„Semmit sem lehet megtudni a szakmai tervekről, a szakemberi gárdáról, a munka menetéről” – ezt a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTKK) berkein belül egymilliárdos állami támogatással megalapított Kertész Imre Intézet felállásakor írtuk (lásd: Sorstalan hagyaték, Magyar Narancs, 2017. január 26.). Azóta eltelt másfél év, de nagyjából ugyanott tartunk: hallgatás és kínos nyilatkozatok övezik az intézményi működést, vagy annak hiányát. Sor került egy emléktábla-avatásra, csak épp a szakmát, Kertész egykori barátainak jó részét és az író kiadóját felejtették el meghívni rá. Kiderült az is, hogy egy jogi vita árnyékolja be az intézményi munkát (a közalapítvány és Kertész Magda fia közötti perről lásd keretes összefoglalónkat), igaz, ez nem hátráltatta a KKTTKK-t, hogy 600 millióért belvárosi villát vegyen a fővárostól az intézetnek (amit majd egymilliárdért a Garancsi-féle Market Zrt. újíthat fel). Mindeközben az intézet egyetlen nyilvános felülete, a honlapja tartalom és látogatottság nélkül stagnált.
| ||
Idén július 9-én aztán váratlanul bepillantást engedtek a szakmai munkába, az intézet fennállása óta gyakorlatilag először: nem verték nagydobra, de megjelent a honlapon két pályázati link. Az egyik Kertész-művek fordítására, a másik idegen nyelvű monográfiák megírására vonatkozik. Másféle szakmai munkába jelen állás szerint nem is igen foghatnának egyébként: a Kertész-művek magyar nyelvű kiadási jogai egyelőre a Magvetőnél vannak, az idegen nyelvűek a nagy múltú német cégnél, a Rowohltnál, maguk a kéziratok pedig a Berlini Művészeti Akadémián – így marad a fordítástámogatás, az emléktábla-avatás, esetleg tanulmánykötetek megjelentetése, vagy egy Kertész-kiállítás berendezése a Kertész Magdától kapott személyes tárgyakból.
Szellemi hagyatékával kapcsolatos
De egy Nobel-díjas, világszerte ismert szerző műveinek fordítására biztosan egy ilyen – csak magyarul, ráadásul egy eldugott, hasznavehetetlen honlapon kiírt – pályázat a legjobb forma? Egyáltalán: szükség van Kertész fordításának ilyesfajta ösztönzésére? A Rowohlt kiadó rendelkezésünkre bocsátott listája szerint a pályázók szűk mezsgyén mozoghatnak. A kiírásban ugyanis az áll, hogy az adott nyelven eddig meg nem jelent Kertész-mű fordítására lehet jelentkezni. Márpedig a legnagyobb nyelveken, különösen Európában, elég kevés a lefordítatlan Kertész-mű. Néhány példa: a Detektívtörténet megvan egyebek mellett portugálul, törökül, de kiadták Kínában is, ahogyan Az angol lobogót a többi közt Indiában, Brazíliában, Törökországban. A kudarcból van finn, katalán és koreai kiadás is, a Gályanaplót lefordították szerbre és kínaira is, a Sorstalanságot kiadták Örményországban és Grúziában, a Kaddis a meg nem született gyermekért vietnamiul is forgalomban van. Természetesen a felsoroltak elérhetők angolul, németül, franciául, olaszul vagy spanyolul is. Vagyis a pályázat például egy orosz Sorstalanság, egy japán Kaddis… vagy K. dosszié, esetleg egy lengyel Felszámolás megszületését segítheti.
Ennél sokkal különösebb, hogy mindkét kiírásban szerepel az is, hogy csak 1983. január 1-je után született fordítók pályázhatnak. Mindkét pályázat beadása folyamatos, de a monográfusoknál év végi eredményhirdetést ígérnek, a fordítóknál egyéni elbírálást. A döntést, mint olvassuk, szakmabeliekből álló zsűri hozza meg, ám nem tudni, kikről lehet szó.
A legfontosabb kérdésre sincs válasz: a kiíró mit akar a díjazott pályamunkákkal kezdeni? Azt írják, a sikeres pályázatokat feltöltik az intézet honlapjára, a legjobb pályaművek beadóival pedig „a közalapítvány egyedi megállapodást hoz létre”. Ez a fordítóknál azt jelenti, hogy „megbízza a pályázót egy Kertész Imre-mű műfordításával”, a monográfusoknál pedig, hogy „megbízza a pályázót Kertész Imre szellemi hagyatékával kapcsolatos feladat ellátásával, szellemi alkotás létrehozásával”.
