KÖNYVMELLÉKLET - interjú

„Mindenki hibás, és senki sem”

Breier Ádám filmrendező, író

Könyv

A Lefkovicsék gyászolnak című első nagyjátékfilmjét tavaly mutatták be, most pedig a Hetvenegy farkas című regénnyel jelentkezik, ez a bűntudat kérdéskörét járja körül. Beszélgettünk macsó kultúráról, a #metoo körüli hangulatról, jogosultságtudatról és a szürkezónás esetek dilemmáiról.

Magyar Narancs: Forgatókönyvírást tanultál New Yorkban, Kubában pedig filmkészítést, miért éppen ezen a két helyen?

Breier Ádám: New Yorkba nyaralni mentünk, aztán nagy szerelem lett belőle, felmerült, hogy ott kéne maradni, vissza kéne menni, aztán visszamentem, és beiratkoztam egy forgatókönyvíró tanfolyamra. A kubai iskola többször előjött beszélgetésekben, itthon is, és amikor Párizsban laktam, ott is összefutottam olyanokkal, akik a kubai iskola után jártak posztgraduális képzésre.

MN: Miért kalandoztál ennyit, ez egyfajta kíváncsiság, tanulni vágyás volt a részedről?

BÁ: Kíváncsiság is volt bennem, de az is közrejátszott, hogy egy túlságosan is biztonságos családi közegben éltem, és mindig azt éreztem, ahhoz, hogy bármilyen egyedi hangom lehessen, távolabb kell mennem egy kicsit, kilépve a komfortzónámból. Túl védett volt a világom ahhoz, hogy legyen benne elég kihívás és tűz, amelyből az ember tanulni tud. Úgyhogy ebben az időszakban szinte perverz módon kerestem a kényelmetlenebb, nehezebb közegeket.

MN: Az első filmed után most egy regénnyel jelentkeztél. Ez is tekinthető a komfortzónából való kilépésnek?

BÁ: A Hetvenegy farkas is filmnek indult, de aztán rájöttem, hogy regényként jobban működne. És mindig is érdekelt, milyen lehet regényt írni. Ez még a Lefkovicsék… előtt volt, de addigra már legalább 15 éve próbáltam összehozni egy nagyjátékfilmet, szóval egy csomó minden összegyűlt, ami filmen nem működött volna annyira jól. Igazi kihívás az írás. Onnan már relatíve könnyű, tulajdonképpen jutalomjáték-szerű a rendezés. Kíváncsi voltam, hogy milyen egy ekkora szöveget megírni, egyáltalán, hogyan lehet egy történetet elmesélni regényben. Egy film esetében, ha lehet, inkább a külső konfliktusok működnek jól, míg egy regényben a belső konfliktusok is könnyen megélnek. Íráskor nagyon nehéz kikerülni abból, hogy mit gondol vagy mit érez a hős, és ebből lesznek a pocsék forgatókönyvek, hiszen honnan is tudná a néző, hogy mi történik a hős fejében, ha nem látja, ezért kell egy filmnél a konfliktusokat kihelyezni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.