"Maga elárult engem, de ami még fontosabb, elárulta önmagát is. Még akkor is hazudik, amikor igazat mond. Pedig van magában hűség és van valódi érzés. De ki iránt, mi iránt? Nem tudom, mi lehet ennek az oka. (...) Pedig van magában erkölcs is. Maga a tökéletes kém. Csak ügye nincsen." E szavakat a tartótisztje, végzetes barátja és ellenségként is apapótléka mondja a főszereplő, Magnus Pym arcába. Megfejtve ezzel a regény címét, és talán megírásának indítékát is. Ki a tökéletes kém? Az üres ember, aki soha nem képes azonosulni semmivel, akinek még a szerelme is csak egy "fedősztori"; és az identifikálódás képtelensége teremti meg a lehetőségét, hogy a Szolgálat tartalommal töltse meg sivár testét-lelkét. Pym a tulajdonságok nélküli kém.
A regény a másik remekmű, a Suszter, szabó, baka, kém párja, talán szatírjátéka. Ott is az árulás volt az ősbűn, de míg abban az áruló tragikus vétséget követett el, addig ebben Pym tragikomikus alak, persze tettének következményei ugyancsak rettenetesek - legfőképp saját magára nézve. De mégsem ítéli meg őt az író, vagy ha igen, más, nem annyira politikai, mint inkább emberi mércével mér - ebben az értelemben nem kémregényről van szó, hanem a kémkedés (szociál)pszichológiájának felülmúlhatatlanul alapos ábrázolásáról. Ráadásul a nem identifikálódott ember megjelenítésére az író tökéletes formát talált a bonyolult, több szempontot egyszerre mozgató elbeszélői technikával; néha nehéz eldönteni, hogy ki beszél: Pym vagy egyik álarca. Szomorú könyv.
Fordította Falvay Dóra. Agave, 2012, 641 oldal, 3680 Ft; John Le Carré regényeivel alaposan foglalkozott a Narancs a múltban is. Kritikáink ezekről a regényeiről olvashatók: A zebra dala, Az üldözött, Hajsza, Csapda. A filmverziókról írt nagyobb összeállításunk pedig itt olvasható.
