Párhuzamos valóságok (Meredith Monk Budapesten)

szerző
Sz. T.
publikálva
2001/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Anyai nagyapám orosz zsidó származású. Basszbariton énekes volt. Nem tudjuk pontosan, honnan való a család (amint ezt kimondja, háta mögött leesik a falról egy kép), hoppá, mintha azt üzenné, hogy ne is beszéljek róla; na mindegy, azt hiszem, talán Ukrajnából, Kijevből. Moszkvába ment énekelni, és a behívó elől meglógni. Egy német zsidó családban élt Moszkvában, a 19. század végén, aztán Amerikába jött, zeneiskolát nyitott, és templomokban, koncerteken énekelt. Sajnos a mamám nem nagyon kérdezgette, mert az ő nemzedéke bolond módon egyáltalán nem érdeklődött a szülei dolgai iránt, és a bevándorlók sem szerettek beszélni a múltról. Annyira nehéz életük volt, hogy csak előre akartak nézni, nem hátra. Nagyon keveset tudok róla, pedig millió kérdésem volna. Kicsikoromból emlékszem, ahogy énekel, Eej uhnyem, még nyolcvanéves korában is bámulatos hangja volt. Anyám kilencvenéves, beteg már. Megindító volt számomra Oroszországban járni, mintha így lenne teljes a kör. Oroszul énekeltem az Ermitázsban."

"Anyai nagyapám orosz zsidó származású. Basszbariton énekes volt. Nem tudjuk pontosan, honnan való a család (amint ezt kimondja, háta mögött leesik a falról egy kép), hoppá, mintha azt üzenné, hogy ne is beszéljek róla; na mindegy, azt hiszem, talán Ukrajnából, Kijevből. Moszkvába ment énekelni, és a behívó elől meglógni. Egy német zsidó családban élt Moszkvában, a 19. század végén, aztán Amerikába jött, zeneiskolát nyitott, és templomokban, koncerteken énekelt. Sajnos a mamám nem nagyon kérdezgette, mert az ő nemzedéke bolond módon egyáltalán nem érdeklődött a szülei dolgai iránt, és a bevándorlók sem szerettek beszélni a múltról. Annyira nehéz életük volt, hogy csak előre akartak nézni, nem hátra. Nagyon keveset tudok róla, pedig millió kérdésem volna. Kicsikoromból emlékszem, ahogy énekel, Eej uhnyem, még nyolcvanéves korában is bámulatos hangja volt. Anyám kilencvenéves, beteg már. Megindító volt számomra Oroszországban járni, mintha így lenne teljes a kör. Oroszul énekeltem az Ermitázsban."

H

Meredith Monk több mint három és fél évtizedes munkásságát olyan fához hasonlítja, melynek két fő ága van, s ezekről kisebb ágak erednek. A két fő ág egyike az emberi hang. "A hang az első emberi hangszer. Önmagában univerzális nyelv. Olyan energiákat és érzéseket képes ábrázolni, amelyekre nincsenek szavaink." A másik fő ágat "összetett formák"-nak nevezi: egymásba szövődik zene, mozgás, kép, az eredmény pedig zenés színházi előadás, opera, film vagy installáció alakjában materializálódik. "Kiindulási pontom az érzékelés gazdagsága. A nyugat-európai hagyományban ezek a dolgok elválasztódtak egymástól, itt vannak a zenészek, ott a táncosok, erre a színészek, arra a vizuális művészek. Engem viszont sokkal jobban érdekel az, ahogy az ősi rituálékban és más kultúrákban, Ázsiában vagy Afrikában mindezek egységet képeznek. Ebben a széttöredezett világban számomra ez is azt erősíti meg, hogy az ember: teljes egész."

1994 őszén "szimpla" koncertet adott a Petőfi Csarnokban, filmjeit (Ellis Island, 1981; Book of Days, 1988) a Toldi moziban vetítették. Most Tallinnból érkezett (három dalt betanított az Észt Filharmonikus Kórusnak egy közös fellépés kedvéért), "rendes", színpadi előadást hozott, és visz tovább Prágába. A Magic Frequencies előtt 1996-ban The Politics of Quiet címmel írt darabot, abban a zene dominált. Ezután vissza akart térni korábbi munkái játékosságához, látványosságához. A mágikus frekvenciák kifejezést a csillágaszatból kölcsönözte. "A rádióhullámok összefüggnek a világűrben legnagyobb gyakorisággal található elemmel, a hidrogénnel. A kaliforniai Palo Altóban van egy intézet, ahol az űrből érkező rádióhullámokat rögzítik abban a reményben, hogy ha létezik másik értelmes élet a világűrben, akkor ezek révén észlelhetik. Van egy rendkívüli csillagász, róla mintázták egy Jodie Foster-film figuráját. Rádióhullámokkal dolgozik, vak, hihetetlen a hallása, és számítógépes programokat ír a rádióhullámok rendszerezésére. Találkoztam vele, lenyűgöző személyiség. Soha nem látott csillagokat, de hallja őket, szalagra is rögzítette a hangjukat. Azt mondja, valóban érkeznek hangok a csillagokról, a csillagok énekelnek, csak mi nem halljuk azt a frekvenciát. Az a gondolat ragadott meg, hogy miközben a hétköznapi életünket éljük, láthatatlan és hallhatatlan energiák vesznek körül. Mindennapos ténykedéseink közben mindig történik valami mágikus is. Valami ilyesmiről szól ez a darab, némi humorral. Égi, földi és a kettő közötti jelenetekből áll. Mintha valahonnan egészen távolról, mondjuk egy marslakó szemével néznénk az életünket. Nem lineáris narratívára épül, de a végén összeáll valami mozaikszerű kép. Inkább körhöz hasonlíthatnám, mint egyenes vonalhoz."

