„A jóléti állam már csak árnyék” – Arne Dahl krimiíró

Könyv

Aki azt állítja, kimerülőfélben van a skandináv krimi, valószínűleg semmit sem olvasott még Arne Dahltól. Az álnév mögött a hajdani irodalomkritikus, a svéd Jan Arnald rejtőzik, vagyis hát olyan nagyon nem rejtőzködik, mert decemberben például Budapesten járt Rossz vér című könyve megjelenése alkalmából.

Magyar Narancs: Mikor lett az irodalomkritikusból főállású krimiíró?

Arne Dahl: Az ötödik könyvemnél éreztem, hogy valószínűleg nem fogok éhen veszni, ha csak az írással foglalkozom. Addig a lapszerkesztők keserű kenyerét ettem, irodalomkritikusként dolgoztam. Onnantól, hogy egy német kiadó szerződést ajánlott, beérkeztem. Aki megveti a lábát a német piacon, annak megszűnnek a gondjai. Nagy szerencse, hogy ilyen befogadó a német közönség.

MN: A svédek is ilyen befogadók?

AD: Történelmileg jó a hírünk, de manapság távolról sem ilyen rózsás a helyzet. A krimijeim is erről szólnak, hogy ez az ország már nem az a híresen toleráns ország. Irodalmilag sem. Ott, ahol nincs kitekintés a szomszédok irodalmára és a nemzetközi kínálatra, nem lesz pezsgő az irodalmi élet. Manapság főleg az angol és az amerikai irodalom pörög, ezeket fordítjuk, másokra nem nagyon figyelünk. Persze a legnagyobb európai írók művei azért eljutnak hozzánk is. A magyarok közül Konrád, Nádas, Kertész, Esterházy azért megvan fordításban. Tíz-húsz éve a kelet-közép-európai írók nálunk is divatban voltak, igen jó fordítások készültek. Esterházyt meg is interjúvoltam egyszer; németül beszélgettünk Göteborgban, de ennek is már 25 éve.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Mennyire volt szigorú kritikus?

AD: Igyekeztem kerülni a cinizmust és a sznobériát. Mivel magam is író vagyok, pontosan tudom, hogyan eshet egy lekezelő kritika. Az egyik kritikusom azzal kezdte az írását, hogy a legszívesebben kihajítaná az ablakon a könyvemet.

MN: Elég nehéz lehet Stockholmban krimibe illő, veszélyes környékeket találni…

AD: Biztosíthatom, hogy Stockholm határá­ban azért vannak húzósabb helyek. Elsősorban a bevándorlók lakta városrészekre gondolok. Gettónak azért nem nevezném őket, de közel járunk a gettósodáshoz. A hatvanas években a svéd iparnak nagyon kellett a külföldi munka­erő, jöttek is szép számmal a bevándorlók, a legnagyobb részük Finnországból, a volt Jugoszláviából és Olaszországból. Nekik húzták fel ezeket a zsúfolt városszéli lakótelepeket. Svéd viszonylatban ezek még ma is veszélyes környéknek számítanak, de messze nem olyan vészesek, mint a szegényebb országok hasonló telepei. Igaz, én jobban feszengek a magukat tajtrészegre ivó, tehetős honfitársaim között, akik éjszaka a belvárosban hőzöngenek.

MN: A rasszizmussal hogy állnak?

AD: Mi, svédek mindig büszkék voltunk arra, hogy tárt karokkal fogadjuk a bevándorlókat, és arra is, hogy Skandináviában egyedüliként nálunk nincsen szélsőséges, rasszista párt a parlamentben. Négy éve azonban mindez megváltozott, a szélsőjobboldali Svéd Demokraták bejutottak a parlamentbe. Épp most buktatták meg a kormányt, úgyhogy Svédországnak jelenleg nincs kormánya (az interjú decemberben készült, azóta sem zárult le a kormányválság – a szerk.). Azért egy működő demokráciának mégiscsak jól jön egy működő kormány, de ne legyünk telhetetlenek.

MN: Maj Sjöwall (interjú vele itt) és Per Wahlöö, a svéd krimi megújítói 10 regényt írtak Martin Beckkel a főszerepben. Az ön Intercrime-sorozata is ugyanennyi darabot számlál. Véletlen egybeesés?

AD: Mi tagadás, ezt tőlük loptam.

MN: Lopott mást is?

false

AD: Könnyen lehet. Sjöwall és Wahlöö előtt nem létezett nálunk realista krimi, csupa Agatha Christie-utánzatból állt a kínálat. Ezekben a regényekben nem is rendőrök, hanem tisztes polgári életet élő hobbinyomozók nyomoztak. Az egyik leghíresebb svéd nyomozófigura Stieg Trenter teremtménye, a fotográfus Harry Friberg volt. Rendezett és tüchtig volt minden, sehol semmi vér, a hulla a polgári értékeknek megfelelően a könyvtárszoba polcai előtt feküdt szemérmesen. Sjöwall és Wahlöö történetei viszont valós társadalmi közegben, a valódi Svédországban játszódtak. Ők Ed McBaintől loptak egy kicsit, én meg tőlük. Keményvonalas kommunisták voltak egyébként, a maguk igencsak naiv módján. Úgy érezték, hogy a svéd szociális demokrácia elárulta az embereket. Én, amikor 35 évvel később írni kezdtem, körbenéztem, és azt láttam, hogy a jóléti állam már csak árnyéka önmagának, és erre érdemes egy regényfolyamot felfűzni.

MN: Mintha egy rugóra járna a skandináv krimiírók fantáziája: Olof Palme miniszterelnök 1986-os meggyilkolása is szinte minden kollégájára hatott.

AD: Abban mindenki megegyezik, hogy amit csak lehet, azt a rendőrök elszúrtak. Az amatörizmusuknak nem volt határa. Azóta is megy az össznépi találgatás; van, aki a magányos el­követő teóriát favorizálja, mások a nemzetközi összeesküvést. Lehet, hogy az oroszok keze volt benne? Vagy a dél-afrikaiaké? Esetleg az ame­ri­kaiaké? Ez a mi Kennedy-szindrómánk. Én egyébként az összeesküvés-elméletek híve vagyok, attól tartok. Bár valószínűleg az unalmasabb verzió az igaz, és a gyilkos egyedül volt.

Neked ajánljuk