Interjú

„Néha kicsit okoskodunk”

Linn Skåber író, színésznő

Könyv

A generációs sztorigyűjteményeivel nevet szerző norvég írót hazájában elsősorban színművészként és tévés személyiségként ismerték korábban. Most e kötetek kapcsán beszélgettünk vele az életük nagy kalandjára váró nyolcvanasokról, a sötét téli fél év okozta magányról, és az ateisták álmairól.

Magyar Narancs: Első könyve, A szívem egy bezárt bódé kamasz monológjai a népszerű svéd gyerekversekre emlékeztetnek. Honnan vette a formát?

Linn Skåber: A mai kamaszokról úgy tartják, nem egészen követik, hogy mi történik körülöttük, csak ülnek a mobiljukkal, egy kis, szűk világot teremtve maguk köré. Szerintem ennek az ellenkezője igaz, szinte mindenről képben vannak, legyen szó a környezetvédelemről vagy arról, hogy anya és apa épp jóban vannak-e egymással. Ezért én „odafigyelő generációnak” hívom őket, és fontosnak éreztem, hogy az ő nézőpontjukból mondjam el a történeteiket. Úgy láttam, hogy a kicsik érzéseit már hűen tükrözi sok gyermekkönyv. A kamaszokon volt a sor. Én is foglalkoztam korábban a kisebbekkel, írtam nekik három évadnyi tévéműsort, és készítettem egy gyereklemezt is. A kamaszokról máshogy akartam beszélni.

MN: A kamasz monológokkal az is kimondott célja volt, hogy a fiataloknak adjon szövegeket a színészi meghallgatásokra. Ez bejött?

LS: A szívem egy bezárt bódé mindegyik monológja dramatizált. Ma is viszik meghallgatásokra, Norvégiában és Dániában is színpadra állították, tehetséges fiatalok játszották, ragyogó kritikákat kapott. Színészként nagy örömöt okozott számomra, hogy láthattam a könyveimet színpadon.

MN: Az anyaggyűjtés során mit tapasztalt?

LS: Leginkább az lepett meg, hogy a kamaszok milyen gyorsan rá akartak térni az élet nagy kérdéseinek boncolgatására. Óvatosan vezettem be az interjúkat, olyan triviális dolgokat hoztam szóba, mint a szabadidő, a foci, a hétköznapok, hogy „mivel töltöd a napod”. Őket meg mintha égette volna, hogy a nagy dolgokról beszélhessenek, a gyászról, a reményekről, a halálról, a szerelemről, a nagy álmokról. Megfigyelhettem, mennyire türelmetlenek velem és a világgal szemben egyaránt. Mintha sürgetnének: „térjünk a lényegre”, „engedjetek minket cselekedni”. De én szeretem bennük ezt a türelmetlenséget. Emiatt válnak ők a legfontosabb hajtóerőnkké.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.