Könyv

Elszáradt arcok

Bódi Péter: Hype

Kritika

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.

Nincs elbeszélő, csak mindenható válogató, aki csetüzeneteket tesz egymás mellé, ezekből alakul a csetregény. A legtöbb szereplő egyetemista vagy önkéntes munkás, illetve öcs, ikertestvér, partner. Borisz, Elek, Jácint, Andrea és a többiek legfontosabb programja az olasz egyetemi városban a drogozás és az ivás más kelet-európaiakkal, olykor kis-ázsiai­akkal. Ismerkedés narkózás közben, szex és ritkán városnézés, szétcsapott állapotban: „Megvártuk míg becsavar a sav majd elmentünk a kapucinus kriptába, ahol több száz múmia pihen egy föld alatti folyosórendszerben. Elszáradt, kétszáz éves arcokkal néztünk farkasszemet…”

Máskor fürdenek a tengerben, filmet forgatnak vagy magyarázatot keresnek arra, hogy miért alakul így az életük, ahelyett, hogy az ottlétük hivatalosan támogatott célja szerint kiterjedt nemzetközi kapcsolatokat építenének. A csetüzeneteik nagyrészt ezekről a sztorikról szólnak, csak érintőleg a tanulmányaikról, munkájukról, az „univerzum nagy kérdéseiről”, „meg a többi kozmikus faszságról”. Vagy arról, hogy mi van ezzel „a lélek a mennybe jut” dologgal. Olyanokon merengenek, hogy a demensként meghalt emberek leépült vagy fiatalkori agyukkal születnek-e újjá, vagy az áll-e, hogy „a mi kis csökönyös érzékszerveinkkel a világegyetemnek csak egy egészen apró darabkáját látjuk, és ebből következtetünk (valszeg full hibásan) a többire.”

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?