Finesz
Ha van "ügy", ha nincs, a látvány lenyűgöző. Ami megmaradt a több mint tízezer négyzetméternyi kiállítótér legnagyobb részének helyet adó két épület régi berendezéséből, az tartószerkezetként, vagy mint a magasban csúszó daru, működő látványosságként funkcionál (a két régit összekötő, főbejáratként szolgáló új épület spirális, rámpás belseje a New York-i Guggenheim Múzeumra emlékeztet). Az eredeti, gyári elemeket halvány zöldesszürkére festették, amit melléjük építettek, azt kékre. Mindez csak e hetekben élvezhető teljességében, hiszen évekkel ezelőtt, amikor még úgy-ahogy termelt az üzem, legfeljebb lepusztultságával hathatott, két hónap múlva viszont a kiállítás tárgyai töltik majd meg, óhatatlanul is elvonván a szemet a környezetről.
Az újító magyar elme, a földrajzi felfedezésekben, gépekben, irodalmi stílusban, atombombában stb. testet öltő, nemzetközi mércével is mérhető eredeti ötletek, a problémamegoldó gondolkodás, az egyes korszakokban díjazott, máskor elnyomott, külföldre kényszerült magyar lelemény bemutatására vállalkozó kiállításnak idén március 15-én kellett volna megnyílnia. Ez eleve irreális volt, csúsztak is: soká tartott a különböző hatósági engedélyek beszerzése, a gyártelep szennyezett talajának kicserélése, a fölösleges épületek felrobbantása, a romeltakarítás, a megmaradó épületek átalakítása. Mindez időt ajándékozott a kiállítás előkészítésére, amire szükség is volt, ráadásul be kellett tölteni a rendezéssel megbízott Jerger Krisztina júniusi lemondása nyomán keletkezett űrt. Júliusban még szeptemberi nyitásról nyilatkozott Klacsmann Péter, a kivitelező Millenáris Produkció Kulturális Szolgáltató Rt. vezetője, aki most a Narancsnak megerősítette: november 3-án, a magyar tudomány napján nyitnak. Nem véletlen a dátum: 1823-ban, november 3-án kelt levelében számolt be Bolyai János matematikus az apjának, Bolyai Farkas matematikusnak arról, hogy "ujj más világot" teremtett (így írta, két j-vel): rájött, miként utasíthatja el bizonyíthatóan az euklidészi geometria kétezer éves axiómáját.
Hogy ez mi a fityfenét jelent egyáltalán, de főleg mekkora jelentőséggel bírt a matematikában és a fizikában, azt e sorok írója még lexikonnal a térdén sem képes fölfogni - pont arra szolgál majd a kiállítás, hogy ezt és még számtalan, magyar fejből kipattant eredeti gondolatot érthetővé és átélhetővé tegyen.
"A magyar államalapítás 1000. évfordulójának tiszteletére alakuljon Budapesten Millenniumi Kiállítás- és Rendezvényközpont - adta ki a feladatot a kormány 1130/1999. (XII. 21.) számú határozata. - A központ területén a 2001. évben olyan kiállítás nyissa meg kapuit, amely bemutatja a legjavát annak, amellyel [helyes magyarsággal: amivel - a szerk.] a hazánkban és a külföldön alkotó magyar személyek a világ szellemi kincsének gazdagodásához hozzájárultak."
