KÖNYVMELLÉKLET - visszhang

Szabó Imola Julianna: Varratok

  • - krusovszky -
  • 2014. július 12.

Könyv

A fülszöveget jegyző Jónás Tamás rövid prózákról beszél, míg a szerzői életrajz versprózaként határozza meg a kötet írásainak műfaját. Persze nem muszáj a műfaji besorolással foglalkozni, belecsobbanhatunk ebbe az örvényszerűen kavargó, egyszerre barokkosan túlburjánzó és trendérzékenyen szikárosított szövegfolyamba mindenféle meggondolás nélkül is, ám az egész kötetnek a tétje mégis valahol ott van, hogy kialakul-e a szövegdobozoknak a maguk saját (többek között műfaji) identitása, vagy beőrli és uniformizálja őket a nagyobb struktúra malma.

A cikluselvű rendezés a verseskötet felé tolja a Varratokat, a narratív szál és a szövegek egyenkülseje viszont a prózai oldalát erősíti. A végén meg kissé mintha a két szék között a padlóra csücsülne a könyv. A számos visszatérő szereplő (anya, apa, jucimama, Nagyapa, Marika, Irma etc.) mögött nem bontakozik ki történet, sőt, mintha folyton ugyanazzal az intaktsággal bukkannának fel, amivel először megjelentek, így karakterekké sem képesek válni. A kevesebbszer felbukkanó alakok (Liszka, Novák, Helén) meg puszta zavaró elemként kezdenek el működni. Tudnunk kéne, hogy kik ezek? Vagy ha nem, akkor miért vannak itt? A kötet odáig megy el, hogy jelezze, van egy komor háttértörténet, de aztán annyira eltitokzatoskodja és "ellirizálja" az egészet, hogy azzal az olvasót rögvest ki is rekeszti a sorok közül.

Marad tehát a versként való olvasás opciója, de lírai nyelve (többnyire: tőmondatok és hosszabban kifejtett költői képek váltakozása) a maga monotonitásában túlzottan kiszámítható. És mintha túl könnyű kézzel formázná a szavak anyagát is: hiába mutat fel olykor szép sorokat ("A szem fegyvercső. Lő. Nőt. Férfit. Lovat."), túl sokszor fut képzavarba ("Hattyúnak születtem. Fehér körtelének, selyemnek a pillák hajlatán."). Kár, mert érezhetően több van ebben az anyagban, amely egyelőre még keresi a maga formáját.

L'Harmattan, 2014, 132 oldal, 1950 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.