Aki szereti Kunderát, az idős mester e kötetében is megtalálja mindazt, ami miatt valóban szeretni lehet: a párhuzamosan futó s egymást értelmező történeteket, az ugyanazon szituációkat másként, illetve következetesen félreértelmező kunderai teremtményeket, a szellemes irodalom- és kultúrelméleti fejtegetéseket, megfigyeléseket s persze mindenekelőtt a jelenkort kiábrándultsággal szemlélő, iróniával elegy kunderai szkepszist. S ugyanígy megtalálható e kötetben az is, ami kifejezetten idegesítő az idős mesterben: a látszólag kikezdhetetlen logikájú eszmefuttatások (amikről aztán, ha vesszük magunknak a fáradságot, aránylag gyorsan kiderül, hogy azok legfeljebb műveltkedő, bölcsködő okoskodások), az állandóan a kétkedés jogát hangoztató, ám önmagát a mindentudó narrátor szerepébe emelő írói attitűd.
A fenti vélemények, noha megalapozottságuk akár példák sorával is igazolható, kissé elfogultak. Kundera jelentős író, munkái megérdemlik a kiemelt figyelmet, annak ellenére, hogy a hatvanas években írt első regényét (Tréfa) mindmáig képtelen volt felülmúlni. Ez még akkor is így van, ha Kundera utóbbi regényeivel (A lét elviselhetetlen könnyűségével s még inkább a Halhatatlansággal) filozófiai szakírók egész serege foglalkozott mint lételméleti alapművekkel - s ez legalábbis aránytévesztésnek tekinthető. Ugyanakkor e műveket nyugodtan nevezhetjük akár filozófiai lektűröknek is, ami, meglehet, egyes rajongók számára istenkáromlásnak tetszhet, ám talán közelebb jár a valósághoz. Valami olyasmiről van szó, amit az angolszász irodalomszociológia "szoktató irodalomnak" nevez. Heideggert, Wittgensteint - az elmúlt időszakban ők Kundera legfőbb ihletői, ami egyáltalán nem baj, sőt - nyilvánvalóan kevesen olvasnak (és még kevesebben képesek befogadni), ám létértelmezési kísérleteiket, felvetéseiket a kunderai munkásság hitelesen képes képviselni, éppen az író analitikus gondolkodásmódja s egészen kivételes elbeszélői tehetsége okán.
Mert Kundera sztorizásban, jellemábrázolásban elsőrangú. Az 1968-as orosz invázió után az állásából kirúgott cseh légyszakértő tragikomikus visszatérése tudományágába, a környezetük igényeinek megfelelni akaró francia rendezőnő, újságíró, fiatal tudós egyszerre szomorú és röhejes erotikus kalandjai a Lassúság legemlékezetesebb részei. S vannak igen könnyen felejthetők is - mondjuk a táncosok és a politikusok hasonlóságát taglaló, szándéka szerint az exhibicionizmus tárgykörét körbejárni igyekvő passzusok. Meglehetősen közhelyszerű az alapötlet is: egy XVIII. századi és egy jelenkori szerelmi attak egybejátszatása, hogy ily módon váljék nyilvánvalóvá mindenki számára ezredvégünk kibírhatatlannak ítélt rohanása és úgynevezett felületessége. És így tovább, de ünnep van, ne vacakoljunk.
Európa Könyvkiadó, 116 oldal, 550 Ft
