A komplex építészeti és táji elemekkel operáló művet ugyanis könnyű összetéveszteni egy gigantikus beruházás félbemaradt szerkezeteivel és kommunikációs felületeivel; aki azonban jobban odafigyel, felismerheti benne az elmúlt évtized visszatekintést nyújtó és gondolkodásra késztető összefoglaló emlékművét.
*
Az együttes jelentésrétegeinek felfejtése több irányból indulhat - mozgás és sebesség szerint választható a közút és az autópálya, kontextus szerint pedig ezeken felül a projekt weboldala és sajtóhírei is mint értelmező segédeszközök.
Az M7-es autópályán Budapest felé tartva az M0 körgyűrű csomópontja után tárul fel rövid időre az együttes látható része, ami a város peremét övező nagy, koncentrált fejlesztések között tagoltságával tűnik ki: a dobozszerű tömeg láthatóan több elemből áll össze, a környező logisztikai és outletközpontoknál nyilvánvalóan bonyolultabb felépítéssel. A belvárosból kiemelt utcadarabokra emlékeztető együttes képét ebből a távolságból a vasbeton szerkezetek sematikus jellege bizonytalanítja el, közelebbről pedig a körülöttük elterülő táj. A közúton érkező látogatót ugyanis egy park fogadja hosszan elnyúló tóval, szépen gondozott parti sétánnyal és a domboldalt beborító kukoricással - csak több kanyar után tűnik fel a látóhatáron az önmagában is táji léptékkel bíró épületcsoport váza, igaz, akkor annál drámaibb erővel emelkedik a horizont fölé. Ettől persze a kukoricás, a tó és a sétány alkotta táj is rögtön darabjaira hullik. De miután közlekedni csak a sétányon lehet, mászkálás helyett marad a látvány, és az építkezés szélén folytatott találgatás az innen már így-úgy látható utcaféle terekről és a környékükről - ebben pedig segítséget nyújtanak (afféle művészeti programként) a teljes beruházást bemutató, térképpel ellátott táblák. Ezek szerint ami látható, az a majdani egésznek csupán nagyjából a tizede. A teljes programban a tó körül hasonló tömbökben fedett utcákon irodák, lakások és különféle szolgáltatások találhatók majd, valamint további különálló társasházak a parkban, a projekt külső zónáiban pedig óriási kereskedelmi központ, dizájncenter, oktatási intézmények, szálloda, múzeumok, sport- és rendezvényközpontok - gyakorlatilag egy komplett város intézményei, megfejelve egy futurisztikus expóterülettel, a teljes komplexumot ellátó alternatív energiaközponttal és egy intermodális közlekedési csomóponttal.
A TóPARK projekt 2009-ben San Diegóban elnyerte a CNBC Arabia Best Mixed Use díját - a weboldal ezzel fogad, és mivel a hírek szekció viszonylag rég frissült, a plakáton látott program mögötti vízió itt töretlen dinamizmussal tárul elénk. Mint a hidegtálas szakácsolimpiai díjakkal, ezzel kapcsolatban sem árt azonban óvatosnak lenni. Mindenesetre ebből és más, fővárosi fejlesztések által elnyert érmekből is látható, hogy a szakma a vegyes, illetve többfunkciós, azaz több lábon álló, az adott helyszínen feltételezhető legsikeresebb programmal bíró, újabban a fenntarthatóságot és a műszaki innovációt is integrált elemként kezelő projekteket értékeli. Urbanisztikai, építészeti szempontok ritkán jelennek meg, különösen a még meg sem valósult, de már díjazott fejlesztések esetében - de hát ezek alapján nem is lenne egyszerű több kontinensen zajló beruházásokat összemérni.
A TóPARK "arany háromszöge" a két oldalán húzódó autópályák és a harmadik oldalon ívelő vasútvonal között terül el - fejlesztői szempontból ideálisan elképzelhető volt itt egy olyan zöldmezős beruházás, ami a közlekedési kapcsolataira építve hoz létre a magyar főváros agglomerációjában egy vegyes programmal bíró, viszonylag sűrű beépítésű szigetet. A természetes elszigeteltség ebből a szempontból kifejezetten előnyös, hiszen anélkül teszi szabályozhatóvá a területre bejutást, hogy a Magyarországon ritka fizikai elzárkózásra lenne szükség. A környék bevásárlóközpontjainak forgalma részben átcsatornázható az ide tervezett szolgáltatásokba, amik a nagy koncentrációnak és az irodák munkahelyeinek köszönhetően szinte városi környezetet teremtenek a periférián. A terület ugyanakkor épp elég kicsi ahhoz, hogy gyalog vagy energiatakarékos helyi járművekkel bejárható legyen, a tó és a körülötte húzódó park pedig a lakóhely értékét is messze a szokásos lakóparkok szintje fölé emeli. A komplexum üzemeltetése egyben tartható, és így az energiagazdálkodás hatékonysága is radikálisan javulhat. Íme, a tökéletes projekt.
Kulisszahasogató zárvány
A neokonzervatív új urbanista mozgalom által megjelenített városképekkel szinte egybeeső jövő rajzolódik ki a TóPARKban: a városokon kívül épített, de városi sűrűségű, vegyes használatú projektek rendszerint miniatűr urbánus világokat vizionálnak a zavaró meglepetések, az ellenőrizetlen közterek és a változó társadalmi összetételből származó konfliktusok kiiktatásával. A zárt egységekként létrehozott projektek azonban rendszerint zárványok is maradnak: a cégszerűen működő önkormányzás nehezen fér össze a városok szuburbiát is magukba foglaló szabadosságával. És épp a szuburbiában ki akarna ott lakást venni, ahol a belvárosias sűrűséghez nem tartozik belvárosi program, a külvárosi elhelyezkedéshez pedig nem jár saját kert és háborítatlan zöldövezeti környezet?
