Könyv

Oligarchák inváziója

Mark Hollingsworth és Stewart Lansley: Londongrád

  • Kiss Ilona
  • 2012. május 2.

Könyv

Akinek van kedve, ideje és képzelőereje kibányászni a könyv adat- és anekdotatömege alól a fel nem tett kérdésekre adható válaszokat, az nem csak jól szórakozik a vaskos "dokumentumkrimit" olvasva. Hiszen nemcsak az újoroszokra vonatkozó örökzöld közhelyek sorát látja viszont ("minél drágább, annál jobb"; "ha el lehet intézni 25 százalék kedvezményt, akkor is ragaszkodnak az eredeti árhoz"), hanem rekonstruálhatja azt is: miért éppen Londonban teremtettek maguknak pót-Oroszországot azok a - peresztrojka alatt és után - meggazdagodott üzletemberek, akik az utóbbi másfél évtizedben önként vagy kényszerből itt telepedtek le, vagy ide "ingáznak" magángépeiken vagy jachtjukon. Mert az, hogy "Londongrád" nem a Nyugat, s a londongrádi életstílus nem nyugati, első látásra is világos. Hiába a jól hangzónak tűnő fantáziaalcím: Az oligarchák nyugati kultúrája: pénz, politika, fegyver (az eredeti alcím: From Russia with Cash. The Inside Story of the Oligarchs), a könyvből levonható első lehetséges következtetés épp az, hogy az Oroszországból Londonba vándorló szupergazdagok megmaradtak orosznak, nem váltottak kultúrát, legfeljebb csak lakóhelyet.

 


A szinte kizárólag angol nyelvű sajtóforrásokra és irodalomra hivatkozó szerzőpáros számos információt közöl a gazdagságtörténetek - nem mindig, de néha kifejezetten izgalmas - elbeszélése közben. Idézik például a fotóművész Valerija Manohinát, az Abramovics család barátját, aki maga is London és Moszkva között, félúton él: "egyik napról a másikra tele lettek pénzzel, és az első dolguk az volt, hogy egy álomszerű életstílust teremtettek maguk körül". "Ezt az álmot azonban otthon, Oroszországban nem tudták volna megvalósítani" - fűzik hozzá a szerzők, megjegyzésüket azonban könyvük adatai maguk cáfolják meg: a 2000 utáni Moszkvában (és egyes orosz regionális központokban) ugyanis minden luxus elérhetővé vált, ami csak kell a gazdagság jelzéséhez. Ami meg nem, azt azonnal behozatták: "a londoni autókereskedőknél kettesével tették hajóra a legdrágább Jaguarokat, hogy hazavigyék".

 

Hiányosságai ellenére nem alaptalanul ünneplik a könyv orosz fordításának megjelenését is épp azzal, hogy ez az oligarchák világának ez idáig legteljesebb, "az oligarcha- és egyéb fajta cenzúrától" mentes bemutatása. A legteljesebb, és hozzá lehet tenni, a legkritikusabb. A legtöbb újdonságot azok a részek tartalmazzák, amelyben a szerzők a Nagy-Britanniába irányuló oligarchainváziót lehetővé tevő jogi-politikai hátteret elemzik: a orosz (és külföldi) források beáramlását ösztönző "befektetési vízum" bevezetését, a hozzá kapcsolódó adózási rend kedvezményeit, amelyek nyomán New York helyett pillanatok alatt London lett a "második Moszkva". Az orosz kérvényezők igen hamar megkapták a letelepedési jogot, s a Moszkvából érkező kiadatási folyamodványokat a brit hatóságok szükség esetén rendre elutasították, arra hivatkozva, hogy Oroszországban politikai indíttatásból büntetőeljárást kezdenének ellenük. A londoni bevándorlási policy mögötti összefonódó politikai és pénzügyi érdekek, a helyzet nyomán kirobbanó diplomáciai és belpolitikai botrányok leírása mellett különösen fontosak a könyv arra vonatkozó megállapításai, miként idéztek elő radikális átrendeződéseket a korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező oroszok (és más szovjet utódállamból érkezők, kazahok, azeriek, üzbégek) a londoni felső középosztály életfeltételeiben és ezáltal önmeghatározási lehetőségeiben. Kiszorultak a számukra épült, 18-19. századi negyedekből, nem ők lettek a legfontosabb személyiségek az elegáns klubokban, nem az ő feleségükkel bántak legelőzékenyebben a belvárosi magánklinikákon, nem az ő gyerekeik számítottak a legelsőknek a legelitebb iskolákban.

Ez a Londonra rátelepülő agresszív orosz világ számos tematikus blokkban (ingatlanok, jachtok, magánrepülők, autók, műkincsek) és négy nagyobb portréban bontakozik ki (az oligarchasztárok, Berezovszkij, Hodorkovszkij, Abramovics és Oleg Gyeripaszka mellett megjelenik a kevésbé ismert Alekszandr Lebegyev, Badri Patarkacisvili és mások). Az egymástól rendkívül eltérő személyiségű, különböző élethelyzetbe került üzletemberek legszembetűnőbb közös többszöröse a múltnélküliség. Többségük bizonytalan családi háttérből érkezik (Abramovics például a finnugor rokonaink lakta Komiföldön született, korán elhunyt ukrán zsidó szülőktől), s a tradíciókat tagadó szovjet élet közegében mindannyian maguk építik fel saját életüket és üzleti karrierjüket. A vágyott álomélet megteremtéséhez nincs más modelljük, csak az orosz, viszont már az sem eleven hagyomány számukra. "Moszkvába megyünk, dolgozni fogunk, boldogok leszünk" - mondják a nővérek Csehovnál, de nem mennek Moszkvába, nem lesznek boldogok. "Londonba megyünk, költekezni fogunk, boldogok leszünk" - mondhatnák az oligarchafeleségek, és ők elmennek ugyan Londonba, költekeznek is rendesen, de hogy boldogok-e? Ezt az örök orosz kérdést csak Hodorkovszkij teszi fel - de ő már nem Londongrád, hanem Szibéria perspektívájából.

Fordította: Réti András. Partvonal, 2011, 440 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.