálnak eme igencsak látványos kiállítású album nyersanyagaként, közben már a fotográfiák készítésekor is eltűnőben, de legalábbis erősen átalakulóban lévő világ valósághű képét adják. Mi már tudjuk, hogy ez a régi látvány nem sok idő elteltével – sokszor igencsak drámai körülmények között, szörnyű tragédiák kíséretében – a semmibe vész, és alapjaiban változik meg a minden ízében multikulturális, több civilizáció találkozási pontjában fekvő város is. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum tulajdonában lévő képekből Kardos Tatjána, a múzeum adattárosa (aki első ízben írta le Bozóky archív fotógyűjteményének anyagát) és Fodor Gábor turkológus közös munkájának gyümölcseként látott napvilágot ez a remek album – de fontos feladatot végzett a képeket restauráló Katkó Tamás fotográfus is. Fodor pedig nem csupán a török tárgyú fotók kultúrtörténeti hátterét tisztázta, de alapos bevezető tanulmányban igyekezett tisztázni a képek elkészítésének oszmántörök belpolitikai és világpolitikai hátterét, és azt is, miként zajlott az élet az akkoriban még zömmel nem muszlimok lakta, de már akkor is milliós Konstantinápolyban. Mondatai nyomán megelevenedik, hogyan járta a világot a Monarchia flottája, s a diplomáciai feladatok mellett még holmi felfedezésekre is maradt idejük.

A hajók megannyi kíváncsi tekintetet is hordoztak, és a fedélzeten szerencsére akadtak olyanok, mint például Bozóky Dezső, akik a látás élményét át tudták adni az utókornak is.

MMA Kiadó, 2019, 278 oldal, 5800 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.