Ennek az archaizálóan nehézkes mondatnak megfelelően a Miniszterelnöki Hivatal 2000. január 14-én létrehozta a Millenáris Programiroda Kulturális Kht.-t a kiállítás és a vele kapcsolatos rendezvények előkészítésére, megrendezésére, a terület működtetési, fenntartási teendőinek ellátására. A kht. (második) ügyvezető igazgatója 2000 májusa óta Berkecz Mária közgazdász. A kiállítás rendezésére Jerger Krisztinát kérték fel. ´ ez időre fizetés nélküli szabadságot vett ki munkahelyéről, a Műcsarnoktól, lemondása után, júliustól pedig visszatért oda főigazgató-helyettesként. Pedig ekkora feladat ritkán adódik egy ember életében: hatalmas a betöltendő tér (több mint háromszorosa a Műcsarnokénak), óriási az anyag (több száz év magyar szellemtörténete) - a munka csak csapattal képzelhető el. Látványtervezőként bekapcsolódott Árvai György és Szegő György, a fő témakörök előkészítésének összefogására felkérték Frank Tibort (humán tudományok, művészetek), Gazda Istvánt (természettudományok) és Sipka Lászlót (műszaki tudományok, ipar- és technikatörténet), akik az egyes részterületeken, az agrártörténettől az űrkutatásig, a botanikától a vízügyig, a csillagászattól a játékon, sporton, olajiparon át a vendéglátásig vagy hetven szakértővel dolgoztak együtt. Meg kellett határozniuk, miről szóljon a kiállítás, kutatások alapján gondoskodni arról, hogy minden információ, amely majd megjelenik, dokumentumokkal igazolhatóan hiteles és helytálló legyen, kitalálni, hogyan és mennyit tálaljanak mindezekből, hol helyezzék el a hangsúlyokat, milyen arányok legyenek az egyes területek között és azokon belül. Millió elméleti kérdés, ami ugyanennyi gyakorlati problémát vet fel: mit mutassanak be fotón, mozgóképen, illetve fizikai valójában (s egyáltalán: idehozható-e a bemutatandó tárgy), milyen terjedelműek legyenek a tájékoztató feliratok stb., hogy végül olyan tudományos igényű, ismeretterjesztő kiállítás szülessen, amire egyaránt büszke lehet az, aki csinálta, és az is, aki nézi. Még akkor is, ha a mai országimázs szóhasználatba illeszkedő Álmok álmodói cím inkább a gondolatok beteljesületlenségére utal azok megvalósulása helyett.
Porszem
Arról, hogy a megújuló üzemcsarnokban mi és hogyan készül, pontosabban hogy porszem kerülhetett a gépezetbe, a park július eleji megnyitásakor lehetett hangosabban hallani (aminek aranyban játszó plakátján és programfüzetei borítóján egyaránt, félrevezető módon, a kiállítás címszövege látható, mintha az nyílt volna meg). Ekkor került nyilvánosságra, hogy jó másfél évi munka után, mire a kiállítás tartalmilag összeállt, Jerger Krisztina lemondott. Egy lemondás mindig nagyobb hír, mint a folyamatos munka, főleg kormányzati projekt esetében. Nem véletlen, hogy foglalkoztak vele a napilapok, habár túl sokat nem sikerült kisütniük. Sem Jerger Krisztina, sem a kivitelező Millenáris Rt. részéről megszólaltatott Klacsmann Péter vezérigazgató nem merült részletekbe, az azonban átjött, hogy minimum koncepcionális nézetkülönbségnek kell lennie amögött, hogy nem kezdtek el együtt dolgozni (felületesen már régebbről ismerték egymást; a Hyatt Szálloda szalongalériáját is vezető, rendszerszervező mérnökként színházrendezői szakra járt Klacsmann Péter a Palme Házat igazgatta, ahol rekonstrukciója idején a Műcsarnok működött).
Mindez talán épp amiatt tűnik izgalmasabbnak annál, mint amilyen valójában, hogy nemcsak kívülről nehéz belelátni, de maguk a szereplők is - már aki egyáltalán hajlandó szót ejteni róla - azt mondják, ők sem nagyon értik, mi történt. Vagy mégis értik, csak nem akarnak beszélni róla, és ezért egyszerűbb azt mondaniuk, nem értik. Jerger Krisztina nem kívánt nyilatkozni a Narancsnak azok után, hogy nyáron a Magyar Hírlap úgy hozott le tőle néhány mondatot, hogy azt ő nem nyilvános közlésre szánva mondta el az újságírónak.
