KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Semmi különös

Harag Anita: Valakire mindig gondolni kell

Könyv

Zavarba ejtően önértelmező Harag Anita második novelláskötetének első írása.

A két szereplő nem beszél közös nyelvet, ezért új nyelvet tanulva, tapogatózva közelednek egymáshoz. Végső soron a könyvvel kapcsolatban felmerülő alapkérdés, hogy a novellák túl tudnak-e lépni a nyelvtanulás példamondatainak ismerős témáin, közhelyein, szellemi horizontján; találnak-e szavakat a mélyebb, bonyolultabb dolgok elmondására. Sajnos korántsem mindig.

A szerző közel harminc új novellája továbbra is a hétköznapiság világában horgonyoz le, megmutatva a mai magyar középosztály valóságának számos jelenségét, az öltözködési és az étkezési szokásoktól kezdve az irodai környezetig és a szabadidős divatokig. A külső reáliák mellett az átlagos testi érzetek és a megszokott élethelyzetek, a családi, szerelmi, baráti viszonyok, a munkahelyi körülmények ábrázolása teszi ismerőssé, könnyen belakhatóvá a szövegvilágokat. Ám a ráismerés öröméhez ritkán társul a rácsodálkozás meglepetése és a megismerés izgalma. A szövegek sokszor beérik banalitásokkal: fél oldalon keresztül készül a kókuszgolyó, rosszul lesz egy kutya, de aztán rendbe jön, megtudjuk, mi volt az apa óvodai jele. Ezek akkor is érdektelen részletek, ha valamiképpen kapcsolódnak a szereplők viszonyrendszeréhez (a kókuszgolyóba meggy kerül, pedig azt nem szeretik, a kutya mellett a néma kislány minden bizonnyal az anyja új kapcsolata miatt nem szólal meg stb.). A témák, a szereplők túlságosan hasonlók, az elbeszélésmód és a stílus is mindvégig egyhangú (érdemes lenne azt is áttekinteni egyszer, mekkora szerepe van az íróiskolák felvirágzásának abban, hogy a napjaink privát szférájában berendezkedő, hétköznapi alakokat felsorakoztató, leíró jellegű, az artisztikumtól ódzkodó dísztelen prózanyelv ennyire elterjedtté vált a fiatal és középgeneráció műveiben). A túlrészletezés és a kiismerhetőség óhatatlanul monotóniához vezet, nem csoda, hogy a szereplők folyton képzelegnek: csakhogy ahová elvágyódnak, az nagyon hasonlóan jelenik meg a szövegekben, mint ahonnan menekülnének – így a novellák könnyen álmosítóvá válnak. Pedig időnként megéri résen lenni: van, hogy felsejlik valami elfojtott vagy takargatott, és a hétköznapi fásultságon átüt valami drámai és felforgató, még ha jóval ritkábban is, mint a szerző első kötetében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.