Erős a felütés: Ormos Mária megemlékezése Horthy kormányzóvá választásáról, majd Paksa Rudolf elemzi a kor nyomozó szervei és a terebélyesedő nyilasmozgalom párviadalát. Aki tisztában van a Horthyról elnevezett éra (többnyire erős miniszterelnökei által befolyásolt) politikájával, az már sejtheti a cikk végkövetkeztetését: legalább olyan buzgalommal kutakodtak a papíron legális és hazai talajon sajnálatosan önjáró nemzetiszocialista-nyilas szervezkedések, mint a kommunista infiltráció után. Mi több: a két rendszerellenes irányzat támogatottsága, befolyása közötti több nagyságrendi különbség miatt a politikai nyomozó szervek a harmincas évek végétől sokkalta több figyelmet is szenteltek a "zöld bolsevistának" is tekintett nyilasok, mint a munkásmozgalom Moszkvából kézivezérelt illegális szárnya megfigyelésének és operatív eszközökkel való "kezelésének".
Sajátos módon kapcsolódik e témához a szám ifjúsági kultúrával-ellenkultúrával foglalkozó záróblokkja, amelyből minden elfogultság nélkül kiemelnénk kollégánk, Szőnyei Tamás elemzését Radics Béla és Baksa-Soós János párhuzamosan folytatott III/III-as megfigyeléséről, s az ellenük foganatosított operatív akciókról. Ugyanígy e két blokk közötti gazdag tartalmak közül Varga J. János és Mészáros Kálmán dolgozatait a labanc magyarokról, azaz a Rákóczi-kori ország császárhűnek megmaradt (vagy oda visszatérő) közrendű lakosairól, nemeseiről, katonáiról, (fő)papjairól. A kettős elkötelezettség hangsúlyozása rámutat az akkori szörnyű konfliktus polgárháborús jellegére is, másrészt érthetővé teszi az ezt lezáró, jórészt mindkét fél elégedettségére szolgáló, Magyarország számára előnyös szatmári kompromisszumot is.
162 oldal, 995 Ft
