Interjú

„Öröm és kaland”

Mán-Várhegyi Réka író

Könyv

Legújabb, Vázlat valami máshoz című könyvében négy mai nő életébe tekint bele. Fanyar iróniával és mély együttérzéssel jeleníti meg szereplőit, de csak töredékesen ismerjük meg az életüket. Könyve koncepciójáról, írói kísérleteiről, női szerepekről, társadalmi megítélésről és az életkilátásainkról beszélgettünk.

Magyar Narancs: A könyvben négy tárcasorozatod került egymás mellé. Hogyan jöttek létre?

Mán-Várhegyi Réka: 2018-ban jelent meg a Mágneshegy című regényem, ezt követően több tárcasorozatra is felkértek. Hezitáltam, ugyanis csigalassan írok, és nem tudok igazán sok időt fordítani az írásra, mivel gyerekeim vannak, munkám, hatszáz dolgom, és még az interneten is el kell töltenem valamennyi időt, hogy például recepteket találjak a hűtőben megmaradt zöldségek felhasználásához. Tudtam, hogy ha még a tárcasorozatokat is bevállalom, akkor egyhamar nem fogok új könyvet írni, pedig nagyon motoszkált bennem a Vázlat… néhány motívuma. Úgyhogy azt találtam ki, hogy ezentúl minden egyes felkérést annak rendelek alá, hogy megírjam ezt a könyvet. Az első tárcasorozathoz kitaláltam egy karaktert, a következőhöz egy következőt, és így tovább. Ha folyóiratba kértek novellát, akkor oda is olyasmit küldtem, ami valamelyik folyamba illeszkedett, de azért a saját lábán is megállt. És mivel úgy éreztem, hogy a napi teendők mellett a képzeletem sem tud igazán messzire szárnyalni, kifejezetten arra törekedtem, hogy minden egyes tárcát valami személyes élményből, hétköznapi bosszúságból, találkozásból indítsak. Aztán a történetet nem tartottam magamnál, éppen ellenkezőleg. Ennek a módszernek és a határidőknek köszönhetően jöhetett létre a könyv.

MN: Töredékes kisregényeknek tűnnek a könyvben a szövegek. Gondoltál arra, hogy összekapcsold vagy kiegészítsd az elbeszéléseket?

MVR: A praktikus okok mellett én inkább úgy tekintek a könyvre, mint írói kísérleti projektre, amely abból a kérdésből indul, hogy egyáltalán milyen könyvet írhat az az író, aki nem tud minden reggel leülni az íróasztalához, hogy aztán írjon ebédig, majd délután egy kis szerkesztéssel folytassa a munkát. Nyilvánvalóan nem én vagyok az egyetlen író, aki nem tudja ezt megtenni, úgyhogy ennyiben sincs semmi szokatlan abban, hogy ez a könyv így, szőrmentén született. Annyi történt, hogy ez a helyzet vált az írás folyamatának és a szövegeknek a témájává és mozgatórugójává. Azon persze sokat gondolkodtam, hogy ha egymás mellé kerül a sok ide-oda írt szöveg, vajon miképpen fognak egymás mellett működni. Hogy például nem lesz-e repetitív az egész, vagy nem lesz-e valamilyen idegesítő lüktetése, ami az eredeti tárcáknak az egymáshoz talán mégiscsak hasonló felépítéséből fakad. Felmerült bennem természetesen az is, hogy esetleg jobb lenne kiegészíteni, megírni a nem megírt részeket, de minél több tárca gyűlt össze, annál kevésbé éreztem ezt jó ötletnek. Aztán amikor már megvolt szinte az összes írás, és egymás mellé kerültek, akkor láttam, hogy ha ki akarnám egészíteni őket, akkor a lényegük veszne el. A szövegbeli nők élete, figyelme, személyisége is töredékes, és ez tükröződik a szövegben is. Valamennyit azért változtattam, egymáshoz fésültem az egyes részeket, kihúztam, ami sokszor ismétlődött, másutt beleírtam.

MN: Benne van a történetekben a folytatás lehetősége?

MVR: Talán igen, de nem gondolkozom folytatásban. Ez a könyv megjelent, szeretnék én is továbblépni, és valami mással foglalkozni.

MN: Mit akartál megosztani a tárcasorozatokban?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”