Interjú

„Néha kicsit okoskodunk”

Linn Skåber író, színésznő

Könyv

A generációs sztorigyűjteményeivel nevet szerző norvég írót hazájában elsősorban színművészként és tévés személyiségként ismerték korábban. Most e kötetek kapcsán beszélgettünk vele az életük nagy kalandjára váró nyolcvanasokról, a sötét téli fél év okozta magányról, és az ateisták álmairól.

Magyar Narancs: Első könyve, A szívem egy bezárt bódé kamasz monológjai a népszerű svéd gyerekversekre emlékeztetnek. Honnan vette a formát?

Linn Skåber: A mai kamaszokról úgy tartják, nem egészen követik, hogy mi történik körülöttük, csak ülnek a mobiljukkal, egy kis, szűk világot teremtve maguk köré. Szerintem ennek az ellenkezője igaz, szinte mindenről képben vannak, legyen szó a környezetvédelemről vagy arról, hogy anya és apa épp jóban vannak-e egymással. Ezért én „odafigyelő generációnak” hívom őket, és fontosnak éreztem, hogy az ő nézőpontjukból mondjam el a történeteiket. Úgy láttam, hogy a kicsik érzéseit már hűen tükrözi sok gyermekkönyv. A kamaszokon volt a sor. Én is foglalkoztam korábban a kisebbekkel, írtam nekik három évadnyi tévéműsort, és készítettem egy gyereklemezt is. A kamaszokról máshogy akartam beszélni.

MN: A kamasz monológokkal az is kimondott célja volt, hogy a fiataloknak adjon szövegeket a színészi meghallgatásokra. Ez bejött?

LS: A szívem egy bezárt bódé mindegyik monológja dramatizált. Ma is viszik meghallgatásokra, Norvégiában és Dániában is színpadra állították, tehetséges fiatalok játszották, ragyogó kritikákat kapott. Színészként nagy örömöt okozott számomra, hogy láthattam a könyveimet színpadon.

MN: Az anyaggyűjtés során mit tapasztalt?

LS: Leginkább az lepett meg, hogy a kamaszok milyen gyorsan rá akartak térni az élet nagy kérdéseinek boncolgatására. Óvatosan vezettem be az interjúkat, olyan triviális dolgokat hoztam szóba, mint a szabadidő, a foci, a hétköznapok, hogy „mivel töltöd a napod”. Őket meg mintha égette volna, hogy a nagy dolgokról beszélhessenek, a gyászról, a reményekről, a halálról, a szerelemről, a nagy álmokról. Megfigyelhettem, mennyire türelmetlenek velem és a világgal szemben egyaránt. Mintha sürgetnének: „térjünk a lényegre”, „engedjetek minket cselekedni”. De én szeretem bennük ezt a türelmetlenséget. Emiatt válnak ők a legfontosabb hajtóerőnkké.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.