A közpénzeket költő magánvállalkozást vezető Klacsmann Péter nem tehette meg, hogy ne nyilatkozzon. Azt mondja, nem nagyon érti, miért nem sikerült az együttműködés, sajnálja is, de hát ez van. Megemlíti, hogy koncepcionális eltérések voltak Jerger víziója és a Millenáris Rt. elképzelései között: a lemondott rendező egy villódzó, képernyőkkel, számítógépekkel teli kiállítást akart, amelynek különböző részeit más-más alkotócsoport valósította volna meg. A Millenáris Rt. minél kevesebb "elidegenítő elemet" akar (annak tekinti a képernyőket, számítógépeket) és minél több kézzel fogható, körüljárható tárgyat. A kiállítást "organikus egészként" fogja fel, a látogatót inkább egy meghatározott úton vezetné (szemben a Jerger-féle szabadabb bóklászással), középpontba az alkotó embert helyezvén (két hangszerkészítő mester például a kiállítás részeként berendezett műhelyben fog majd dolgozni), hogy a néző úgy érezze, ha az itt bemutatottaknak minden nehézség ellenére sikerült, neki magának is sikerülhet alkotó emberré válnia. Hozzáteszi: eddig nem írták meg a lapok, de a kiállítás alapvetően Szegő György látványtervére épül, amelyet Jerger Krisztina elvetett. Emiatt Szegő márciusban kiszállt, s csak Jerger távozása után hívták vissza.
Most, a munka hajrája előtt Szegő sem akart nyilatkozni, és időhiányra hivatkozva kitért ez elől Eleőd Ákos építész is, aki a november 3-i nyitás előtt százegy nappal vállalta el a kiállítás megrendezését, s azóta vágja a centit, akár egy leszerelését váró katona, azzal a különbséggel, hogy nem a lógáson jár az esze, hanem a temérdek tennivalón. Ha már a nem nyilatkozóknál tartunk, meg kell említenünk Gazda Istvánt és Sipka Lászlót is, noha amikor telefonon találkozót kértem tőlük, nem a rendező lemondásának körülményeit, hanem a kiállítás tartalmi kérdéseit jelöltem meg beszélgetésünk tárgyaként (de hát sok a munka, nyugodt légkörre van szükség stb.).
A harmadik témafelelős, Frank Tibor viszont szívesen vállalkozott a beszélgetésre. Mesélt a hozzá közelebb álló tudományos részletezés és a Jerger Krisztina által képviselt látványosság konfliktusa körüli vitákkal teljes munkáról (ahol inkább a vizualitás került fölül). Az anyaggyűjtés és szelektálás örömeiről és bánatairól (amit például az orvosi Nobel-díjas Békési György hagyatékának gondozatlansága okozott, vagy hogy kimarad a kiállításból a hagyományos, falusi, magyar "népi eszélyesség"). S arról, hogy mi lehet az, aminek mentén egymás mellé helyezhetjük Kandó mozdonyát, Szilárd Leó atomreaktorát és Bartók zenéjét - a hagyományos beidegződést áttörő egyéni gondolat. Az előkészítés során elvégezte vállalt feladatát, Frank Tibor mégsem adja nevét a majdan megvalósuló kiállításhoz, mert csak olyasmiért vállal felelősséget, amit az utolsó részletig végigkísérhet, itt viszont az időbeli csúszás miatt erre nincs lehetősége, mert vendégprofesszori meghívással külföldre kellett utaznia.
