Bartók Béla nem az a művész, akiért a mai gyerekek feltétlenül rajonganak. Neve mellett az ének-zenei tankönyvekben egy szomorú, zárkózott tekintetű alak portréképe szerepel, atonális műveiről és a zongoraiskolákban használt Mikrokozmosz darabjairól pedig nem mondható, hogy léleksimogatók lennének. Mészöly Ágnes úgy próbálja közelebb hozni a 6–10 évesekhez a zeneszerzőt, hogy elmeséli, mitől olyan szuggesztív az a fekete tekintet, és mi az oka annak, hogy a bartóki zene gyakran egy darabjaira hullott világ disszonáns harmóniáját adja vissza.
Könyvének első felében megismerünk egy sokat betegeskedő, félénk gyereket, aki a sarokba bújik, ha vendégek jönnek, és csak akkor merészkedik elő, ha zongorázhat, majd hamarosan a zeneszerzésben találja meg a sikerhez vezető kiutat. Bertóthy Ágnes illusztrációin egy bájos, mosolygós kisfiút látunk, így sajnos sem a szövegből, sem a képekről nem tudjuk meg, hogy a befelé fordulás oka egy kifejezetten csúnya bőrbetegség volt, ami miatt Bartók éveken át gyűlölt a tükörbe nézni.
Nem mintha az életrajz megszépítése lett volna az alkotók célja: a későbbiekben értesülünk többek közt a művész válásáról, zenei sikertelenségeiről és az emigrációban átélt magányáról is, az illusztrációk pedig a téma komolyságához méltón pontosak és emelkedettek.
Az életrajzi adatok és a karakterábrázoló anekdoták, a belső világ bemutatásának egyensúlya az előbbiek javára dőlt el: szerencsésebb lett volna a fordított eset, mert bár Bartókot így is sikerül barátságossá, sőt gyerekbaráttá tenni, a személyisége mégsem üt át kellő erővel.
Illusztrálta: Bertóthy Ágnes. Naphegy Kiadó, 2019, 48 oldal, 3200 Ft
