KÖNYVMELLÉKLET - interjú

„Mindenki hibás, és senki sem”

Breier Ádám filmrendező, író

Könyv

A Lefkovicsék gyászolnak című első nagyjátékfilmjét tavaly mutatták be, most pedig a Hetvenegy farkas című regénnyel jelentkezik, ez a bűntudat kérdéskörét járja körül. Beszélgettünk macsó kultúráról, a #metoo körüli hangulatról, jogosultságtudatról és a szürkezónás esetek dilemmáiról.

Magyar Narancs: Forgatókönyvírást tanultál New Yorkban, Kubában pedig filmkészítést, miért éppen ezen a két helyen?

Breier Ádám: New Yorkba nyaralni mentünk, aztán nagy szerelem lett belőle, felmerült, hogy ott kéne maradni, vissza kéne menni, aztán visszamentem, és beiratkoztam egy forgatókönyvíró tanfolyamra. A kubai iskola többször előjött beszélgetésekben, itthon is, és amikor Párizsban laktam, ott is összefutottam olyanokkal, akik a kubai iskola után jártak posztgraduális képzésre.

MN: Miért kalandoztál ennyit, ez egyfajta kíváncsiság, tanulni vágyás volt a részedről?

BÁ: Kíváncsiság is volt bennem, de az is közrejátszott, hogy egy túlságosan is biztonságos családi közegben éltem, és mindig azt éreztem, ahhoz, hogy bármilyen egyedi hangom lehessen, távolabb kell mennem egy kicsit, kilépve a komfortzónámból. Túl védett volt a világom ahhoz, hogy legyen benne elég kihívás és tűz, amelyből az ember tanulni tud. Úgyhogy ebben az időszakban szinte perverz módon kerestem a kényelmetlenebb, nehezebb közegeket.

MN: Az első filmed után most egy regénnyel jelentkeztél. Ez is tekinthető a komfortzónából való kilépésnek?

BÁ: A Hetvenegy farkas is filmnek indult, de aztán rájöttem, hogy regényként jobban működne. És mindig is érdekelt, milyen lehet regényt írni. Ez még a Lefkovicsék… előtt volt, de addigra már legalább 15 éve próbáltam összehozni egy nagyjátékfilmet, szóval egy csomó minden összegyűlt, ami filmen nem működött volna annyira jól. Igazi kihívás az írás. Onnan már relatíve könnyű, tulajdonképpen jutalomjáték-szerű a rendezés. Kíváncsi voltam, hogy milyen egy ekkora szöveget megírni, egyáltalán, hogyan lehet egy történetet elmesélni regényben. Egy film esetében, ha lehet, inkább a külső konfliktusok működnek jól, míg egy regényben a belső konfliktusok is könnyen megélnek. Íráskor nagyon nehéz kikerülni abból, hogy mit gondol vagy mit érez a hős, és ebből lesznek a pocsék forgatókönyvek, hiszen honnan is tudná a néző, hogy mi történik a hős fejében, ha nem látja, ezért kell egy filmnél a konfliktusokat kihelyezni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.