Névtelenség
Ha már a neveknél tartunk: felettébb fura vonása a megvalósulófélben lévő kiállításnak, hogy nem tudni, kikhez köthető a Millenáris Rt. koncepciója. Illetve nyilván van, aki tudja, de ez éppúgy nem jutott Jerger Krisztina tudomására (akinek pedig együtt kellett volna dolgoznia a csapattal, amely kidolgozott egy anyagot), mint ahogy a Narancs sem tudhatta meg: a munkában részt vett Klacsmann Pétert, mint mondta, nem hatalmazták föl, hogy elárulja a többiek nevét. Igazat adott ugyan, hogy éppúgy képtelenség nem "aláírni" egy kiállítást (pláne, ha ekkora léptékű), ahogy egy tanulmánykötet sem jelenhet meg szerző(k) megjelölése nélkül, meg is ígérte, hogy ráveszi az illetőket (van köztük grafikus, szövegíró, kiállításrendező) inkognitójuk feladására, de úgy látszik, egy hétvége nem volt elég erre.
Nemcsak azért abszurdum a Millenáris Rt. kiállítási koncepcióját kidolgozók névtelenségbe burkolódzása, mert vállalniuk illene a művüket, sőt büszkének lenni rá, hanem azért is, mert annak, amit kidolgoztak, kimondottan része volt abban, hogy a cég egyáltalán megkapta a munkát. A Millenáris Rt. ugyanis pályázaton nyerte el a megbízatást: a Millenáris Programiroda Kulturális Kht. 2001 januárjában két, tárgyalásos közbeszerzési eljárást hirdetett meg, egyiket a területen megvalósítandó rendezvénysorozat tematikájának kidolgozására, előkészítésére és megszervezésére, másikat a kiállítás tematikájának kidolgozására, megtervezésére és megvalósítására. (Arra, hogy miért volt szükség egyáltalán tematika kidolgozására, ha már egy éve dolgozott a kiállítás forgatókönyvén egy vizuális és tudományos szakemberekkel teli csoport, nincs igazán válasz; Klacsmann Péter szerint pályázatukban a világkiállítások százéves történetében találtak előképeket, magát a munkát pedig a tudományos kutatás eredményeként összeállt anyag alapján újrakezdték az alapokról.)
A Millenáris Kht. által a Narancs rendelkezésére bocsátott közhasznú jelentés szerint "az ajánlatkérő nevében a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága járt el". A rendezvények megszervezésére öt érdeklődőből egyedül a Pentaton Művész- és Koncertügynökség Kft. vett részt a pályázaton, megfelelt a feltételeknek, és 15 százalék ügynökségi díjazás ellenében megkapta a megbízást. A Millenáris Kht. által erre biztosított összeg 1,4 milliárd forint.
A kiállítás megvalósítása iránt hatan érdeklődtek, közülük a Kipszer Elektromos Szerelő Rt. és a Millenáris Produkció Kulturális Szolgáltató Rt. jelentkezett részvételre. Utóbbi nyert áprilisban, mivel pályázata "megvalósítja a kiíró által támasztott stratégiai elvárásokat". Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint "a tender nyertese biztos szervezeti és szakmai háttérrel, nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik. A mögötte álló szakértői gárda biztos garanciát jelent a feladat megvalósításához" (ez a szakértői gárda van titokban). A munkát 15 százalékos vállalkozói díjazás fejében végzi a Millenáris Rt., ezt bruttó 2 milliárd forinttal finanszírozza a Millenáris Kht. Az összeg felhasználásáról Klacsmann Péter először annyit mondott, hogy nagyjából 500 millió menne közvetlenül a kiállítás megvalósítására, a fennmaradó 1,5 milliárd a park összes létesítményének működtetésére (az őrzéstől a műsorok videóra vételéig), később hozzátette, hogy még ez a körülbelüli megoszlás sem egészen bizonyos. Szinte hihetetlen, de egyelőre számára sem derült ki, hogy a 2 milliárd mennyi időre szól.
