Képregény

Rajzolt közöny

Jacques Ferrandez: Az idegen

  • Baski Sándor
  • 2018. augusztus 12.

Könyv

Ha Kubricknak igaza van, és tényleg nem a mesterműveket érdemes adaptálni, hanem a tökéletlen, megjavításra váró regényeket, akkor Camus klasszikusát bölcsebb lenne messze elkerülni.

Az idegen (korábbi fordításban: Közöny) nem az a fajta irodalmi kötelező, amelyből ma egy szigorú szerkesztő kihúzhatna pár felesleges passzust vagy mellékfigurát anélkül, hogy a lényeg nem változna. Camus-nél nincs sallang, nemcsak a mondatokkal és a szavakkal bánik gazdaságosan, de a cselekmény is tökéletesen poentírozott, a regény első felének minden, látszólag jelentéktelen, hétköznapi epizódja nagyító alá kerül a tárgyalóteremben játszódó második felvonásban, Meursault halálsori katarzisélményének megértéséhez pedig a puzzle összes darabjára szükség van.

Innen nézve nem valamiféle alkotói renyheség, hanem a dramaturgiai szükségszerűség miatt követi szinte jelenetről jelenetre a regényt Luchino Visconti 1967-es filmadaptációja és Jacques Ferrandez magyarul most megjelent képregénye is. Kérdés, mennyi tere marad így az értelmezésnek az átírás során: egyáltalán, mi is lenne itt tulajdonképpen a lényeg? Közelebb jutunk azzal a regény szellemiségéhez, hogy a szereplők arcot kapnak – Visconti a már kissé túlkoros Marcello Mastroiannival a karizmára szavazott, Ferrandez pedig annyira jellegtelenül jóképűre és generikusra animálta Meursault-t, amennyire az művészileg csak lehetséges –, és számít-e bármit is, mennyire hitelesen zakatolnak a villamosok az algíri főutcán? Film és képregény közt ebből a szempontból csak hangsúlybéli különbségek vannak, utóbbiban, a műfaj sajátosságaiból is fakadóan, karikatúraszerűbbek a figurák, Meur­sault szomszédja és barátja, Raymond egy 30-as évekbeli gengszterponyvából sem lógna ki, barátnője, Marie pedig egy glamourmodell arcát és egy pin-up girl testét kapta. Annak a bizonyos fülledt, városi atmoszférának az elképzelése és megteremtése sem lehetett nagy kihívás, a pályája csúcsán lévő Visconti megcsinálta rutinból, a hazai pályán játszó, algíri születésű Ferrandez pedig emlékezetből.

Meursault életének kulcspillanatát, a gyilkosságot Camus-kompatibilisen bemutatni már jóval izgalmasabb feladat. A hivatalnok tette egyszerre irracionális és banális, utólag maga sem tud elszámolni vele, de ott és akkor a késpengén megcsillanó napfény és a ravaszt megrántó ujj közti ok-okozati viszony – Meursault szubjektumán átszűrve – teljességgel logikusnak tűnik. Visconti a filmverzióban a legegyszerűbb megoldást, a narrációt választja, Ferrandez ellenben nem magyaráz meg semmit. Nála nem derül ki, Meursault miért megy vissza a tengerparthoz revolverrel a zsebében, és az, aki nem ismeri a regényt, talán nem is képes teljesen dekódolni az eseményeket, ami nem baj, sőt. Ferrandez képregénye ezen a ponton Meur­sault alapélményét, az élet abszurditását illusztrálja meggyőző módon, és csak sajnálni lehet, hogy hasonlóan innovatív megoldásoktól a kötet párhuzamos monológokkal terhelt második felében már tartózkodik.

Ferrandez Camus szövegeibe sem nyúl bele nagyon, az ikonikus mondatokat egy az egyben emeli át, ami persze maximálisan indokolható eljárás, és ezzel a magyar fordítás szerepe is felértékelődik. Ahol minden egyes szótagnak jelentősége van, ott az sem mindegy, hogy „Ma halt meg anyám” vagy „Ma meghalt a mama” a felütés, és hogy a „Ce n’est pas ma faute”-ból „Nem tehetek róla” vagy „Mit csináljak? Ez van” lesz-e. Előbbiek a klasszikus Gyergyai Albert-fordításból származnak, utóbbiak Ádám Péter és Kiss Kornélia megfejtései a 2016-ban megjelent új kiadásból; állításuk szerint Gyergyai túlságosan irodalmias stílusát próbálták korrigálni, hogy a szöveg, Camus eredeti szándékának megfelelően, közelebb kerüljön a köznyelvhez. Ahogy a mellé­kelt példák mutatják, ez hol jól, hol túl jól sikerült nekik, de a szlengesítés jogosságán is lehetne vitatkozni; Meursault a szexet náluk dugásnak nevezi, és Marie házassági ajánlatára azzal felel, hogy neki „tök mindegy”.

A képregény magyarítója, Bayer Antal mintha a két verziót próbálná szintetizálni, olykor szó szerint. A nyitómondat nála megegyezik Ádámék változatával („Ma meghalt a mama”), pár sorral lejjebb pedig már Gyergyai fordítását használja („Nem tehetek róla”), vagyis mindkét esetben az egyszerűbb, sallangmentesebb megoldást választja. A köznyelvesítés elvét végig következetesen érvényesíti, így megkockáztatható, hogy a korábbi változatokkal egyenértékű, értő interpretáció született. Ugyanez Ferrandez munkájáról is kijelenthető, de a kötet ezzel együtt sem több tetszetős irodalmi illusztrációnál.

Fordította: Bayer Antal. Athenaeum, 2018, 134 oldal, 4749 Ft

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.