A TóPARK világa a gyakran az új urbanisták szemére vetett esztétikát is szépen reprodukálja: a weboldal dizájnnal foglalkozó részén látható videóból kiderül, hogy az építészekben nem lehet megbízni, mert nem értik, hogy a világlátott emberek mit akarnak, ezért az eltávolításuk után a stílustanácsadó kénytelen volt a saját kezébe venni a dolgokat. És hát mit is akarhatna mást a célcsoport, mint a szocreál és a posztmodern összeeresztéséből származó, kulisszahasogató párizsias-századfordulós historizálást Európa leghosszabb fedett sétálóutcájával? Még szép, ha már két autópálya kereszteződésénél fog lakni. Ez azért már helyi sajátosság: a tervek marketingjéhez az egyébként megnevezetlen tervezők ostorozását választani igazán elegáns gesztus.
A weboldal (a válság begyűrűzése előtti) optimista állapota is számos kérdést felvet. A zöldmezős fejlesztések esetében fellépő extra infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztés költségeinek finanszírozása még a hosszan elnyúló ütemezés esetében is kérdéses. Az első rossz hírekre érkező reakciókban nem véletlenül erősítették meg az autópálya-lehajtók maradéktalan befejezését - a későbbi ütemek egyre vadabb elképzelései a múzeumokról, dizájnközpontról, iskolákról, járműszerelő csarnokról és az expo pszichedelikus építményeiről ugyanis nyilvánvalóan inkább flexibilis elemek, mint komolyan vehető ígéretek. Az itt elképzelt, átlagon felüli anyagi viszonyokhoz kapcsolódó életformák azonban nem teszik lehetővé a kompromisszumok túlfeszítését, különben könnyen olyan csapda alakulhat ki, mint a perifériákon épült lakótelepek esetében évtizedekkel ezelőtt: a bevételt hozó fejlesztéseken felüli extrák elmaradása a teljes beruházás vonzerejét teheti tönkre. Hasonlóan kérdéses a lakásállomány és az irodák kapcsolata: a nem helyben dolgozó lakók, vagy az itt dolgozó, de máshol lakók számára a terület zöld innovációs életformája puszta illúzió; akik viszont nem ingáznak, azok esetében a munkahelyek és a lakóhelyek egybeesésének időtartama a kérdés. De térjünk
vissza a valóságba
A mentési próbálkozások különféle fázisai után 2010 harmadik negyedében vált nyilvánossá a finanszírozás befagyása. Az év elejére leállt építkezés folytatását illetően pedig egy júniusi interjúból azt tudhattuk meg, hogy "a finanszírozási hajlandóság megegyezik az ország megítélésével".
Pontos mondat. Vajon ki hitte el és kinek, hogy erre a programra a már évek óta túltelített piacon szükség lesz? Elég volt a hitelező bankoknak a szövevényes tulajdonviszonyú projekt ideális paraméterű csomagja? A fejlesztőszakmának az irodák és lakóparkok évtizedes felfutása? A bérlőknek és vásárlóknak a látványtervek és a kedvező árazás?
Ha a site halott webkameráit elhagyva visszatérünk a sejtelmes vasbeton szerkezetekhez, tulajdonképpen ígéretesnek is tekinthetők a közrefogott furcsa, koncentrált terek. A befejezetlen szerkezetek semmit sem árulnak el a rájuk kőburkolat formájában leselkedő végzetről - a falak és pillérvázak pont annyira tűnnek modernnek, nyitottnak és flexibilisnek, mint egy kortárs épület esetében. Pontosabban - egy irdatlan méretű kortárs épület esetében. Ez az önmagán túlmutató, nyitott lehetőségekkel kecsegtető állapot vélhetően a TóPARK-projekt metafizikus csúcspontja: innen már csak lefelé vezethet a stílustanácsadókkal övezett út.
A mostani elképzelések szerint az irodaház 2013-ra elkészülhet - a további ütemek megvalósulása kérdéses. Ha esetleg nem így alakul, meg lehetne nyitni benne az amúgy is tervezett múzeumot, benne a kétezres évek ingatlanpiaci jövőképeivel (a kilencvenes évek vidám útonálló-fejlesztéseire más javaslatom van, elvehetetlen panorámával). Budapest minden hiányosságával együtt ebben az évtizedben felzárkózott a globális trendekhez, így ahhoz a nagy tehetetlenséggel mozgó, rendkívül gyorsan változó környezethez is, ami a komoly forrásokat mára gyakorlatilag teljes mértékben leválasztotta a felhasználásuk helyszíneiről. Ebben a környezetben a kockázatok és a következmények gyakran ellenőrizhetetlen pályákat futnak be, de a fejlesztők számára kézzelfogható közelségű globális mintákból mindenkinek érdemes lenne tanulni: a Közel-Kelet vagy Ázsia őrületes városfejlesztései, a javarészt európai irodákban tervezett gigantikus projektek közelebb vannak, mint gondolnánk. Ha ezt Budapesten nem is a megépült, hanem éppenséggel a megépítetlen beruházásokból lehet felismerni, talán az sem késő.
Acikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.
