Tetszik nekem ez a tisztítás és vasalás, és hogy a két (!) kis cédulát egymáshoz simulva leltem szürke öltönyöm zsebében, miközben a kórus (!!) József Attila sorait énekelte; az FNYV betűegyüttes fenyvesek illatát hozta, ám ahogy a címben jelöltem, egy "F"-fel kezdődő francia ügetőlóévjárat három kiválósága is beugrott nekem rögtön (szaknyelven nem jó, ha a ló beugrik, ám ezt hagyjuk), szóval a lehetőségek a szocialista brigád jóvoltából a korlátlanságig sugallódtak.
Bizalmam a brigád valóban kiérdemelte, ám nagyon bízom benne, hogy a ruha felöltésére túl sok szükségem nem lesz - sem a Hold utcai csarnokba, se a Gerlóba nem öltönyben járok, és ha bármire szükségem van, ha valahová tényleg el akarok menni, magam határozom meg a célpontot, ekképp a célöltözetet is; persze ezzel nem mondom azt, hogy minden kötelezettség alól "való" kivonódásom nyűtt botja a valóság kapuját kopogtatná, azt a rőt martját, véncigánnyát neki.
Ellenben mind e hatvanadik születésnapomig inkább eleget tettem (mások örömére, magam fanyarodására) mindenféle kötelezettségemnek, mint sem; s mert nem remélek, ahogy Eliot, a költő mondja (ilyen költői hangulatba szalonított a gyorstisztítás!), új fordulatot, mert nem (nagyon) remélek, hát ez nyilván eztán is így lesz, mások örömére; át fognak verni, hogy kedden jönnek és megmondják, helyette lemondják, ellenben megsértődnek, ha én azt mondtam, szerdán megyek, részt veszek, bizalom kiérdemelgetését remélem, mondom, ha erre azzal folytatom, hogy szerdán mégse, elküldenek oda, ahol a hét nap külön neve nem számít, melegebb annál az égalj, minden gyalázatba olvad.
Nyűvöm tehát a szent fát (a lantot), nem tehetem le, nyugodna, örök (magánfényévnyi távú) tevékenykedésre vagyok ítélve, holott kizárólag két dolog érdekel: madaraim (akik meghaltak, akik még élnek, akik netán még lesznek) és az itthon játszott két úgynevezett "Koala Kártyabajnokság".
Mivel ezt senki sem veszi komolyan, mivel erre senki sem sokat hederít, mivel ennél mindenkinek fontosabb dolga van, sőt rólam is azt feltételezi, hogy nekem fontosabb dolgaim vannak (nincsenek, ha békén hagynak, miután valami minimális meglét eszközei elérhetővé váltak számomra, s ezzel nem járnak hullámvasúti fordulók), mivel mindez így van, arról szeretnék beszélni (Celine Dion vagy Alain Delon állítólagos visszavonulása meg más, személyesebb átverések hírei helyett), mit érzek én legsajátabb házibajnokságunkkal kapcsolatban. Ez születésnapi, karácsonyi témának is szép, szelíd és nemes. Röviden végzek vele, így semmi haszna nem lesz, senki nem terhelődik azzal, hogy a végén többet értene, mint az elején; ám esetleg termékeny, tisztítólagos vasalógőz száll azzal, hogy a közérthető és közérdekű kérdések helyett valakitől arról hallhatsz, Olvasó, aminek valóban semmi közrázóssága nincs, ellenben felháborodhatsz, hogy én miféle házi gúnyák tisztogatásával és vasalgatásával foglalkozom minden szocialistaságtól, brigádszellemtől, de nem minden költőiségtől függetlenül; hogy az élet Fő Utcájában-e, netán sikátorban, esetleg messze kilátású rakparton, azt más döntse el, nem az én dolgom.
