KÖNYVMELLÉKLET

Minden mondata hárítás

Catherine Millet: Féltékenység; Mesés gyerekkor

  • Scheer Katalin
  • 2019. május 25.

Könyv

Nincs azzal semmi baj, ha az ember a hiányosságaiból igyekszik erényt kovácsolni. Catherine Millet-nek ez olyannyira sikerült, hogy világhírre tett szert általa. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, valószínűleg nem is volt más célja.

De ha empatikusabban közelítek a ma már hetvenéves francia műkritikushoz, aki „lefeküdt a fél világgal”, akkor úgy gondolom, ritkán lát az ember ekkora csinnadrattával kísért kudarcot. Hétszáz oldalnyi önéletrajzi ciklusának gyakorlatilag minden mondata hárítás. Amin végül is nincs mit csodálkozni egy grafomán memoárírónál, aki saját bevallása szerint „semmit sem gyűlöl jobban a bizalmas vallomásoknál”.

Millet életének fő mozgatórugója a kényszeresség. Kényszeresen maszturbál, kényszeresen álmodozik, kényszeresen szexel, kényszeresen dolgozik és ír, és főképpen kényszeresen látszani akar. Becsvágyát nem elégíti ki, hogy alsó középosztálybeli családjából ki­emelkedve, egyetemi diploma nélkül sikeres műkritikussá válik. A festmények után saját magát is műelemzés tárgyává teszi, és már túl az ötvenen, 2001-ben publikálja maszturbálásainak, szopásainak és dugásainak precízen lejegyzett katalógusát, a Catherine M. szexuális életét. Íráskényszere ezután sem csillapodik, 2010-ben megjelenik a házassági válságát leíró Féltékenység, 2017-ben pedig a Mesés gyerekkor.

Millet-t nem érdekli a fikció, egy pillanatig sem gondolkodik el azon, hogy a valóság esetleg meg sem közelíthető a jelenségek puszta verbalizálásán keresztül. Egyetlen írói eszköze van, a távolságtartó, aprólékos leírás, s ez nemcsak ahhoz kevés, hogy irodalmat hozzon létre, de ahhoz is, hogy a szövege ne fulladjon unalomba.

Az írónőről Irvin D. Yalom, az amerikai pszichológus-író egyik páciense jut eszembe, aki halálra untatta a terapeutáját. Yalom egy idő után már rettegett tőle, mert a nő lelkiismeretesen végigbeszélte az üléseket, de a szavainak egyszerűen nem volt jelentése. Nem azért beszélt mellé, mert így fojtotta el a traumáit, hanem azért, mert egyáltalán nem volt kíváncsi önmagára. Úgy is mondhatjuk, hogy pszichológiai vakságban szenvedett.

Millet-vel ugyanez a helyzet. Az a tév- és egyúttal rögeszme mozgatja, hogy ha a prousti hagyományt követve részletekbe menően lejegyzi – és persze nyilvánosság elé tárja – élete legfontosabb történéseit, akkor közelebb kerül a megértéshez. Csakhogy hiába a fotorealisztikus pontosság és a látszólag kíméletlen őszinteség, valójában sem az elbeszélői énnel, sem az olvasóval nem történik semmi. Ahhoz ugyanis a szerzőnek kontextusba kellene helyeznie a történések és érzések láncolatát, és hinnie kellene abban, hogy az ember többdimenziós lény.

„Soha nem tanultam meg rendesen úszni – írja a Féltékenységben –, annyira elrettentett az alattam nyíló mélység.” Aki végigrágja magát Millet első két könyvén, nyilván abban reménykedik, hogy a Mesés gyerekkorban végre lebukunk ebbe a rettentő mélységbe, hogy magyarázatot kapjunk szerzőnk promiszkuitására, csillapíthatatlan szexuális éhségére és egyéb kényszerességeire. De Millet nem változik. A korral ugyan csökken a szexuális étvágya, de úszni továbbra sem tanul meg.

Meglehetősen szétszórt gyerekkori visszaemlékezéseiből az olvasó persze nagyjából fel tudja állítani a diagnózist. Az írónő azonban hetvenévesen sem tesz mást, mint hogy kedvenc elhárító mechanizmusát gyakorolja, azaz intellektualizál. Tudományoskodó köntösbe bújva vizsgálgatja magát, de még csak nem is az élő Catherine Millet-t, csupán annak boncasztalon heverő, részeire bontott tetemét.

Talán már akkor eldöntötte, hogy ezt az utat választja, amikor először látta verekedni a szüleit. A felnőttek, akiken az élete múlott, irracionálisak és kiszámíthatatlanok voltak, ő pedig egyetlen helyre menekülhetett el előlük, a fantáziájába. Ott pedig az érzelmi intelligencia hiányát extravaganciának, a kényszerességet pedig libertinizmusnak hívják.

Fordította: Tótfalusi Ágnes. Mesés gyerekkor, Magvető, 2018, 243 oldal 3699 Ft; Féltékenység, Magvető, 2019, 208 oldal, 3699 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”