Könyv

Mesék a felnőtté válásról

  • Sándor Anna
  • 2018. március 15.

Könyv

Ki nem oktatott ki még másokat, hogyan kéne érett felnőttként élni? Hogyan kéne elsajátítani a hozzá való készségeket? Boldizsár Ildikó legutóbbi tematikus népmese-válogatása ezekre a kérdésekre kínál válaszokat azoknak, akik szívesen reflektálnak történeteken keresztül az életükre. És hogy ezek valódi válaszok, arra garancia az a sok-sok sok generáció, aki hallotta, leokézta és tovább mesélte ezeket a sztorikat. A mesék a világ minden tájáról valók, hiszen bárhol születünk, ugyanazok a próbatételek várnak ránk: a gyerekkor után útnak indulni, leválni a szülőkről, társakat és célokat találni, megküzdeni az ellenfelekkel, elköteleződni a saját értékrend mellett.

A kötetbe válogatott történetek egyszerre ismerősek és idegenek, és ez a különleges koktél nem hagyja lankadni a figyelmet. A mesék pozitív cselekvési mintákat mutatnak be, bár a kötet férfi és női hősök szerinti felosztása elavultnak tűnhet, mert az elsajátítandó készségek uniszexek. Az viszont kifejezetten értékes, hogy rácáfolva a közkeletű tévhitre, miszerint a népmesékben passzív nők szerepelnek, a női történetek független, a saját boldogságukért küzdeni képes hősnőket vonultatnak fel.

A korábbi válogatásokhoz képest Boldizsár Ildikó mintha kevésbé bízna az olvasóban, és pár szavas elemzéseket kapunk a mesék elé. Ez az irányított értelmezés azonban megspórolja nekünk az önálló munkát, és a meséhez való csatlakozásunkat is korlátok közé kényszeríti. A felemás új koncepció a kötet dizájnjában is tükröződik, a grafikai megoldások erőltetetten fiatalosak, ügyetlenek. Maradnak a történetek, amelyek a maguk jogán erősek és emlékezetesek.

Jelenkor, 2017, 405 oldal, 3499 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.