Könyv

Pál Ferenc: Saramago-olvasatok

  • Makai Máté
  • 2015. március 7.

Könyv

Kísérlet José Saramago regényeinek befogadás szempontú elemzésére és az olvasói befogadás lehetőségeinek vizsgálatára

Ahogy a terjedelmes alcímből is kitűnik, ebben a monográfiában a kortárs irodalomtudományban mai napig népszerű, többek között Hans Robert Jauss munkásságához köthető elmélet az értelmezés alapja. Pál Ferenc, a portugál író legtöbb regényének magyarra fordítója, abból indul ki, hogy az életmű darabjait a portugál történelem, irodalmi hagyomány és közérzés ismeretét nélkülöző – mondjuk, közép-európai – olvasó is élvezettel forgathatja, de a fenti kontextusok birtokában a művek posztmodern rétegzettsége is felismerhető és közvetíthető. A be­fogadásesztétika jegyében fogant kötet legalább akkora, ha nem nagyobb figyelmet szentel az olvasónak, vagyis annak a „helynek”, ahol a mű valóságossá válik, mint magának a szövegnek. Így jutunk el egy ­lehetséges első vagy „észlelő” olvasástól a professzionális, vagyis a művek kulturális beágyazottságára is kellő figyelmet fordító, szoros olvasásig. A Saramago-olvasatok e tekintetben modellértékű kötet, amely bemutatja, hogy mi a különbség a befogadás e két típusa vagy „szintje” között, illetve miként valósítható meg egy zavarba ejtő, polifonikus regény olvasása annak érdekében, hogy a befogadó közelebb juthasson a szövegek és a világmegértés, ennyiben pedig az önmegértés rétegzettségéhez. Ebben a folyamatban válhat egy elsőre szenvedélyes szerelmes történetként forgatható műből – mint A kolostor regénye – bonyolult kulturális mátrix és örök­érvényű igazságok médiuma.

Pál Ferenc könyve nemcsak azért hiánypótló, mert a sorra megjelenő Saramago-fordítások olva­sá­sához kínál fogódzókat, hanem mert az elméleti körökben népszerű befogadás-­szempontú elemzést egy egész életművön teszi próbára. A monográfia gördülékeny stílusa és az író népszerűsége ellenére elsősorban azért a szakmának szól.

Equinter, 2014, 326 oldal, 3250 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.