Az év három meghatározó könyves eseményéből az április végi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál már elmaradt, a június eleji Ünnepi Könyvhetet pedig elhalasztották, így csupán reménykedni lehet abban, hogy a karácsonyi időszakig – amikor hagyományosan az egész éves forgalom 25–30 százalékát bonyolítják le a kiadók – sikerül valamelyest talpra állni. A könyvkiadás rengeteg embernek ad munkát. Amíg egy könyv eljut a szerzőtől az olvasóhoz, több mint negyvenöt ember közreműködésére van szükség. A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország 2018 című évkönyvében szereplő adat szerint tavalyelőtt 12 877 címet jelentettek meg a hazai kiadók, s ez a maga emelkedő címszámával fordulópontot jelzett a hosszú negatív tendencia után, és bár a 2019-es adat még nem ismert, hasonló jó eredmény valószínűsíthető. Viszont a koronavírus-járvánnyal együtt járó idei leállás és boltzár a teljes piaci szegmens beomlásával fenyeget.
A magyar könyvpiac önmagában túl kicsi ahhoz, hogy jelentős számú szerzőt el tudjon tartani pusztán az eladott példányok után járó jogdíjakkal. Bizonyára vannak olyan írók, akik elég ismertek és népszerűek ahhoz, hogy könyveiket folyamatosan és nagy példányban vásárolják, ám a többség számára a könyvpiacról származó bevételek legfeljebb addig szolgálnak kiegészítésül a megélhetéshez, amíg új könyvük van: egy átlagos írói program mellett két-három év, de nem ritka, különösen a regényíróknál, hogy ennél több idő telik el két mű megírása, megjelenése között. Az újdonság hatása néhány hónapig tart ki legfeljebb, és már az is öröm, ha a kiadótól kapott szűkös előleget visszahozza egy-egy kötet. Nem is igen találni Magyarországon olyan szerzőt, aki ne kényszerülne több lábon állni. Nemzetközi összehasonlításban egy magyar szerzőnek jóval több feladatot kell elvállalnia egységnyi idő alatt ahhoz, hogy a megélhetéshez minimálisan elegendő bevételre tegyen szert, mint nyugat-európai kollégáinak. A leggyakoribb bevételi források az irodalmi pályán a tanítás, az újságírás, a fordítás és az alkalmazott írás (reklám, dalszöveg, film, színpadi mű). Továbbá az úgynevezett író-olvasó találkozók, amelyek most szintén tiltólistára kerültek.
Az utóbbi években kialakult gyakorlatnak megfelelően a legtöbb szerző kisadózó egyéni vállalkozóként tartja fenn magát. A katás adózási forma azonban épp az olyan rendkívüli helyzetekben, amilyen a mostani is, meglehetősen sérülékeny státusz. A 2020. március 18-i kormányrendelet huszonhat főtevékenység után időlegesen elengedi ugyan a járulékfizetési kötelezettséget, ám ebbe nem tartozik bele sem az írói-költői, sem a fordítói, sem a független újságírói munkakör. Vagyis az irodalmárokra jellemző egyik tevékenységi csoport sem.
PIM/PIÜ/EH
Két európai parlamenti képviselő, Niklas Nienass és Salima Yenbou még április közepén nyílt levéllel fordult az uniós döntéshozókhoz. „Ezekben a szektorokban, amelyekben az önfoglalkoztató, a szabadúszó és a rugalmas idejű munkavégzés, valamint a szociális juttatásokhoz való nehéz vagy akár semmilyen hozzáférés a jellemző, a jövedelemkiesés közvetlen és azonnali fenyegetést jelent a szerzők, az előadóművészek és valamennyi kulturális szereplő számára, akik közül sokan már a jelenlegi veszélyhelyzet előtt is nehézségekkel küzdöttek” – írták. Kezdeményezésüket, valamint az Európai Írók Tanácsának hasonló állásfoglalását számos nemzetközi szervezet támogatta – a többi közt a magyar Szépírók Társasága is, ám mindennek a hazai viszonyokra egyelőre semmilyen hatása nincsen. A magyar kormány a levél kelte óta eltelt egy hónapban sem állt elő hatékony stratégiával ezen a területen sem. Ad hoc próbálkozásból és előzetes konzultáció nélküli pénzosztásból azonban nincs hiány.
A Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) „erőközponttá” szervezni igyekvő főigazgató, Demeter Szilárd egyfajta kulturális árnyékminisztériumként több pályázatot is kiírt április közepén a művészeti szféra nehéz helyzetbe került résztvevői számára. Ám ezek vagy csak egy igen szűk szeletét fedik le a kérdéses területnek, vagy a kiírás és lebonyolítás módja annyira aggályos, hogy csak tovább ronthatja az amúgy sem túl rózsás helyzetet. Az sem egészen világos, hogy a kiírt pályázatok hová is vannak tulajdonképpen becsatornázva: a PIM-be, a továbbra is meglehetősen homályos működésű Petőfi Irodalmi Ügynökségbe (PIÜ) vagy az Előretolt Helyőrség Íróakadémiába? Egyáltalán mi a viszony az említett intézmények között, melyik tartozik melyik alá?