A kamarazenés színház kifejezés talán pontosabb, de körülményesebb is, ezért a Magic Frequenciest operának nevezi, akárcsak korábbi munkái közül az Atlast (1991) vagy az Education of the Girlchildot (1972-73). Nem mintha hagyományos operához hasonló sztorijuk volna, de e műfaji megjelölés utal a különböző elemek egybeszövésére. "Megpróbálok párhuzamos valóságokat teremteni, különböző dimenziókat egyazon időben. Mintha áttetsző képeket néznénk. Az áttetszőség nagyon fontos számomra. Szeretek zeneileg és vizuálisan is ellenpontba állítani eltérő dolgokat. Én sem tudom az összes választ, én is az ismeretlent keresem. A társulatom tagjaitól is bátorságot és türelmet igényel ez a felfedezési folyamat, amiről egyikünk sem tudja, hova és mire vezet majd."

H

A 60-as évekhez képest konzervatívnak érzi a mai kort, ami megnehezíti a fiatal művészek indulását, az újítást, a kísérletezést. A mai közönség szívesebben fogadja azt, amit ismer, mint azt, ami váratlanul éri. Amikor néhány merészebb, esetenként botrányt kavart alkotás támogatása miatt konzervatív politikusok lobbizni kezdtek a National Endowment for the Arts (ez olyasmi Amerikában, mint itt a Nemzeti Kulturális Alap) megszüntetéséért, másokkal együtt Meredith Monk is harcba szállt a megőrzéséért. A NEA végül életben maradt, a klímát mégis egyre rosszabbnak érzi, s a következő négy évet illetően sem optimista. (A sajtótájékoztató e pontján Brian H. Guss, a budapesti amerikai kulturális attasé megjegyzi, fontosnak tartják, hogy segítsék az amerikai kultúra képviselőinek itteni bemutatkozását, s Monk turnéja támogatói között, ha szerény mértékben is, de jelen van a NEA.)

Meredith Monkot elszomorítja, hogy - ezt már nem csak Amerikára érti - mennyire visszaszorult az oktatásban a zene és a vizuális művészet. "Ha mindezeket nem mutatják meg a gyerekeknek, nem is fogják tudni, mit mulasztanak el. És ha nem tudod, mit mulasztasz, akkor nem tudod, mit mulasztasz. Nagyon kommersz és anyagias világ ez. Mindenki ugyanolyan márkájú ruhát akar venni. Pedig a művészet egy egészen más dimenziója a kultúrának, mint a fogyasztás. Nem eldobandó, és nem a kikapcsolódást szolgálja, hanem azt, hogy általa minél mélyebben ismerd meg önmagadat. Nem fölpörget, inkább kissé lelassít."

H

Meredith Monk következő munkáinak egyike a Mercy, ezen Ann Hamiltonnal, az installációkat készítő amerikai művésszel dolgozik együtt. A másik a Chants and Dances for Orchestra munkacímet kapta, ezt a Michael Tilson Thomas alapította floridai New World Symphony megbízásából írja. "A New World Symphony egy kilencven fiatal zenészből álló együttes, tagjai kétévi ösztöndíjat kapnak azért, hogy a konzervatórium után itt finomítsák tudásukat, és aztán vezetőkként dolgozzanak különböző zenekarokban, az Egyesült Államokban vagy máshol. Michael jó öt éve üldöz azzal, hogy írjak zenekari darabot. Hogy én? De hiszen soha nem írtam még zenekari művet, mindig csak vokális darabokat. A legnagyobb zenekar, amelyre írtam, tizenegy tagú volt, az Atlashoz. Ez a munka nagyon komoly próbatétel számomra, de egyúttal rettentő izgalmas is. Rémisztő feladat. Lehet, hogy gyászos kudarc lesz a vége, de belevágtam. Az emberi hanggal való foglalkozás segít a hangszerekről való gondolkozásban, ami a hangszíneket vagy a textúrát illeti. Mint már mondtam, a hang a legelső, az eredeti emberi hangszer. Tanárok is gyakran mondják: énekeljen az a hangszer. Michael szeretné, ha úgy dolgoznék a hangszeresekkel, mint az énekeseimmel szoktam. Hogy ne csupán eléjük tegyek egy kottát, hanem alakuljon ki párbeszéd, legyenek részesei a kreatív folyamatnak. Ez nagyon érdekes a hangszeres muzsikusok számára, soha ilyen élményben nem volt még részük."

Sz. T.

szerző
Sz. T.
publikálva
2001/13. (03. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...