Egy-egy ligában (nekünk 28., ill. 23. éve két ligánk van) 20-20 klub szerepel, 5-5 csapatba osztva. A klubok nevei az én számomra sokat mondanak: medvéink, élő vagy holt madaraink, más lények v. növények nevei foglaltatnak ezekben a nevekben. Persze az elmúlt jó 27, ill. 22 év során sok mindenféle eredmény született; az egyik klub nagyobb, a másik kisebb sikereket ért el; egy-egy torna tarthat három és fél hónapig, hat hónapig összesen 23, ill. 21 torna volt eddig a két ligában, a különtornák sosem sikerültek, fundamentalista alkat vagyok, ellenben ez minden fundamentumom: e játék. Mélységesen érzelemre (ha vérre nem is) megy ez az ügy, a klubok neveihez emlékeim, reményeim fűződnek; szurkolok egy-egy adott helyzetben egy-egy klubnak stb., megjegyzem, feleségemmel játsszuk a tornákat, eszközünk a francia kártya úgynevezett francia kaszinó nevű játékformája (mellékes, hogy Szép Ernő, József Attila stb. is játszották ezt; ilyen maximalizmusig, hogy kvázi angol szuperliga-, Bundesliga-súlya legyen a dolognak - számomra, számunkra feltétlenül -, nem nagyon juthattak, megelégedhettek a dolgok boldogabb megoldásával: pénzbe spiláztak; mi itt nem).
Megemlítek pár szép fordulatot (a tornák újabb történetéből). Például elég sok kellemetlenség ért a közelmúltban (s a közeli jövőben is sok nyaggatásnak leszek kitéve, mindenesetre több lesz-volt az esemény, mint azt az új évezredtől magamnak várom, sőt becses születésnapom után azonnal megvalósítandónak tekintem), ám azzal vigasztaltam magam: az Ullstein/Icsi klub, értsd, egy könyvborító eldobott kismedvéje és egy már halott széncinegénk, eladdig, e nyárig sosem nyert tornát, hát most megnyerték az elsőt, így nem vettem nagyon a szívemre, hogy engem is elütött az autó, hevertem az úttesten, mint Ullstein, és a dologról írt beszámolómmal még csak különösebb sikert sem arattam pályázati fórumokon. Bezzeg én aztán! Vagy elmentem, kedvem ellenére, ahová kellett, vagy némi szitkokat hoztam fejemre, ha nem. A kártyabajnokság semmi kényszert nem jelent, sőt napjaimnak (madaraink és némi csavargás mellett, persze a rendszeres munkát - ha van! - leszámítva) egyetlen érzelmi tartalma, már kora reggel, egész délelőtt stb. a délutáni 5 meccsre gondolok, s így drukkolok például a Szidi/Jé/Tódor klubnak, ahol a Szidi egy kis pingvin a National Geo egyik címlapjáról, Jé egy szegény, korán meghalt zöldike madár, Tódor meg egy másik ily valaki. Drukkolok nekik, de nem szeretném, ha nagyon elhúznának, mint a Bayern München, például, mert azzal érdektelenné teszik a bajnokságot. Napokig bánatos vagyok viszont, ha a végén (ez történt!) lehajrázzák őket.
Ám megint megnyugszom, ahogy a végül tornagyőztes Csiripovics/CsCsSzP klub eredményeit nézem. A kezdő fordulóban (a legjobb 16 közt) összesen két meccset vesztettek húsz forduló során, és a múltban főleg helyezéseket értek el, tornagyőzelmük mindössze egy volt.
Ma, hogy legalább öt kellemetlenség (három inzultálás, két rángatás ért), valamint két dolgot ("vesszen a mellény folttalansága") lemondtam, nagyon hamar visszazökkentem nyugalmamba: a Micimackó/Vendel, Bago-li, Gida klub játszotta a nyitómérkőzést, kell-e szebb, és a RISIKO nevű német társasjátékban a játékmedvékről vallott valaki, nyert is.
Nekem ez kellő vasalást adott, dolgaimat továbbra is a magam életének Fő Utcájában üzemelő Koala Kártyabajnokságra bízom, iszom még egy szódát (szilvapálinkáért nem volt pofám lelógni, valami becsület is kell), aztán este nyolckor nyugovóra térek, azaz nyérek, ha nyeg nyem nyézem a Nyex Nyelügyelőt. (Ezzel az alliterációval harmóniavágyamat fejeztem ki, s cikkem be.)
