Könyv

Semmit nem lehet jóvátenni. A sebek csak mimikriből hegednek be - ezt Déry Tibor írta (fejből idézem, lehet, hogy nem pontos). Ha ez igaz, akkor nincs más esélyünk, mint kibeszélni, elmondani, leírni. És meghallgatni és megérteni.

Werckmeister harmóniák kétségtelenül az elmúlt öt-tíz év egyik lemarkánsabb teljesítménye nemcsak honi, de nemzetközi viszonylatban is. Tarr Béla mára megkerülhetetlen alkotó, sőt úgy tűnik, egyre inkább vonzó azok számára is, akik nem legendákra buknak, és nem is elsősorban azért járnak moziba, hogy aztán a látottakról leosszák az észt.

"Egyetértek a Munkáspárt kezdeményezésével, hogy a Magyar Kormány és a Fővárosi Közgyűlés állítson köztéri szobrot Budapesten Kádár János emlékének, megörökítve ezzel emberi, politikusi és államférfiúi nagyságát", ez áll a Szobrot Kádár Jánosnak! című aláírásgyűjtő ív tetején, az első titkár pirossal keretezett, mosolygós arcképe mellett, alatta rubrikák húsz névnek.

Dezo Hoffman fényképeit nézegetem. Hoffman Dezső, aki az első állandó fotósa volt az együttesnek, fekete-fehér, vaku nélküli, bensőséges felvételek és hivatalos sztárfotók tömegét készítette róluk. Övé a levegőbe ugrálós, kalimpáló karos, emblematikus sziluettfotó (Twist & Shout) és a "székes" sorozat, ahol szürke, gallér nélküli, kerek nyakú egyenruhában pózolnak a fiúk. Én is varrattam egy ilyet a mamámmal barna kordból, mivel nem volt még zakóm, aminek a reverjét lekapva készültek az ilyen fazonok.

Ama már alig-alig hozzáférhető, 1983-as kötet egyik utolsó képén Lenin ballag kifelé a magyar művészettörténetből. De ez csak zsurnaliszta felütés - nem ez az elsődleges oka annak, hogy megérett az idő A művészet története Magyarországon a honfoglalástól napjainkig című, Aradi Nóra által szerkesztett kötet "felváltására". Hagyomány, hogy időről időre új összefoglaló munka születik (az elsőt A magyarországi művészet története címmel Fülep Lajos szerkesztette, Dercsényi Dezső, illetve Zádor Anna írta, 1956-ban, illetve 1960-ban jelent meg), másrészt az elmúlt húsz év kutatásai, a régészeti feltárások eredményei olyan új ismeretekkel gyarapították a tudományt, hogy ezeknek illik szerepelniük a művelt nagyközönségnek és az alapismereteket igénylő diákságnak szánt kézikönyvekben.

Manapság egyre-másra jelennek meg a szakácskönyvek, de az újabb munkák közt oly ritka a szakmailag ihletett, a konyhaművészetet magas hőfokon taglaló kötet, mint a jó pincér vadul sokasodó éttermeinkben. Frank Júlia műve azonban megkerülhetetlen alapkönyv.

Aszakmában úgy tekintenek a WOMEX-re, mint a világzene MIDEM-jére - akinek eladni- vagy vennivalója van, nem kerülheti meg. Természetesen komoly volumenű gagyit kell áttúrni, amíg kincsek kerülnek elő, de legalább még lapulnak kincsek e műfajban, és nincs körülöttük rongyrázás, téboly, hisztéria. Rotterdamban a hetedik születésnapját tartotta a vásár, és nem kevesebbel dicsekedhetett, mint hogy már előre ezerötszázan fizették be a regisztrációs díjat, a tavalyi ezerkétszázhoz képest. A financiális kérdések így nem okozhattak fejfájást (Marseille-ben, történetesen, ´97-ben bukta volt), de azért adódtak gondok, ráadásul egyik-másik a figyelem és/vagy hozzáértés hiányosságairól árulkodott.

