Napfényes kert. Az úton rőt homok.
Körül zöld pázsit – mennyi szín pezseg.
Oly pislán néznek, mint az orvosok,
a nagysörényű, sárga fellegek.
Pöttyen a fürj. A nyári hajnal ez.
A hang lekoppan és a barna makk.
A vadszőlő a hólyagos eresz
húsába markol, vígan rátapad.
Tarkálló színek. Hűs fehér ruhád
fehérlik kertünk lombjai között.
Nevetsz. Öledben nyiffanó kutyák
s a vén platánok friss, meleg ködöt
fújnak nyakadba s gömbölyű karod
oly barna, mint az erdők foltjai,
a mélaságba dermedt szarvasok.
Ma nem lehet neved kimondani.
Csak nézlek. Csöndes bús tekintetem
kezedre tapint mint egy kis fiú.
Bárányok nyája jár a kék egen,
a kerti rózsa olvadó, hiú
mosollyal néz körül. E rózsafőt
levágod még ma keskeny élű késsel.
Árnyékot vetnek rád a zöld fenyők
s szemedben ég a hajnal és az éjjel!
Tolnai Ottó legújabb könyvében, a Szeméremékszerek című regénysorozat második részében (Az úr pantallója) mondja T. Olivér, akit alighanem joggal tekinthetünk a szerző egyik alteregójának, Toldalagi Pál Hajnali versenyfutásáról: „a legjobb (jobb kifejezést kéne találni a legjobb helyett) magyar verseskönyv”.
Tegye fel a kezét, aki hallott már róla!
Olivér úgy folytatja, hogy „megdöbbentő, hogy a Magyar remekírók című sorozat nagyszerű, háromkötetes antológiájában (Magyar költők: Huszadik század) a szerkesztő, Vas István „nem is élt a Hajnali versenyfutás anyagával, vagy nem ismerte, vagy pedig negálta”. Ez annál is meglepőbb, mondatja a regényhőssel Tolnai, mert Toldalagi Ámulattól döbbenetig című válogatott gyűjteményébe Parancs János szerkesztő átvett egy ciklusnyi verset az első kötetből.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
