Könyv

A helyén romlik minden

Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj

Kritika

„Kukorelly Endre magyar író, költő. 1951-ben született. Még nem halt meg. De meg fog.”

Ezekkel a mondatokkal indult majd’ harminc éve, 1996-ban Farkas Zsolt monográfiája a szerzőről. Mindezt nemcsak azért érdemes felidézni, mert Farkas jelentős munkája ma is alapvető segédanyaga a Kukorelly-líra iránt érdeklődő olvasóknak, hanem elsősorban azért, mert az élet megélése – „Még nem halt meg” –, illetve a közelítő elmúlás biztos tudata – „De meg fog” –, együtt határozza meg a legutóbbi alkotói időszak verseit (is).

A személyiség, az én integritása nemcsak a költészetben, hanem egy általános életstratégia szintjén is a Kukorelly-féle program központi kérdése. (A közelmúltban a Litera úgynevezett Proust-kérdőívének egyik kérdésére, „Ha meghalna, és egy személy vagy egy dolog formájában térne vissza, ki/mi lenne az?”, ez volt Kukorelly válasza: „Így, ahogy vagyok, nem lehet?”) Ennek megfelelően e költészet olvasói a kezdetektől egy olyan játéktérbe lépnek be, amelyben a civil én és a költői én nem különül el egymástól, mint ahogy a költői nyelv sem hántja le magáról a hétköznapi megszólalás sallangjait: éppen ellenkezőleg, ezeket forgatja be az egyes versek mondataiba úgy, hogy az egyszerre lesz meghökkentően keresetlen, de egyszerre mélyen átesztétizált is. Megint csak Farkast idézve: „Az irodalmon-inneni irodalmon-túlivá válik. Egy autentikus [én] jut nyelvhez. Sőt, én. Ami persze túlzás: én soha nem tudnám magam így kifejezni.”

Habár az elmúlt tíz évben nyolc kötettel is jelentkezett Kukorelly, ha csupán a lírát nézzük, egy jóval megfontoltabb építkezést figyelhetünk meg. Tízévente jött elő a szerző új verseskötettel (2010-ben a Mennyit hibázok, te úristen, azt megelőzően pedig 2001-ben a Kicsit majd kevesebbet járkálok jelent meg.) Az ezredforduló előtti időkben a líra aránya jóval dominánsabb volt az életművön belül. Hozzá kell tenni, hogy a mostani kötet és az azt megelőző között egy afféle lírai opus magnum is kijött, mégpedig 2014-ben a több mint 400 oldalas mind, átjavított, újabb, régiek című gyűjteményes kötet. Az életmű újragondolása, sőt, bizonyos értelemben újrarendezése és – ahogy a cím is sugallja – végiggondolása, javítgatása, abban a kötetben látványosan ment végbe. Ugyanakkor a Kukorelly-líra egyik legfeltűnőbb sajátossága éppen az, hogy nincs lezárva, sem tematikai, sem retorikai értelemben, és hasonlóképpen az egész oeuvre nyitottságához, az egyes szövegek is a ki-, vagyis megnyitás, illetve a nyitva hagyás poétikai gesztusaival játszanak. Éppen úgy, ahogyan az összegyűjtött versek kiadása sem zárt le egy (nagy) alkotói korszakot – hiszen nem befejezni, hanem (újra) működésbe hozni akarta az életmű egészét –, a gyűjteményes kötet utáni első verseskötet, vagyis a most megjelent Istenem, ne romolj sem nyit új szakaszt a pályán. Folytatja, amit lehet, és számot vet azzal, amit nem lehet folytatni, miközben erősen azon van, hogy bármi be tudjon lépni továbbra is a vers játékterébe.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.