Ahogy a terjedelmes alcímből is kitűnik, ebben a monográfiában a kortárs irodalomtudományban mai napig népszerű, többek között Hans Robert Jauss munkásságához köthető elmélet az értelmezés alapja. Pál Ferenc, a portugál író legtöbb regényének magyarra fordítója, abból indul ki, hogy az életmű darabjait a portugál történelem, irodalmi hagyomány és közérzés ismeretét nélkülöző – mondjuk, közép-európai – olvasó is élvezettel forgathatja, de a fenti kontextusok birtokában a művek posztmodern rétegzettsége is felismerhető és közvetíthető. A befogadásesztétika jegyében fogant kötet legalább akkora, ha nem nagyobb figyelmet szentel az olvasónak, vagyis annak a „helynek”, ahol a mű valóságossá válik, mint magának a szövegnek. Így jutunk el egy lehetséges első vagy „észlelő” olvasástól a professzionális, vagyis a művek kulturális beágyazottságára is kellő figyelmet fordító, szoros olvasásig. A Saramago-olvasatok e tekintetben modellértékű kötet, amely bemutatja, hogy mi a különbség a befogadás e két típusa vagy „szintje” között, illetve miként valósítható meg egy zavarba ejtő, polifonikus regény olvasása annak érdekében, hogy a befogadó közelebb juthasson a szövegek és a világmegértés, ennyiben pedig az önmegértés rétegzettségéhez. Ebben a folyamatban válhat egy elsőre szenvedélyes szerelmes történetként forgatható műből – mint A kolostor regénye – bonyolult kulturális mátrix és örökérvényű igazságok médiuma.
Pál Ferenc könyve nemcsak azért hiánypótló, mert a sorra megjelenő Saramago-fordítások olvasásához kínál fogódzókat, hanem mert az elméleti körökben népszerű befogadás-szempontú elemzést egy egész életművön teszi próbára. A monográfia gördülékeny stílusa és az író népszerűsége ellenére elsősorban azért a szakmának szól.
Equinter, 2014, 326 oldal, 3250 Ft
