Könyv

Az amerikai science fiction egyik vezéralakjának tartott Heinlein (1907. július 7. - 1988. május 8.) hazai megítélését mi sem bizonyítja látványosabban a magyar kiadások külalakjánál.

Első látásra-hallásra mindenki tudni véli, mi az a science fiction (SF, sci-fi, szájfáj, szkifi, tudományos-fantasztikus irodalom, esetleg fanti - ez utóbbi az Akadémia nyelvi bizottsága által jóváhagyott hivatalos magyarítás az 1970-es évek végéről).

A "tüneményes festőtehetség"-ként induló művész, miután pár év alatt végigzongorázta a hatvanas évek divatos irányzatait (pop art, informel), váratlanul felhagyott a festészettel.

Milyen a Fiatal Írók Szövetsége és a politika viszonya? Miért nem szólaltak meg Nyirő-ügyben? Hogyan működik az újjászervezett NKA? Ezekről is kérdeztük a szervezetet 2011 óta vezető irodalomtörténészt, költőt.

Nemcsak azért van nehéz dolga a költőnek, aki személyes gyászélményét lírai eszközökkel igyekszik feldolgozni, mert a költészettörténetnek nagyjából a fele ugyanerre tett jobb-rosszabb kísérletek láncolatából áll, és nem is azért, mert a kortárs magyar lírában zseniális gyászkötetek jelentek meg az elmúlt évtizedben, hanem a leginkább azért, mert talán ennél a verstípusnál jelentkezik legkomplexebb formájában a személyes élmény és a közérdekű műalkotás közötti feszültség problémája.

Nádas Péter 1966–69-ben a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt. A napilapban közölt interjúi, kritikái, riportjai azóta most jelennek meg először – tehát elfeledett kincsekről van szó. Itt közölt rövid szövegéből azt tudhatjuk meg, miféle iszonyatos bűntények es(het)nek meg egy kis vidéki szállodában.