Egy dedikáció története

„Tisztelettel, Mark Chagall”

  • Váradi András
  • 2023. február 1.

Könyv

Külföldön élő barátom mutatta büszkén Marc Chagall Ma Vie (Életem) című önéletrajzának első kiadását, amelyet egy budapesti antikváriumban talált.

A kötet a szövegen kívül harminckét tollrajzzal és a borítón lévő önarcképpel jelent meg Párizsban, 1931-ben. Az első lapot egész oldalas orosz nyelvű dedikálás foglalja el:

„Mihail Jurevics Benediktovnak

Ön nemcsak résztvevője, hanem kezdeményezője is volt annak, amikor részleteket olvashattam fel a »Ma Vie« című könyvemből. De erről, talán a II. kötetben…

Tisztelettel,

Mark Chagall,

Párizs, 1931”

Vajon ki az, akinek Chagall ily nagy tisztelettel dedikálja életrajzi kötetét? És hogy került ez a könyv egy budapesti antikváriumba? 

*

Ami a dedikációbeli ígéretet illeti, sajnos Chagall sohasem írta meg a Ma Vie második kötetét, így máshol kell keresnünk, ki volt Mihail Jurevics Benediktov. A név írói, pontosabban újságírói álnév: Mihail Jurevics Berhin orosz-zsidó értelmiségié.

Berhin 1885-ben, egy oroszországi kisvárosban, Velizsben született. Apja és anyai nagy­apja, Eliezer Arlozorov is ortodox rabbi volt. A család 1901-ben Harkovba költözött, Mihail a kisvárosi levegő helyett az intellektuálisan sokkal izgalmasabb nagyvárosi miliőbe került. „Velizsben Vernét és Walter Scottot olvasott héberül, Harkovban pedig az orosz kultúra teljes keresztmetszetével találkozott” – írja rövid életrajzának összeállítója, nevelt fia, Jean Gottmann. Már tizenöt éves korában jelent meg fordítása (jiddisből vagy héberből oroszra). Harkovban a jogi karra iratkozott be, de közben kritikákat írt a helyi színházi lapba. Cionista volt, és addig ügyeskedett, amíg az egyik helyi lap szerkesztőjét meggyőzte, hogy akkreditálja Palesztinába. Igazából itt kezdődtek újság­írói kalandjai, mert nem jutott túl Konstantinápolyon, ahonnan tudósításokat küldött haza, és ahol összebarátkozott Vlagyimir Zsabotinszkijjel, azaz Ze’ev Jabotinskyvel, a revizionista cionista mozgalom későbbi vezetőjével (lásd keretes írásunkat).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.