Névazonosság
Mivel a beruházás két szereplője megtévesztésig hasonló nevet visel, nem árt tisztázni a kettejük közötti különbséget. A Millenáris Kht., azaz a megbízó százszázalékos állami tulajdonban van, a kormányzat alapította. A Millenáris Rt., tehát a megbízott, viszont magánvállalkozás - ez a ki-ha-nem-én névválasztási mód magabiztosnak tűnik, hiszen a Millenáris Rt.-t 2000-ben, vagyis még a pályázat idei kiírása előtt alapították. Cégbírósági adatok szerint két tulajdonosa van, a Közgép Gép- és Fémszerkezet Gyártó Rt., amely az iparcsarnokban végzendő munkához szükséges technikával és munkaerővel rendelkezik, illetve egy amerikai cég, a Titanium Investments. E tudományos-technikai kiállítási referenciákat felmutató, delaware-i bejegyzésű cég magyarországi kézbesítési megbízottja Sal László, a Közgép vezérigazgatója. A Közgép Rt. - miként a szeptember 8-i HVG Fidesz közeli szolnoki vállalkozók kapcsolatairól szóló cikke írta - az idén résztulajdont szerzett a kormánypárt látószögébe került Dunaferr Dunai Vasmű Rt.-ben. A Közgép egyik vezetője Kun Zoltán. Az általa igazgatott Axon Rt. leányvállalata, az Axon Bérlet Kft. 19,5 millió forinttal beszállt Wermer András, a Happy End Kft. egyik társalapítójának családi cégébe, a törökszentmiklósi Domínium 64 Rt.-be. Mint az esztergom-párkányi híd újjáépítéséről szóló cikkünkben írtuk (Magyar Narancs, 2000. november 23.), az e munkában is részt vevő Közgép felügyelőbizottságának 1998- 99-ben tagja volt Wermer is.
E nagyban álmodó és nagy beruházásokra sikerrel startoló vállalkozóktól függetlenül, kizárólag a kiállítás kreatív stábján áll (vagy bukik), hogy az, ami végül megvalósul, hű képet ad-e majd a magyar szellem halhatatlan teljesítményeiről. Végül is a gondolkodás kiindulópontjaként a magyar nyelvről van szó (a nyelvújító, nyelvteremtő irodalmárokról), meg a Bolyaiakról, a Bláthy-Déry-Zipernowsky trióról (a transzformátor feltalálóiról), Pekár Imréről (a pekározásnak nevezett lisztminősítő eljárás feltalálójáról), Galamb Józsefről (a T-Ford egyik fő konstruktőréről, a szerelőszalag atyjáról), Eötvös Lorándról (és az ő olajlelőhely megtalálására alkalmas gravitációs ingájáról), Ferenczy Sándorról (a világ első pszichoanalízis-professzoráról), Bíró László Józsefről (golyóstoll), Puskás Tivadarról (telefonközpont), Puskás Ferencről (zseniális bal láb), Pavlics Ferencről (holdjármű), Neumann Jánosról (számítógép), Rubik Ernőről (bűvös kocka) és a hozzájuk foghatók hosszú soráról.
Ami pedig a jövőt illeti: az Álmok álmodói - Világraszóló magyarok című kiállítás 2002 végéig tart majd nyitva. Hogy utána mi lesz a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által közérdekű múzeumi kiállítóhellyé átminősített hajdani Ganz-gyárban, azt egyelőre nem tudni. Az említett kormányhatározat szerint a bemutató törzsanyagának alkalmasnak kéne lennie arra, hogy állandó kiállításként fennmaradjon (arról nincs szó benne, hogy itt vagy máshol; s természetesen arra sem tér ki, hogy az anyag jelentős része más múzeumoktól - köztük az állandó épületre váró Műszaki Múzeumtól - lett kölcsönkérve, s ezek vissza is várják kincseiket). Klacsmann Péter (Millenáris Rt.) szerint viszont hazánk reménybeli EU-felvételével összefüggésben a magyarok és Európa kapcsolatáról lehetne csinálni valamit, de ez még odébb van. Képzőművészeti érdeklődésének megfelelően pedig szeretné a Millenáris Fogadóépületének egyelőre kihasználatlan emeletén újraindítani a Nemzeti Szalont, amely az Erzsébet téri buszparkoló kialakításakor szűnt meg.
Szőnyei Tamás
