Könyv

Oligarchák inváziója

Mark Hollingsworth és Stewart Lansley: Londongrád

  • Kiss Ilona
  • 2012. május 2.

Könyv

Akinek van kedve, ideje és képzelőereje kibányászni a könyv adat- és anekdotatömege alól a fel nem tett kérdésekre adható válaszokat, az nem csak jól szórakozik a vaskos "dokumentumkrimit" olvasva. Hiszen nemcsak az újoroszokra vonatkozó örökzöld közhelyek sorát látja viszont ("minél drágább, annál jobb"; "ha el lehet intézni 25 százalék kedvezményt, akkor is ragaszkodnak az eredeti árhoz"), hanem rekonstruálhatja azt is: miért éppen Londonban teremtettek maguknak pót-Oroszországot azok a - peresztrojka alatt és után - meggazdagodott üzletemberek, akik az utóbbi másfél évtizedben önként vagy kényszerből itt telepedtek le, vagy ide "ingáznak" magángépeiken vagy jachtjukon. Mert az, hogy "Londongrád" nem a Nyugat, s a londongrádi életstílus nem nyugati, első látásra is világos. Hiába a jól hangzónak tűnő fantáziaalcím: Az oligarchák nyugati kultúrája: pénz, politika, fegyver (az eredeti alcím: From Russia with Cash. The Inside Story of the Oligarchs), a könyvből levonható első lehetséges következtetés épp az, hogy az Oroszországból Londonba vándorló szupergazdagok megmaradtak orosznak, nem váltottak kultúrát, legfeljebb csak lakóhelyet.

 


A szinte kizárólag angol nyelvű sajtóforrásokra és irodalomra hivatkozó szerzőpáros számos információt közöl a gazdagságtörténetek - nem mindig, de néha kifejezetten izgalmas - elbeszélése közben. Idézik például a fotóművész Valerija Manohinát, az Abramovics család barátját, aki maga is London és Moszkva között, félúton él: "egyik napról a másikra tele lettek pénzzel, és az első dolguk az volt, hogy egy álomszerű életstílust teremtettek maguk körül". "Ezt az álmot azonban otthon, Oroszországban nem tudták volna megvalósítani" - fűzik hozzá a szerzők, megjegyzésüket azonban könyvük adatai maguk cáfolják meg: a 2000 utáni Moszkvában (és egyes orosz regionális központokban) ugyanis minden luxus elérhetővé vált, ami csak kell a gazdagság jelzéséhez. Ami meg nem, azt azonnal behozatták: "a londoni autókereskedőknél kettesével tették hajóra a legdrágább Jaguarokat, hogy hazavigyék".

 

Hiányosságai ellenére nem alaptalanul ünneplik a könyv orosz fordításának megjelenését is épp azzal, hogy ez az oligarchák világának ez idáig legteljesebb, "az oligarcha- és egyéb fajta cenzúrától" mentes bemutatása. A legteljesebb, és hozzá lehet tenni, a legkritikusabb. A legtöbb újdonságot azok a részek tartalmazzák, amelyben a szerzők a Nagy-Britanniába irányuló oligarchainváziót lehetővé tevő jogi-politikai hátteret elemzik: a orosz (és külföldi) források beáramlását ösztönző "befektetési vízum" bevezetését, a hozzá kapcsolódó adózási rend kedvezményeit, amelyek nyomán New York helyett pillanatok alatt London lett a "második Moszkva". Az orosz kérvényezők igen hamar megkapták a letelepedési jogot, s a Moszkvából érkező kiadatási folyamodványokat a brit hatóságok szükség esetén rendre elutasították, arra hivatkozva, hogy Oroszországban politikai indíttatásból büntetőeljárást kezdenének ellenük. A londoni bevándorlási policy mögötti összefonódó politikai és pénzügyi érdekek, a helyzet nyomán kirobbanó diplomáciai és belpolitikai botrányok leírása mellett különösen fontosak a könyv arra vonatkozó megállapításai, miként idéztek elő radikális átrendeződéseket a korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkező oroszok (és más szovjet utódállamból érkezők, kazahok, azeriek, üzbégek) a londoni felső középosztály életfeltételeiben és ezáltal önmeghatározási lehetőségeiben. Kiszorultak a számukra épült, 18-19. századi negyedekből, nem ők lettek a legfontosabb személyiségek az elegáns klubokban, nem az ő feleségükkel bántak legelőzékenyebben a belvárosi magánklinikákon, nem az ő gyerekeik számítottak a legelsőknek a legelitebb iskolákban.

Ez a Londonra rátelepülő agresszív orosz világ számos tematikus blokkban (ingatlanok, jachtok, magánrepülők, autók, műkincsek) és négy nagyobb portréban bontakozik ki (az oligarchasztárok, Berezovszkij, Hodorkovszkij, Abramovics és Oleg Gyeripaszka mellett megjelenik a kevésbé ismert Alekszandr Lebegyev, Badri Patarkacisvili és mások). Az egymástól rendkívül eltérő személyiségű, különböző élethelyzetbe került üzletemberek legszembetűnőbb közös többszöröse a múltnélküliség. Többségük bizonytalan családi háttérből érkezik (Abramovics például a finnugor rokonaink lakta Komiföldön született, korán elhunyt ukrán zsidó szülőktől), s a tradíciókat tagadó szovjet élet közegében mindannyian maguk építik fel saját életüket és üzleti karrierjüket. A vágyott álomélet megteremtéséhez nincs más modelljük, csak az orosz, viszont már az sem eleven hagyomány számukra. "Moszkvába megyünk, dolgozni fogunk, boldogok leszünk" - mondják a nővérek Csehovnál, de nem mennek Moszkvába, nem lesznek boldogok. "Londonba megyünk, költekezni fogunk, boldogok leszünk" - mondhatnák az oligarchafeleségek, és ők elmennek ugyan Londonba, költekeznek is rendesen, de hogy boldogok-e? Ezt az örök orosz kérdést csak Hodorkovszkij teszi fel - de ő már nem Londongrád, hanem Szibéria perspektívájából.

Fordította: Réti András. Partvonal, 2011, 440 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.