Várjuk meg, mi lesz
A homályos megfogalmazás nem véletlen. Maga az intézet csak a monográfiát adhatja ki, más kérdés, hogy már egy német vagy angol nyelvű monográfia budapesti kiadása is meglehetősen dilettáns belenyúlás lenne a nemzetközi Kertész-diskurzusba. Az idegen nyelvű Kertész-művek jogai a 68 év múlva esedékes szerzői jogi elévülésig a világjogokkal kereskedő Rowohltnál vannak, a fordításokat az intézet nem adhatja ki, sőt minden bizonnyal honlapján sem teheti közzé. Vagyis ha az intézet megtámogat egy magyarról japánra fordító, és a sajátos korhatárlimitnek megfelelő szakembert, a könyv kiadásához utána a Rowohltnál kell kopogtatnia egy mindkét fél számára előnyös megállapodásban reménykedve. Vajon a Kertész-kiadások ügyében évtizedes tapasztalattal rendelkező német cég miért használná a maga jól bejáratott csatornái, kiadói és fordítói kapcsolatai helyett a Kertész Intézet korhatáros pályázatán beesett anyagokat?
Hafner Zoltán, akit telefonon sikerült elérnünk, kérdéseink meghallgatása után azt javasolta, „várjuk meg, hogy mi lesz”. Az intézetvezető elmondta: egyelőre nem eldöntött, hogy ösztöndíjszerű formában vagy másképp kívánják-e támogatni az arra érdemesnek talált fordítókat, és az sincs kitalálva, mit kezdenek az elkészült szövegekkel. „Ha van külföldi kiadó – mondta Hafner –, mondjuk egy lengyel vagy albán, amelyik ki szeretné adni lektorálás után, és értelme is van, akkor segítünk kiadni, megvenni a jogot, tárgyalni a Rowohlttal.” Azt viszont kijelentette, hogy az intézet jogokkal nem kereskedik, de egy kockázatvállaló kiadót támogathat akár pénzzel is – ám erről a mostani pályázatokban nincs semmilyen információ. A két pályázat egy kísérlet, hogy kiderüljön, mik az igények, mekkora az érdeklődés, összegzett Hafner. Kérdésünkre, hogy nem lett volna-e érdemes előbb a jól bevált fordítástámogatási fórumokkal, a fordítóképző intézményekkel és a külföldi magyar tanszékekkel felvenni a kapcsolatot, azt felelte, majd később megkeresik ezeket az intézményeket is. A korhatárosságra viszont már ezen intézményekkel való konzultálás előtt is megvan a magyarázata: „Elöregedett a Kertész-fordítók köre, úgyhogy nyitni kell a fiatalok felé. A külföldi magyaroktatással is komoly probléma van, így a fordító-utánpótlás nem biztosított.”
Ezzel szemben egy, a magyar művek idegen nyelvre fordítását és külföldi kiadását jól ismerő szakember megkeresésünkre így fogalmazott: kérdés, vajon a magyar állam által kiválasztott és megtámogatott, így nyilvánvalóan reprezentatívnak szánt művet akarja-e majd egy külföldi kiadó, vagy inkább azt, amelyik saját esztétikai és piaci értékelése szerint fontosabb? „Az egész elképzelés magán viseli a Magyarországról kiinduló állami népszerűsítések hibáját; állami beavatkozás történik a könyvpiacba, ami valószínűsíti a spontán kiadói-piaci-olvasói folyamatok torzítását. A projektre szánt összeget megkaphatná a Petőfi Irodalmi Múzeum Magyar Könyv- és Fordítástámogatási Irodája is, amit pontosan ilyen feladatokra hoztak létre.”
A monográfiapályázat kapcsán megkérdeztünk egy, a Kertész-recepcióban járatos egyetemi oktatót, aki már a kiírás szövegezését sem tartotta szakmailag értékelhetőnek: „Avatatlan és igénytelen, olyasvalakik írták, akik nem mélyültek el sem a Kertész-életműben, sem a nemzetközi holokausztkánonban. »Kertész Imre a 20. századi diktatúrák olyan elemző tanúságtevője és értékteremtője, mely egyedülállóvá teszi őt a magyar és európai kultúrában«. Mélyen jellemző ez a mondat: Kertész nyilvánvalóan nem a diktatúrák értékteremtője s nem ez teszi őt egyedülállóvá.”
