KÖNYVMELLÉKLET - interjú

„Mindenki hibás, és senki sem”

Breier Ádám filmrendező, író

Könyv

A Lefkovicsék gyászolnak című első nagyjátékfilmjét tavaly mutatták be, most pedig a Hetvenegy farkas című regénnyel jelentkezik, ez a bűntudat kérdéskörét járja körül. Beszélgettünk macsó kultúráról, a #metoo körüli hangulatról, jogosultságtudatról és a szürkezónás esetek dilemmáiról.

Magyar Narancs: Forgatókönyvírást tanultál New Yorkban, Kubában pedig filmkészítést, miért éppen ezen a két helyen?

Breier Ádám: New Yorkba nyaralni mentünk, aztán nagy szerelem lett belőle, felmerült, hogy ott kéne maradni, vissza kéne menni, aztán visszamentem, és beiratkoztam egy forgatókönyvíró tanfolyamra. A kubai iskola többször előjött beszélgetésekben, itthon is, és amikor Párizsban laktam, ott is összefutottam olyanokkal, akik a kubai iskola után jártak posztgraduális képzésre.

MN: Miért kalandoztál ennyit, ez egyfajta kíváncsiság, tanulni vágyás volt a részedről?

BÁ: Kíváncsiság is volt bennem, de az is közrejátszott, hogy egy túlságosan is biztonságos családi közegben éltem, és mindig azt éreztem, ahhoz, hogy bármilyen egyedi hangom lehessen, távolabb kell mennem egy kicsit, kilépve a komfortzónámból. Túl védett volt a világom ahhoz, hogy legyen benne elég kihívás és tűz, amelyből az ember tanulni tud. Úgyhogy ebben az időszakban szinte perverz módon kerestem a kényelmetlenebb, nehezebb közegeket.

MN: Az első filmed után most egy regénnyel jelentkeztél. Ez is tekinthető a komfortzónából való kilépésnek?

BÁ: A Hetvenegy farkas is filmnek indult, de aztán rájöttem, hogy regényként jobban működne. És mindig is érdekelt, milyen lehet regényt írni. Ez még a Lefkovicsék… előtt volt, de addigra már legalább 15 éve próbáltam összehozni egy nagyjátékfilmet, szóval egy csomó minden összegyűlt, ami filmen nem működött volna annyira jól. Igazi kihívás az írás. Onnan már relatíve könnyű, tulajdonképpen jutalomjáték-szerű a rendezés. Kíváncsi voltam, hogy milyen egy ekkora szöveget megírni, egyáltalán, hogyan lehet egy történetet elmesélni regényben. Egy film esetében, ha lehet, inkább a külső konfliktusok működnek jól, míg egy regényben a belső konfliktusok is könnyen megélnek. Íráskor nagyon nehéz kikerülni abból, hogy mit gondol vagy mit érez a hős, és ebből lesznek a pocsék forgatókönyvek, hiszen honnan is tudná a néző, hogy mi történik a hős fejében, ha nem látja, ezért kell egy filmnél a konfliktusokat kihelyezni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.