rés a présen

„Megvéded, amit gondolsz”

Fekete Ádám író, dramaturg, rendező

  • rés a présen
  • 2020.11.08 10:10

Könyv

rés a présen: Bármilyen szövegből lehet előadást csinálni?

Fekete Ádám: Lehet, de nem tud bárki bármiből. Kérdés, hogy az adott alkotó számára mi élményszerű, mi kiált nyilvánosságért, valamiféle igazságtételért akár. A narratívák folyamatosan kivetnek magukból bizonyos dolgokat, árnyalatokat, amelyeket zavarosnak ítélnek. Ilyen a társadalmak működése, ahogy a pszichénké is. Szerintem ezeket kell rehabilitálnunk, vállalva, hogy szégyenben maradunk, vagy hogy ütődöttnek tartanak majd minket. Ehhez a hithez viszont személyes érintettség szükséges.

rap: Az új, Haloktatás, márvány­protézissel című előadásodat a Trafóban a saját műtéted ihlette, és elég hamar transzformáltad darabbá. Hogyan történt mindez?

FÁ: Tudtam, hogy a végzős fizikai színházi koreográfus-rendező osztállyal fogok dolgozni (Horváth Csaba, az osztályfőnökük kért fel), ahogy azt is, hogy még előtte meg fognak műteni, februárban. A darab viszont nem a műtét utáni, hanem az azelőtti időszakról kezdte írni magát. Rengeteget jegyzeteltem 2019 októberétől, és olyan naplószerűen szövődő személyes szövegekkel bíbelődtem. Nem tudtam, lesz-e bármi közük a darabhoz. Próbálom egyre kevésbé különválasztani a munkáimat egymástól, naplót, kisprózát, drámát, verset, hagyom, hogy egymásba folyjanak, plagizálják egymást, fejlesszék tovább, javítsák ki. A darabot, mint mindig, most is az olvasópróba előtti egy-két hétben írtam, erre a tíz színészre, beleálmodva, amit én látok belőlük, gondolok, érzek róluk.

rap: Mikor „kattant” be neked, hogy képes vagy bármilyen helyzetből színházat írni?

FÁ: Volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy a színházak vagy kizsákmányolják azt, amivel foglalkoznak, vagy még mélyebbre ássák azt, aminek a felmutatásával kérkednek. Dühös voltam, és azt hiszem, most ez a düh hajt. Ez a „bármibőlség” szerintem a TÁP Színházban szerzett tapasztalat: a varietékben az ember kell meg a pillanat, a maga összes zűrjével és keresztre feszítettségével. Se szöveget írni, se jelmezbe bújni nem kell, sokszor a legminimálisabb tervezés is csak gátként jelentkezik.

rap: Hogyan érintett a járványhelyzet?

FÁ: A csípőprotézis-műtétem pont az első hullám elé esett, a rehabilitációs időszak pedig alá, így nemcsak én nem mehettem sehova, hanem senki. Nem éreztem, hogy kimaradok valamiből, ezért jobban oda tudtam figyelni a járásomra, ha nyitva vannak a színházak meg a kocsmák, ez biztosan másképp alakul, hamarabb kezdtem volna futkosni a megkönnyült mozgás miatti szabadság­érzettől. Másrészt volt időm írni, csak úgy, tervezetlenül: se megrendelő, se leadások. Maga a vírushelyzet annyiban foglalkoztat, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a saját rendszereinknek, amelyeket korrupt elmebetegek üzemeltetnek.

rap: Milyen más előadásaid mennek?

FÁ: Az FAQ Társulattal készített Alkésztisz menni fog a MU Színházban (október 8-án játsszuk legközelebb). Velük 2021 februárra új produkciót is tervezünk, amelyet kifejezetten „zenésnek” képzelek, miközben jó lenne újra valami klasszikussal foglalkozni, pláne a Haloktatás egotripje után. Aztán Fehér Balázs Benő Tonio Kröger-rendezésében veszek részt tavasszal, Vilmányi Benett-tel és Hajduk Károllyal játszunk benne hárman, ezt is nagyon várom. Más most nem jut eszembe. Szeretnék regényt írni lassan, valamint az egyetemi munkával foglalkozni, amennyiben lesz még rá lehetőség.

rap: Mit kaptál te az SZFE-től?

FÁ: Nagyon sok bizalmat a tanáraimtól, valamint sok olyan barátot és munkakapcsolatot, amiről érzem, hogy hosszú évtizedeken át ki fog tartani. A legemlékezetesebb előadásokat odabent láttam, különböző vizsgák formájában. Annál a kutakodásnál és önfelfedezésnél, amit az egyetem biztosít, kevés megérintőbb és izgalmasabb dologgal találkoztam. Most a diákok a fórumozást, a folyamatos belső tárgyalásokat, a demokrácia gyakorlatát tették első számú kurzusukká. Ez példát mutathat mások számára. Mert mindez nem valami helyett történik: most pontosan ennek kell történnie. Ha kikerülnek a szakmába, számtalan olyan helyzetbe fognak kerülni, ahol meg akarják majd mondani nekik, hogy mit csináljanak, hogy mi a dolguk, meg hogy mi a fontos. Márpedig a művészet az, hogy megvéded, amit gondolsz. Én úgy látom, hogy akik ellen most védelmi rendszert építenek, azok nem valami mást gondolnak, hanem nem gondolnak semmit. Ezért több idejük marad a pusztítás szervezésére, nem szorulnak önvizsgálatra: nincs mit vizsgáljanak. Emiatt rémisztő ez a harc.

Neked ajánljuk