- seres -

"Ami nagy, az inogva áll össze. Szépség és káosz nem ellentmondás. Lét és értelmetlenség nem ellentmondás" - olvashatjuk táncszínházkritika gyanánt egy most megjelent esszékötetben. Egyrészt. Másrészt: "Marcell (17): A kommunistákban a számháború volt jó meg a Túró Rudi." Filozófia és Túró Rudi nem ellentmondás, megfér egy kötetben. A napi betevő politikumot és a művészetkritika ürügyén való filozofálást persze író műveli (lásd ott), aki ha nem regényt, akkor úgy is, mint kékharisnya, feljegyzéseket ír, többnyire az ÉS-be (harmadik oldal, mint a The Sunban a meztelen nők), mert az örökkévaló kutatása és megalkotása közben lát és hall, így napi kis politikai-közéleti-verbális szirszarokra bukkan (ezt nevezik mások Életnek), és mivel ezek fontos kis szirszarok, hát jól odaglosszáz. Író: más ember, mint a többi, többet lát, jobban ír; ő levon tanulságot, neki az állam adóelőleget.

Esterházyról vagy valamit, vagy semmit. Elfogultság. Régen (azelőtt) az volt, hogy muszáj volt rögtön elolvasni, amit írt, mert lélegzet elállt, mert igenis bátor dolog volt ő, hiába mondja az Eörsi, hogy csak a szamizdat. Aztán jöttek más izgalmas dolgok, az Élet kicsit elsodorta az Irodalmat és az ÉS-t, az író veszített súlyából, előbb olvastunk napilapot, mint Esterházyt, tornyosultak a művei az asztalkán, hozzá és hozzánk méltatlanul, mert mégiscsak egy géniuszt fektettünk. A Helyzet azonban máig nem teszi helyére az irodalmat, így az irodalom visszavág. Médiaháború. Szekértábor. Ezek. Azok. Mi. Ti. Esterházy azonban megőrizte nemes (=irónia) függetlenségét, nem pártember, de nem is kívülálló, úgy lát, ítél és ír (vö. lát és láttat), hogy újra értelmet ad az értelem szónak.

A ´94 márciusától napjainkig terjedő műremek-ciklusban vannak kortalanul fontos politikai meglátások (többször és nagyon helyesen: óva intés a hercig kádári hatvanas-hetvenes-túrórudis évek remake-jétől, "nem lehet eléggé hangsúlyozni: szőröstül-bőröstül hazug volt az egész"); apró kis árulások és gerincferdülések pontos leletei; lényeglátások politikusi szereptévesztésekről (pl. "Orbán Vik" szégyenletes mondata arról, hogy a mostaniak szándékosan gyengítik a magyarság szellemi és lelkierejét), média-szereptévesztésekről (Népszabadság mint külön tészta, egyébként meg a liberális újságírás baja kormányra jutott barátaival, barátainkkal, teszem hozzá önkritikával, mintegy); önmegfigyelések, Petri-interjú a Beszélőnek; meg hát kultúrtermék-kritikák (vers, könyv, színdarab, film), amelyek filozófiai fejtegetésekbe torkollnak, de hát muszáj nekik, mert aki írta őket, ugyanaz a szép és érzékeny géniusz, esztétikai ellenálló, akit régen is szerettünk, és aki érdek nélkül tetszik.

Magvető, 204 oldal, 695 Ft