Könyv

Oligarchák inváziója

Mark Hollingsworth és Stewart Lansley: Londongrád

  • Kiss Ilona
  • 2012. május 2.

Könyv

Akinek van kedve, ideje és képzelőereje kibányászni a könyv adat- és anekdotatömege alól a fel nem tett kérdésekre adható válaszokat, az nem csak jól szórakozik a vaskos "dokumentumkrimit" olvasva. Hiszen nemcsak az újoroszokra vonatkozó örökzöld közhelyek sorát látja viszont ("minél drágább, annál jobb"; "ha el lehet intézni 25 százalék kedvezményt, akkor is ragaszkodnak az eredeti árhoz"), hanem rekonstruálhatja azt is: miért éppen Londonban teremtettek maguknak pót-Oroszországot azok a - peresztrojka alatt és után - meggazdagodott üzletemberek, akik az utóbbi másfél évtizedben önként vagy kényszerből itt telepedtek le, vagy ide "ingáznak" magángépeiken vagy jachtjukon. Mert az, hogy "Londongrád" nem a Nyugat, s a londongrádi életstílus nem nyugati, első látásra is világos. Hiába a jól hangzónak tűnő fantáziaalcím: Az oligarchák nyugati kultúrája: pénz, politika, fegyver (az eredeti alcím: From Russia with Cash. The Inside Story of the Oligarchs), a könyvből levonható első lehetséges következtetés épp az, hogy az Oroszországból Londonba vándorló szupergazdagok megmaradtak orosznak, nem váltottak kultúrát, legfeljebb csak lakóhelyet.

 


A szinte kizárólag angol nyelvű sajtóforrásokra és irodalomra hivatkozó szerzőpáros számos információt közöl a gazdagságtörténetek - nem mindig, de néha kifejezetten izgalmas - elbeszélése közben. Idézik például a fotóművész Valerija Manohinát, az Abramovics család barátját, aki maga is London és Moszkva között, félúton él: "egyik napról a másikra tele lettek pénzzel, és az első dolguk az volt, hogy egy álomszerű életstílust teremtettek maguk körül". "Ezt az álmot azonban otthon, Oroszországban nem tudták volna megvalósítani" - fűzik hozzá a szerzők, megjegyzésüket azonban könyvük adatai maguk cáfolják meg: a 2000 utáni Moszkvában (és egyes orosz regionális központokban) ugyanis minden luxus elérhetővé vált, ami csak kell a gazdagság jelzéséhez. Ami meg nem, azt azonnal behozatták: "a londoni autókereskedőknél kettesével tették hajóra a legdrágább Jaguarokat, hogy hazavigyék".

 

Hiányosságai ellenére nem alaptalanul ünneplik a könyv orosz fordításának megjelenését is épp azzal, hogy ez az oligarchák világának ez idáig legteljesebb, "az oligarcha- és egyéb fajta cenzúrától" mentes bemutatása. A legteljesebb, és hozzá lehet tenni, a legkritikusabb. A legtöbb újdonságot azok a részek tartalmazzák, amelyben a szerzők a Nagy-Britanniába irányuló oligarchainváziót lehetővé tevő jogi-politikai hátteret elemzik: a orosz (és külföldi) források beáramlását ösztönző "befektetési vízum" bevezetését, a hozzá kapcsolódó adózási rend kedvezményeit, amelyek nyomán New York helyett pillanatok alatt London lett a "második Moszkva". Az orosz kérvényezők igen hamar megkapták a letelepedési jogot, s a Moszkvából érkező kiadatási folyamodványokat a brit hatóságok szükség esetén rendre elutasították, arra hivatkozva, hogy Oroszországban politikai indíttatásból büntetőeljárást kezdenének ellenük. A londoni bevándorlási policy mögötti összefonódó politikai és pénzügyi érdekek, a helyzet nyomán kirobbanó diplomáciai és belpolitikai botrányok leírása mellett különösen fontosak a könyv arra vonatkozó megállapításai, miként idéztek elő radikális átrendeződéseket a korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező oroszok (és más szovjet utódállamból érkezők, kazahok, azeriek, üzbégek) a londoni felső középosztály életfeltételeiben és ezáltal önmeghatározási lehetőségeiben. Kiszorultak a számukra épült, 18-19. századi negyedekből, nem ők lettek a legfontosabb személyiségek az elegáns klubokban, nem az ő feleségükkel bántak legelőzékenyebben a belvárosi magánklinikákon, nem az ő gyerekeik számítottak a legelsőknek a legelitebb iskolákban.

Ez a Londonra rátelepülő agresszív orosz világ számos tematikus blokkban (ingatlanok, jachtok, magánrepülők, autók, műkincsek) és négy nagyobb portréban bontakozik ki (az oligarchasztárok, Berezovszkij, Hodorkovszkij, Abramovics és Oleg Gyeripaszka mellett megjelenik a kevésbé ismert Alekszandr Lebegyev, Badri Patarkacisvili és mások). Az egymástól rendkívül eltérő személyiségű, különböző élethelyzetbe került üzletemberek legszembetűnőbb közös többszöröse a múltnélküliség. Többségük bizonytalan családi háttérből érkezik (Abramovics például a finnugor rokonaink lakta Komiföldön született, korán elhunyt ukrán zsidó szülőktől), s a tradíciókat tagadó szovjet élet közegében mindannyian maguk építik fel saját életüket és üzleti karrierjüket. A vágyott álomélet megteremtéséhez nincs más modelljük, csak az orosz, viszont már az sem eleven hagyomány számukra. "Moszkvába megyünk, dolgozni fogunk, boldogok leszünk" - mondják a nővérek Csehovnál, de nem mennek Moszkvába, nem lesznek boldogok. "Londonba megyünk, költekezni fogunk, boldogok leszünk" - mondhatnák az oligarchafeleségek, és ők elmennek ugyan Londonba, költekeznek is rendesen, de hogy boldogok-e? Ezt az örök orosz kérdést csak Hodorkovszkij teszi fel - de ő már nem Londongrád, hanem Szibéria perspektívájából.

Fordította: Réti András. Partvonal, 2011, 440 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.