Az utóbbi hónapokban a PIM erős online portfóliófejlesztésbe kezdett: az MTVA-val közös műsorként elindított Hajónaplóból Rácz András főszerkesztésével, hajonaplo.ma címen kulturális magazin készült, és elindul 1749.hu címen egy online világirodalmi folyóirat is (Lanczkor Gábor főszerkesztővel), a nyomtatott Előretolt Helyőrségnek pedig helyorseg.ma címen megjelent az internetes változata is. Felelős kiadóként mindegyik mögött a PIÜ áll, ami azért lehet érdekes, mert a nyomtatott Előretolt Helyőrség eredeti kiadója (még Demeter főszerkesztősége idején) a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. (KMTG), vagyis az Orbán János Dénes gründolta állami írónövelde volt. Úgy tűnik, az utóbbi időben erős pozícióvesztésben lévő Orbán, illetve a tetszhalottnak tűnő KMTG alól időközben kiszervezték egykori munkatársai a lapot.
A PIM április elején írt ki hangoskönyvpályázatot, amely elsősorban az előadóművészeken igyekszik segíteni, különösen azokon, „akik a művészeti intézmények zárva tartása idejére munka nélkül maradtak vagy kiskorú gyermekek nevelése miatt tartósan otthon tartózkodnak”. (Az előadóművészeknek az írókkal szemben annyi kedvezményük már volt, hogy nem kell járulékot fizetniük.) A hónap végén jelent meg egy másik kiírás is, „Köszönjük, Magyarország” címmel, amely ugyancsak az előadóművészeket segítheti ki. Jellemző, hogy a kiíráson belül a PIM feladatköre a „könnyűzenei és egyéb előadóművészek támogatása”. Az Origónak nyilatkozva Demeter erről azt mondta, hogy a PIÜ költségvetéséből különített el erre a célra 50 millió forintot. Majd hozzátette, hogy mellette „rohamtempóban létrehoztuk a Digitális Bölcsészeti Központot, amire elkülönítettem egy több tízmilliós keretet”. Ám erről sem sok minden derült ki eddig, hacsak az nem, hogy ugyanilyen néven az ELTE már működtetett egy kutatócsoportot.
Fix huszonöt
Direkt irodalmi szerzőket célzó program egyetlenegy indult, mégpedig a költészet napján kiírt Karantének pályázat. Ennek a lebonyolítója az Előretolt Helyőrség online kiadása, a helyorseg.ma. A pályázat egyszerre tűnik próba-szerencse alapú támogatási projektnek, és olcsó tartalomszerzésnek a lap számára, hiszen arról van szó, hogy az erre elkülönített keretből gyorsított eljárással fizetik ki a fix 25 ezer forintos publikációnkénti honoráriumot azoknak a szerzőknek, akiktől az online szerkesztőség közlésre elfogad írást. Úgy néz ki tehát, hogy egy néhány éve, meglehetősen botrányos körülmények között indult, alacsony presztízsű, szakmailag megkérdőjelezhető színvonalú lap osztja ki a jelenleg egyetlen külön erre a célra szánt állami keretösszeget a saját szerzőinek.
Megkeresésünkre Demeter Szilárd elmondta, hogy a PIÜ költségvetéséből az Előretolt Helyőrség számára „egy felülről valamelyest nyitott honoráriumkeretet” különített el, amelyből szerző annyiszor részesülhet 25 ezer forintban, ahány írását elfogadják. Miért épp az Előretolt Helyőrség lett a pénz elosztója? Demeter szerint ez így „sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mintha megint nekiállnánk bizottságosdizni. Külsős szerkesztőségeknek kiszerződni a feladatot közbeszerzési eljárásban lehetett volna, és az idő.” Felvetésünkre, hogy miért nem valamelyik nagyobb megbecsültségű, komolyabb lap szerkesztőségét kérték fel, a főigazgató azt felelte, hogy megbízik a lapnál dolgozó kollégái ízlésében, „Vannak annyira jó szerkesztők, mint bármelyik másik szerkesztőség, fegyelmezetten dolgoznak, elégedett vagyok a munkájukkal.”
E véleményt nagyon kevesen osztják az irodalmi színtéren, csakhogy az állami százmilliókkal kitömött, és javarészt KMTG-közeli szerzők teleírta Előretolt Helyőrséggel szemben a nagy múltú, komoly szakmai műhelyként működő lapok épp az életben maradásért küzdenek. Az egyik legmegbecsültebb vidéki irodalmi lap szerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy a vírushelyzet miatt az önkormányzati támogatást a felére vágták, ugyanakkor a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) folyóirat-kiadási pályázata több hónapot csúszott. A tavaly megítélt (és szintén késve kifizetett) támogatásokat erre az évre – a szabályok szerint – nem hozhatták át. Az idei pályázatot viszont csak most írta ki az NKA, és legjobb esetben is a nyár közepén láthatnak belőle pénzt. Szerzői honoráriumot márciusban tudtak utoljára fizetni, szerkesztői fizetést azonban január óta nem vettek fel, és ezt a helyzetet nemigen bírják már sokáig.
Demeter – aki a tavalyi sikertelen NKA-felszámolási kísérletét követően idén tavasszal miniszteri delegáltként maga is beült a kulturális alap bizottságába – röviden a jövőt illető terveire is kitért kérdésünkre. „Szeretnék a könyvszakmának is segíteni, annak a forrásigénye viszont meghaladja a lehetőségeinket, ezért a kormányhoz fordultunk. Az NKA is beindult, folyamatosan írják ki a pályázatokat. De ami jelenleg számomra a legfontosabb: a jövőre nézvést fel kell készülnünk hasonló időszakokra. Nem lehet mindig a mindenkori kormányra várni, elébe kell mennünk a változásoknak. Ezen is gondolkodunk.”
Tehát lesz még mi miatt aggódnunk a következő hónapokban is.
