A szituáció meglehetősen bonyolult: nem lehet tudni, ki ölt ("Azt hiszed, mindig van gyilkos is, ha valakit megölnek?"), valóban gyilkosság történt-e, sőt azt sem, hogy meghalt-e egyáltalán valaki, és hogy még egy lapáttal rátegyek: az sem biztos, hogy akiről azt hisz-szük, meghalt, egyáltalán létezett-e. De nem ez az egyetlen csavar: két - egymással sokáig vitázó, aztán a végére megbékélő - elbeszélőt is találunk a könyvben. Az első (a kurzív részek szerzője) kiugrott fizikus, aki nem akarja elmesélni, mi történt vele - ezért teremti meg a másik narrátor, a kiugrott pap alakját, hogy általa (fikció a fikcióban) beszéljen áttételesen a saját életéről is, idegen kézzel alkosson önarcképet, elrejtőzve egy látszólag tőle független történetben. És ha mindez nem lenne elég, az olvasó azért is nehéz helyzetben van, mert számtalanszor félrevezetik: a két elbeszélő, de a hőseik is sokszor hazudnak, ami aztán később lelepleződik.
Vörös 1996 és 2004 között írta a Keresztelést. Ez csak azért érdekes - azon a kérdésen túl, hogy miért kellett ilyen sokat várni a kiadatására -, mert a szöveg jól azonosíthatóan magán viseli az akkor fénykorát élő honi posztmodern irodalom alapjegyeit. Például az olvasó szeme láttára születik meg a regény, beleláthatunk az írói műhelybe a narrátorok folyamatos önkommentárjai révén. Hangsúlyozottan szövegről, és nem a valóság imitálásáról van szó. Jól végigkövethető, hogy az elbeszélő gondolataiból, fantáziálásaiból miként születik meg egy-egy rész, avagy: amit a narrátor előbb magában kitalál és leír, azt szereplői kisvártatva gyakran kimondják. Maga a textus pedig amolyan útvesztőként, labirintusként funkcionál ("Ez a szöveg tehát menedék, bujkálás..."; "Lehet tehát, hogy minden elbeszélő csal, hogy kerülő úton rohan a háttérben..."). Folyton a megalkotottságra utal - egyben az olvasói belefeledkezést hátráltatja - az is, hogy a könyv rövid, egy-két oldalas, önálló címmel rendelkező fejezetekből épül fel.
A krimi egyik fő célja: leírni a leírhatatlant, lerajzolni a lerajzolhatatlant, megismerni a megismerhetetlennek tűnőt - avagy "Ami nem mérhető, arról beszélni kell". Egyrészt belső nyomozásként, az önmegismerés allegóriájaként is felfogható Vörös műve ("az embernek egyszer elkerülhetetlenül meg kell vívnia a harcot azzal, akinek született"), de hogy istenkeresésként is, azt mutatja, hogy a kiugrott pap éppen egy olyan famíliához vetődik, ahol a családfőt Atyának hívják... A Keresztelés özönvízzel - a Tzvetan Todorov-i kategóriákkal élve - klasszikus rejtélyközpontú titokregény, és egyben anti-detektívtörténet, amely a regény megoldását problematizálja. Amolyan kettő az egyben, nem pusztán krimi, így nem csak a műfaj szerelmeseinek érdeklődésére tarthat számot.
Noran, 2011, 225 oldal, 2699 Ft
