E nagyszabású vállalkozás a 19. század második felének Oroszországába kalauzol, a tragikus sorsú II. Sándor uralkodásának éveibe, amelyet a „nagy reformok koraként” szoktak emlegetni. Erről a korszakról önálló monográfia most jelenik meg először magyarul, ami már önmagában súlyt és jelentőséget ad a könyvnek.
A tárgyválasztást az is indokolja, hogy a cár 1855-ös trónra lépése és az életét kioltó 1880-as merénylet éve között eltelt negyedszázad ugyan nem az első, de minden bizonnyal a legjelentősebb reformidőszak I. Péter, illetve az őt követő II. Katalin és I. Sándor után az újkori orosz történelemben. Az elsősorban az államigazgatást megújító I. Péternek sikerült Oroszországot az európai játszmákban figyelembe veendő nagyhatalommá tennie, ám konzerválta az ázsiaias ország társadalmának azokat a vonásait, amelyek miatt orosz földön nem indulhatott meg a nyugat-európai típusú kapitalista fejlődés.
A krími háborúban elszenvedett súlyos vereséget követően II. Sándor feladata lett, hogy a birodalmat a nagyhatalmi státus megtartása érdekében ismét megreformálja. Világossá vált az is, hogy elődje, I. Miklós nyugat-európai mintákkal szembemenő, bezárkózó politikája folytathatatlan, s hogy a versenyképesség megszerzésének záloga az európaizálás.
Csakhogy erre a valóban progresszív – és az épp az idő tájt formálódó orosz politikai elmélet-kezdeményekben is hangsúlyt kapó – ideára mázsás súlyként nehezedett rá az orosz egyeduralom mint politikai forma mozdíthatatlanságának axiómája, amely még az egyébként nyitott, rugalmas, européer cár gondolkodását is gúzsba kötötte. Sz. Bíró Zoltán érzékletesen fejti ki, hogy a nagyszabású reformokat miként szorította korlátok közé ez a sajátos, az orosz egyeduralmi rendszert érinthetetlennek tekintő szemlélet, amelynek következtében a birodalom alkotmányos monarchiává alakítása egészen az 1905–1907-es forradalmakig váratott magára.
A bevezetésben az orosz fejlődés klasszikus kérdését, sajátszerűségének vagy megkésettségének dilemmáját is exponáló problémafelvetést három jól áttekinthető fejezet követi, amelyekben a szerző az „orosz reformkor” modernizációs kihívásokra adott válaszkísérleteit mutatja be a maguk komplexitásában, sokszor felemás, gyakran ellentmondásos megvalósulásukkal együtt. Először számba veszi az orosz élet mindazon területeit, amelyeket a reformok érintettek, kezdve a legfontosabbal, a személyi szabadságjogokat biztosító 1861-es jobbágyfelszabadítással. Majd a helyi igazgatás rendszerének átalakítására irányuló zemsztvo, a városi önigazgatás rendszerének létrehozását célzó városi, a birodalom igazságszolgáltatását átalakító bírósági, valamint a rendőrségi és katonai reformokat veszi sorra, végül az általános hadkötelezettség bevezetését, a köz- és a felsőoktatás átalakítását, a cenzúra reformját tárgyalja.
A rövidebb második fejezet az orosz politikai rendszer struktúráját tekinti át, felvázolva az orosz egyeduralmi rendszer történeti és kulturális aspektusait, a harmadik pedig a rendies orosz társadalmat, illetve a reformok hatására meginduló társadalmi folyamatokat elemzi, plasztikusan bemutatva, ahogyan a sokféle irányban ható rétegződés és átrétegződés fokozatosan átszabja a társadalom mintázatát, s ahogyan végső soron elindul a polgárosodás folyamata. Végül Megreformálható volt-e a cárok Oroszországa? fejezetcímmel a szerző a korszak mérlegét vonja meg, a reformok megtorpanását és e megtorpanás okait elemzi.
Ha ki kellene emelnem néhány különösen érdekes szövegrészt, az elsők között a politikai nyilvánosság kezdeményeinek újszerű bemutatását említeném, benne azoknak a személyeknek a felvonultatásával, akik ennek első számú alakítói voltak: például Konsztantyin Nyikolajevics nagyherceg, a cár terveit maximálisan támogató, progresszív államférfi, vagy a rendkívül művelt Jelena Pavlovna, az uralkodó nagynénje, akinek a szalonja talán a kor legfontosabb társasági köre volt. A fiatalabb bürokraták informális keretek között találkozhattak itt az idősebb, rangos hivatalnokokkal, s társaságban vitathatták meg a különböző reformterveket.
De említhetném az orosz közművelődési viszonyokat, az egészségügyi ellátás megszervezését tárgyaló izgalmas fejtegetéseket, az urbanizáció orosz, illetve európai útjának párhuzamaira rámutató lapokat, vagy akár az infrastruktúra korszerűsítését, az út- és vasútépítés, a távírdák szerepét bemutató bekezdéseket. A tekintélyes forrás- és szakirodalmi anyagot mozgató, olvasmányos kötet lapjain elénk tárul az orosz reformkor heroikussága is. A nagy ívű tervek megvalósítása az elmaradott viszonyok közt megannyi akadályba ütközött: meg kellett küzdeni az óriási távolságokkal, a hatalmas, írástudatlan paraszti tömeg ellenállásával, a korrupcióval. S bár a mai orosz viszonyokra természetesen nem utal konkrétan a kötet, mégis nehéz a kínálkozó asszociációkat elhessegetni, amikor a szabadságjogok megadásáról, a politikai nyilvánosság tereiről, a cenzúráról olvasunk.
Osiris, 2017, 350 oldal, 3480 Ft
