Könyv

Hirtelen halálával a művészettörténet-írás ismét elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy még elsődleges források alapján, a művész részvételével, az általa nyújtott szükségszerű korrekciók segédletével állítsa össze a róla szóló monográfiát, katalógust. A megkésettséget jól illusztrálja, hogy egy fiatal művészettörténész (Fehér Dávid) épp hogy elkezdte volna ezt a munkát, de már nem tudta Attalai életében befejezni. Ezt a lehetetlen állapotot az a tény illusztrálja legszemléletesebben, hogy műveinek gyűjteményét nem valamely művészettörténész állította össze, hanem St.Auby Tamás - épp a hiánypótlás szándékával megvalósított - multimediális archívuma, a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeum (HI2M) tartalmazza. A HI2M azonban a hatvanas-hetvenes évek progresszív művészetének a vetített gyűjteménye, így már az időkorlát miatt sem lehet teljes egy egész életmű vonatkozásában, még ha egyedülálló módon meg is teremti Attalai tevékenységének kortársi kontextusát.

A magyar országgyűlés a XIX. század végén sem számított a felhőtlen szórakozás otthonának, ám hála Mikszáth karcolatainak, az utókor mégis derűsen emlékezhet vissza a Sándor utcai képviselőházra. A Tisztelt Házra, ahol még elhangozhatott e kancsi békeszólam: "Mindnyájan egy anyának vagyunk a testvérei!"

Budapest legnagyobb köztéri képzőművészeti installációja léptéke és látványos elhelyezkedése ellenére sokak figyelmét elkerülte eddig. Nem csoda, hiszen sokáig úgy tűnt, ingatlanfejlesztésről van szó.

Nemrég jelent meg a tanulmánykötete, melyben az ókori Kelet népeinek sorsával, sokszor máig húzódó utótörténetével foglalkozik (Meddig él egy nemzet? - Kalligram).

Számos regény, dráma és novella szerzője - ezúttal az írók és a politikai hatalom viszonyrendszerének problémáiról és a kultúra kiüresedéséről beszélgettünk vele.

A hagyományos szomorúmanók népdala nem csupa móka és kacagás: a végén sötét fellegként úszik be a manólét ellentétpárja, a mézeskalács halálhuszársereg. Háy János szereplőinek ritkán adatik habkönnyű élet - miért lenne ez másképp rajzolt, festett teremtményeivel, amelyeket eddig többnyire csak a Háy-könyvek borítóiról lehetett ismerni? Bár meg kell hagyni, álcázott és álcázatlan halálhuszárokkal együtt is ez a világ a Háynál létezhető világok legbarátságosabbika. Ilyen az, amikor a minden műfajban igen pontosan, letisztultan, túlburjánzás nélkül alkotó író kiszabadul a mondatok, szavak és betűk szabta határok közül, s ezáltal papírra vetett lényei is levetik magukról a létezésüket lehatároló kötöttségeket.

Azt fogják majd rebesgetni, hogy eltűntek a dolgok. És hatalmas zűrzavar lesz, hogy hol vannak valójában a dolgok, és senki nem fogja tudni, hová lettek azok a kis bigyók meg az a fura kis izé - jövendöli a próféta a Brian életében, és jóslata, ím, valóra vált.

"Igaz, kicsiny pont vagyok, parányi pont a világtérképen, mégis hatalmas a belső világom. Egész kontinensnyi" - olvasható Ilma Rakusa új kötetének közepe táján, mely a szerző második magyarul is megjelent könyve (az előzőt, egy esszékötetet tavaly adta ki a Jelenkor).

"Viccnek durva, versnek / kevés: / íme, egy kis / meglepetés" - olvashatjuk a kötetben, de érthetjük mindjárt magára a kötetre is. Erdős Virág sokoldalú, több műfajú szerző, talán éppen ezért fordulhat elő, hogy nem is alkot mindenben maradandót.

- Jaj, mily ösztövér a vastagság - szólt Esti Kornél, mikor egy mennybéli könyvesboltban belelapozott az Esti Kornél című könyv 850 oldalas kritikai kiadásába. - 250 lap tűrhető szöveg, a többi merő szalmacséplés a novellák "válfajairól" és "hatásairól". Mindig viszolyogtam attól az unalmas és vizenyős szamárságtól, melyet általában irodalomtudománynak neveznek. Kétségbeestem annak az elképzelésétől, hogy ez a butaság nemzedékről nemzedékre száll, az idők végezetéig, mint valami örökletes átok. - Hó! - kiáltott rá Kosztolányi a polc túloldaláról -, a mi felfogásunk homlokegyenest ellenkezik. Én imádom a népemet, nyelvemet, az olvasók pedig engem, te meg mindent lesajnálsz. - Öregszel - kötekedett Esti. - Kosztolányi lehajtotta a fejét, és igyekezett a könyv borítóján lévő képhez hasonlítani. - Látod, mit írnak itt rólad a 673. lapon - folytatta Esti - "Kosztolányi Dezső halálával életműve lezárult". A tiedé, öregem, csakis a tiedé. Én nem öregszem. Nem tudok. - Nézd, ez egy editio maior, kiadás- és recepciótörténettel, tárgyi magyarázatokkal - szólt Kosztolányi. Te irigykedsz. Ezt a 600 oldalt sajnálod tőlem. - Sajnálja a fene, ha úgy is lenne, magamtól sajnálnám - legyintett rá Esti.

Élt huszonhét évet, halálának oka ismeretlen - ennyi kerülhetett be egyelőre a rendőrségi jegyzőkönyvekbe, s valljuk be, ennél sokkal többet még nem is jegyzett fel haláláról az életét folyton fürkésző sajtó, és a közvélemény. Alighanem pont azért, mert ügyeit, főleg a zenén kívüli dolgait oly behatóan és részletesen, mondhatni csámcsogva traktálták, s most halálának, mely látszólag logikusan (természetesen ennek itt semmi értelme: a halálban nincs logika) következett abból, ahogyan élt, alig van bónusz hírértéke.

"A különbség aközött, hogy milyennek látjuk magunkat és hogyan nézünk ki valójában, a legtöbb embert kikészíti. Talán a vámpírok azért nem halnak meg, mert nem láthatják magukat fotókon vagy a tükörben" - írja Palahniuk abban a novellában, amelyben egy házaspár pornófilmet készít, és aztán belerokkan a kamera őszinteségébe.