Interjú

„Néha kicsit okoskodunk”

Linn Skåber író, színésznő

Könyv

A generációs sztorigyűjteményeivel nevet szerző norvég írót hazájában elsősorban színművészként és tévés személyiségként ismerték korábban. Most e kötetek kapcsán beszélgettünk vele az életük nagy kalandjára váró nyolcvanasokról, a sötét téli fél év okozta magányról, és az ateisták álmairól.

Magyar Narancs: Első könyve, A szívem egy bezárt bódé kamasz monológjai a népszerű svéd gyerekversekre emlékeztetnek. Honnan vette a formát?

Linn Skåber: A mai kamaszokról úgy tartják, nem egészen követik, hogy mi történik körülöttük, csak ülnek a mobiljukkal, egy kis, szűk világot teremtve maguk köré. Szerintem ennek az ellenkezője igaz, szinte mindenről képben vannak, legyen szó a környezetvédelemről vagy arról, hogy anya és apa épp jóban vannak-e egymással. Ezért én „odafigyelő generációnak” hívom őket, és fontosnak éreztem, hogy az ő nézőpontjukból mondjam el a történeteiket. Úgy láttam, hogy a kicsik érzéseit már hűen tükrözi sok gyermekkönyv. A kamaszokon volt a sor. Én is foglalkoztam korábban a kisebbekkel, írtam nekik három évadnyi tévéműsort, és készítettem egy gyereklemezt is. A kamaszokról máshogy akartam beszélni.

MN: A kamasz monológokkal az is kimondott célja volt, hogy a fiataloknak adjon szövegeket a színészi meghallgatásokra. Ez bejött?

LS: A szívem egy bezárt bódé mindegyik monológja dramatizált. Ma is viszik meghallgatásokra, Norvégiában és Dániában is színpadra állították, tehetséges fiatalok játszották, ragyogó kritikákat kapott. Színészként nagy örömöt okozott számomra, hogy láthattam a könyveimet színpadon.

MN: Az anyaggyűjtés során mit tapasztalt?

LS: Leginkább az lepett meg, hogy a kamaszok milyen gyorsan rá akartak térni az élet nagy kérdéseinek boncolgatására. Óvatosan vezettem be az interjúkat, olyan triviális dolgokat hoztam szóba, mint a szabadidő, a foci, a hétköznapok, hogy „mivel töltöd a napod”. Őket meg mintha égette volna, hogy a nagy dolgokról beszélhessenek, a gyászról, a reményekről, a halálról, a szerelemről, a nagy álmokról. Megfigyelhettem, mennyire türelmetlenek velem és a világgal szemben egyaránt. Mintha sürgetnének: „térjünk a lényegre”, „engedjetek minket cselekedni”. De én szeretem bennük ezt a türelmetlenséget. Emiatt válnak ők a legfontosabb hajtóerőnkké.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.