Interjú

„Néha kicsit okoskodunk”

Linn Skåber író, színésznő

Könyv

A generációs sztorigyűjteményeivel nevet szerző norvég írót hazájában elsősorban színművészként és tévés személyiségként ismerték korábban. Most e kötetek kapcsán beszélgettünk vele az életük nagy kalandjára váró nyolcvanasokról, a sötét téli fél év okozta magányról, és az ateisták álmairól.

Magyar Narancs: Első könyve, A szívem egy bezárt bódé kamasz monológjai a népszerű svéd gyerekversekre emlékeztetnek. Honnan vette a formát?

Linn Skåber: A mai kamaszokról úgy tartják, nem egészen követik, hogy mi történik körülöttük, csak ülnek a mobiljukkal, egy kis, szűk világot teremtve maguk köré. Szerintem ennek az ellenkezője igaz, szinte mindenről képben vannak, legyen szó a környezetvédelemről vagy arról, hogy anya és apa épp jóban vannak-e egymással. Ezért én „odafigyelő generációnak” hívom őket, és fontosnak éreztem, hogy az ő nézőpontjukból mondjam el a történeteiket. Úgy láttam, hogy a kicsik érzéseit már hűen tükrözi sok gyermekkönyv. A kamaszokon volt a sor. Én is foglalkoztam korábban a kisebbekkel, írtam nekik három évadnyi tévéműsort, és készítettem egy gyereklemezt is. A kamaszokról máshogy akartam beszélni.

MN: A kamasz monológokkal az is kimondott célja volt, hogy a fiataloknak adjon szövegeket a színészi meghallgatásokra. Ez bejött?

LS: A szívem egy bezárt bódé mindegyik monológja dramatizált. Ma is viszik meghallgatásokra, Norvégiában és Dániában is színpadra állították, tehetséges fiatalok játszották, ragyogó kritikákat kapott. Színészként nagy örömöt okozott számomra, hogy láthattam a könyveimet színpadon.

MN: Az anyaggyűjtés során mit tapasztalt?

LS: Leginkább az lepett meg, hogy a kamaszok milyen gyorsan rá akartak térni az élet nagy kérdéseinek boncolgatására. Óvatosan vezettem be az interjúkat, olyan triviális dolgokat hoztam szóba, mint a szabadidő, a foci, a hétköznapok, hogy „mivel töltöd a napod”. Őket meg mintha égette volna, hogy a nagy dolgokról beszélhessenek, a gyászról, a reményekről, a halálról, a szerelemről, a nagy álmokról. Megfigyelhettem, mennyire türelmetlenek velem és a világgal szemben egyaránt. Mintha sürgetnének: „térjünk a lényegre”, „engedjetek minket cselekedni”. De én szeretem bennük ezt a türelmetlenséget. Emiatt válnak ők a legfontosabb hajtóerőnkké.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.