Október 19-én, az illegális Beszélő indulásának húszéves évfordulójára szervezett a Zrínyi Nyomdába egy nosztalgiázásra és vidám aktuálpolitizálásra is alkalmat adó, egész napos bulit a folyóirat mai szerkesztősége; a Centrális Galériában pedig e héten nyílik az Artpool Művészetkutató Központ 1984-es képzőművészeti kiállításának rekonstrukciója egy korabeli ügynökjelentés és az akkori hivatalos országkép kontextusába helyezve.

Magyar Narancs: Az amerikai terrortámadás másnapján, szeptember 12-én a Guardian hasábjain közölt cikke (Beyond Belief) felkavaró, érzelmektől átitatott, mégis rendkívül átgondolt reflexióját adta a borzalomnak. Nehéz ilyenkor félretenni az írói technikákat? Mennyire volt szívből jövő és mennyire tudatos ez a cikk?

Amikor a Narancs utcára kerül, a közvetlenül érintettek már tudják, miként végződött a rendszerváltás utáni évek - sőt az elmúlt ötven év - magyar műkereskedelmében az első, karhatalmi erővel megtámogatott bírósági végrehajtás. Amiről lapzártakor - a névtelenséget kérő végrehajtó elmondása alapján - annyit lehetett előre tudni, hogy reggel kilenckor egy lakatos, két rendőr és a HUNGART képviselője becsöngetett a Blitz Galéria Kossuth Lajos utcai, első emeleti helyiségének ajtaján, hogy aztán bizonyos adatok birtokában távozzék onnét. Jósolni nem lehet, hogy megkapták-e ezeket, de rendőri kényszerítő intézkedésre nyilván nem került sor, hiszen nem pénzkövetelésre, hanem adatszolgáltatásra szólt a bírósági végzés, ne tessék a galériás karját hátracsavaró, a falról modernista aktot leakasztó hivatalos közegekről képzelegni. Azt sem könnyű megtippelni, hogy nekiment-e a lakatos a nehéz vasajtónak, vagy belülről kinyitották, és kedvesen közölték a jövevényekkel, hogy a könyvelési adatok nincsenek meg, különben is, a galéria már nem itt működik, de egy kávét azért kaphatnak.

Más nap volt fenn az égen szeptember 11-én, a World Trade Center fölött, hamuszürke füstszínszűrőn keresztül tehetetlenül erőlködő. Másnap utaztam a Velencei Biennáléra, tele a méltóságteljesen összecsukló torony sokszorosan ismételt képeivel. Hihetetlen felvétel, le sem kellett lassítani, olyan "simán" csúszott egymásba száztíz emelet, mint amikor ingatlanfejlesztés címén előbb robbantanak. Van egy régi filmrészlet az emlékeimben, az Apollo 11 rajtja a Holdra. Szeretem, ahogy a kilövő állványra szerelt kamera előtt lassan kúszik fölfelé a nagy, piros USA feliratú rakéta. Mindenféle füstölgő darabok, lapkák és rudak potyognak szanaszét, közben érezni a rettenetes erőt, ami egyre följebb tolja a monstrumot. Most mintha visszafelé forogna a film, szinte ugyanaz a képsor. Hosszan fölnyúló antennájával füstbe süpped a WTC. "Ami vasból van, az elsüllyedhet", mondja a Titanicban egy okoskodó utas. Ami kiáll a földből, az meg ledőlhet.

Az osztrák kormány ellen kialakult kultúrembargós hisztéria ugyan alábbhagyott, mégis rossz példaként lebeghet előttünk a provinciális ízléssel, xenofób allűrökkel tarkított jobbra tarts, amit jó esélyünk van követni kis lemaradással, K. und K. hagyományainkhoz híven.

Kamerákat szereltek a Műcsarnok termeinek stratégiai pontjaira. Nyilván adnak a biztonságra, szükséges is ilyen időkben, gondolja az ember, már ha egyáltalán kamerákra gondol műalkotások közvetlen közelében, de inkább rá se hederít, hogy figyelik. S az egyik nagyteremből a másikba menet tán a fényújságot sem veszi észre, amin nevek és számok kergetik egymást szüntelenül, mint a percről percre változó részvényárfolyamok.