| Első fokon Schmidtté Május 8-án a Schmidt Mária-féle közalapítvány, a Kertész Imre Intézet fenntartója az MTI-n keresztül tudatta a nyilvánossággal: „Az elsőfokú bíróság elutasította a felperes keresetét és elfogadta az alperes”, vagyis a közalapítvány érvelését. „Döntésével a bíróság megerősítette a Közalapítvány és az író özvegye, Kertész Magda között létrejött megállapodást, amelynek alapján továbbra is a Közalapítvány keretei között működő Kertész Imre Intézet az író hagyatékának feldolgozója és gondozója. A Kertész Imre Intézet folytatja a munkát.” Bár az intézet megalapítását 2016 decemberében jelentették be, s 2017-ben egymilliárd forintból gazdálkodhattak, a szerzői jogi perről először közölnek hivatalos úton információt. A hirtelen támadt közlésvágy nyilvánvalóan nem független attól, hogy a német Der Tagesspiel és a Magyar Narancs márciusban megírta: Kertész Imre hagyatéka per alatt áll. De a közlemény más miatt is érdekes. A közalapítvány tulajdonképpen elismeri azt, amit március végi cikkünkben állítottunk: a per kimenetelétől függ az intézet sorsa, és ha Schmidték veszítenek, kéziratok és szerzői jogok hiányában bezárulnak előttük az ajtók, és még az is megkérdőjeleződhet, viselheti-e az intézet az író nevét. Ezt a szerződést támadta meg Kertész Magda örököse, vagyis első házasságából született fia, Sass T. Márton, és a per végéig nem zárulhat le Kertész hagyatéki eljárása sem. Első fokon a bíróság elutasította Sass keresetét, de úgy tudjuk, Sassék fellebbeznek, ezért a hagyatéki végzés kiadása tovább késlekedik. Akárhogyan is zárul ez a per, az intézet első éveire mindenképp rányomja a bélyegét. Például Schmidték 2017 decemberében keresték meg a kéziratos Kertész-hagyaték túlnyomó részét őrző Berlini Művészeti Akadémiát, hogy digitális másolatokat kérjenek bizonyos kéziratokról, valószínűleg Kertész naplójából. Ezt az archívum megtagadta, ugyanis szabályzatuk szerint a kiadáshoz a szerzői jogok tulajdonosának beleegyezése szükséges: és amíg ez peres eljárás részét képezi, addig másolatot sem adnak ki. Werner Heegewaldt kérdésünkre megerősítette: várják a per eredményét. Azt is megjegyezte, hogy az akadémia áprilisban rendezett egy konferenciát Kertész Imréről, ezen baráti beszélgetést folytattak Hafner Zoltánnal, az intézet szakmai vezetőjével, és a beszélgetésen „ismét megmagyaráztuk álláspontunkat”. |
| Sem nyilvánosság, sem együttműködés Hafner Zoltán intézetvezető a Klubrádiónak adott januári interjújában azzal vádolta a szakmát, de külön is a Petőfi Irodalmi Múzeumot és a Szépírók Társaságát, hogy nem foglalkoztak az író műveivel életében, és a halála után sem ápolják kellőképpen az emlékét. Hogy mennyire vállalható szakmailag ez a vélemény, azt jól mutatja, hogy az akkoriban esedékes pódiumbeszélgetést nyomban lemondta Hafner vitapartnere, Schein Gábor költő, író, az ELTE BTK docense. Schein a litera.hu-n megjelent Így nem lehet című válaszában pontról pontra cáfolta Hafner kijelentéseit, majd keserű-realista összegzést adott a helyzetről: „Bár a Kertész Intézet felállítására nem volt szükség, de a létezése tény, ezért a jövőben együtt kell vele dolgozni. Ehhez azonban az Intézet részéről legalább két dologra van szükség. Az egyik a teljes nyilvánosság, (…) [m]ásrészt szükség van arra, hogy az adófizetők pénzéből működő Kertész Imre Intézet együtt kívánjon működni az egyetemi tanszékekkel, az akadémiai kutatóintézettel és a Magvető Kiadóval.” Hafner nem reagált, és az interjút követő lehetséges eszmecseréből sem kért. Sőt, egy MTI-közleményben a KKTTKK még rá is erősített Hafner kijelentéseire: „[Kertész Imre] halála óta sem tapasztaltuk, hogy bármely szervezet, intézmény komolyabb megemlékezést, szakmai eseményt rendezett róla és írásairól. A műveinek kiadásából származó kétségtelen anyagi hasznokat viszont sokan remélik – az elmúlt napok cikkeit is ilyen, üzleti érdekektől motivált támadásoknak tekintjük.” Az intézet nyilvánosságára jó példa az is, hogy az intézetvezetőén kívül soha nem hozták nyilvánosságra az ott dolgozó vagy megbízott külső munkatársak nevét. Hafner egy zárójeles megjegyzéséből derült ki, hogy egy fiatal irodalomtörténész, Soltész Márton náluk dolgozik. Aki megkeresésünkre elárulta: május 31-ével felmondott. |
