Tébolyult madarak krimije (Tar Sándor: Szürke galamb. Bűnregény)

  • Katz Györgyi
  • 1996. május 30.

Könyv

Katz Györgyi

"Vasárnap", ez az első fejezet címe, aztán, persze: "Hétfő", "Kedd"... Már jóval túl a könyv felén: "Szerda" - és úgy is marad. Szerdán. Mintha elunódna a beosztás pedantériája, amely amúgy is hiába zabolázná a kaotikus, sokszálú, sokszereplős cselekményt. Tar krimijében az időrend biztonsága nem nyújt kellő fogózót: a nap/fejezet tagolás álságos. Mert ha minden krimi arra törekszik, hogy kellő kétértelműségben tartsa, sőt, lehetőleg az áttekinthetetlenségig összezilálja az oksági viszonyokat, akkor ebben a krimiben jó ideig az időrendnek, az események egymásra következésének sincs jelentősége. Szerkezete nem vonalszerű, hanem egyre bővülő - haláltánc.

Õrület, hogy mi folyik Tar Sándor kisvárosában: rafinált és nagyon egyszerű gyilkosságok, rejtélyes alvilági figurák érthetetlen párbeszédei, agyonhajszolt durva rendőrök önkényeskedései, egy titokzatos megfigyelő kényszeres diktafonozása, a város fölött hibbant galambok kóvályognak - és félelem, agresszió mindenütt. A bűnözők és bűnüldözők nehezen különválasztható csoportját egyaránt a hatalmi viszonyokból fakadó nyers erőszak mozgatja. A kocsma, az elmegyógyintézet, a börtön, a kórház, a rendőrség, a lakótelepi lakás és a nyomortanya egyaránt ennek a vigasztalan tanulságnak a színhelye: az erősebb győz, a gyengébb elpusztul.

Pusztul itt mindenki, akire nincs szükség, akit meguntak, aki eljátszotta szerepét, akiből elég volt; ölnek megunt gyereket, férjet; Tar gyilkosságaiban nem paradicsomlé folyik, halljuk a reccsenéseket és buggyanásokat, a kijelentő mondatok nem csak páratlanul ocsmány halálokat, hanem visszataszító életeket írnak le. Mind az áldozat, mind a gyilkos részese ennek a kilátástalan, zsákutcás, elkeserítően szürke életnek, ha együttérzésről vagy szánalomról szó lehet, az nem rájuk vonatkozik (egyikükre sem), nem a személyekre, hanem arra a mocsokra, amiben élnek, "mert a fene égetné el ezt a rohadt életet". Ahonnan persze a gyilkosság sem vezet ki. De azok, akik ölnek - és városban egyre többen ölnek -, csak azt tudják: ölni kell. És mindennek valami különös köze van a galambokhoz, továbbá a galambos emberhez, továbbá egy házmesterhez, továbbá a rendőrséghez, továbbá egy újsághirdetéshez...

Van megfejtés.

El is mondanám, ha pontosan érteném. El lehet mondani, mert ez a bűnregény nem azon áll vagy bukik, hogy ismerjük-e az elkövető módszerét és motívumait. Sőt: addig sodor igazán, addig ellenállhatatlanul izgalmas, amíg minden szétesik, amíg apró, összefüggéstelennek tetsző képek sorakoznak egymás mellé, amíg nem kezdenek egymásba fonódni a cselekmény szálai, amíg iszonyodva megmerülünk abban a mélyvilágban, amelyről, úgy hisszük, Tar Sándor szenvtelen hangján hiteles híradást kapunk. Ehhez képest a megoldás: csalódás. Nem azért, amilyen (nincsen vele semmi baj), hanem hogy - van. Bevallom, nem is ellenőriztem (amit pedig minden krimiolvasónak el kell játszania), hogy összejönnek-e a helyszínek, szereplők, indítóokok, sejtések; titkon azt remélem, hogy nem, hogy az előzmények igenis megmaradnak felfoghatatlan zűrzavarukban, kuszaságukban, s ezért enigmatikusságukban.

Nincsen nagyon elrontva ez a bűnregény, csak éppen annyira, amennyire betartja a krimi játékszabályait; amennyiben a műfaj konvenciói győzedelmeskednek az író apokaliptikus (és humoros) látásmódján; amennyiben végül is rá kell kenni valakire vagy valakikre mindazt a szörnyűséget, ami addig megtörtént, mert ki kell derülnie, hogy ki a gyilkos, és a rokonszenvesebbjének egymáséi kell lenniük. Ki kell bogozni a szálakat, a végét el kell varrni. Szigorú szabály, aggályos betartása - az utolsó lapokon egymás nyakába boruló szerelmesek képével - talán ironikus gesztusnak is tekinthető. De talán nem az.

Lehet-e ezt másként? Lehet-e krimi megoldás nélkül? De lehet-e olyan kriminek megoldása, amely arról szól, hogy (az életben, a nyomorúságos, elrontott, szorongató, durva életben) nincs megoldás? Van erre a dilemmára megoldás? Csak ironikus? Vagy még az sem?

Magvető, 289 oldal, 780 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.