Könyv

A helyén romlik minden

Kukorelly Endre: Istenem, ne romolj

Kritika

„Kukorelly Endre magyar író, költő. 1951-ben született. Még nem halt meg. De meg fog.”

Ezekkel a mondatokkal indult majd’ harminc éve, 1996-ban Farkas Zsolt monográfiája a szerzőről. Mindezt nemcsak azért érdemes felidézni, mert Farkas jelentős munkája ma is alapvető segédanyaga a Kukorelly-líra iránt érdeklődő olvasóknak, hanem elsősorban azért, mert az élet megélése – „Még nem halt meg” –, illetve a közelítő elmúlás biztos tudata – „De meg fog” –, együtt határozza meg a legutóbbi alkotói időszak verseit (is).

A személyiség, az én integritása nemcsak a költészetben, hanem egy általános életstratégia szintjén is a Kukorelly-féle program központi kérdése. (A közelmúltban a Litera úgynevezett Proust-kérdőívének egyik kérdésére, „Ha meghalna, és egy személy vagy egy dolog formájában térne vissza, ki/mi lenne az?”, ez volt Kukorelly válasza: „Így, ahogy vagyok, nem lehet?”) Ennek megfelelően e költészet olvasói a kezdetektől egy olyan játéktérbe lépnek be, amelyben a civil én és a költői én nem különül el egymástól, mint ahogy a költői nyelv sem hántja le magáról a hétköznapi megszólalás sallangjait: éppen ellenkezőleg, ezeket forgatja be az egyes versek mondataiba úgy, hogy az egyszerre lesz meghökkentően keresetlen, de egyszerre mélyen átesztétizált is. Megint csak Farkast idézve: „Az irodalmon-inneni irodalmon-túlivá válik. Egy autentikus [én] jut nyelvhez. Sőt, én. Ami persze túlzás: én soha nem tudnám magam így kifejezni.”

Habár az elmúlt tíz évben nyolc kötettel is jelentkezett Kukorelly, ha csupán a lírát nézzük, egy jóval megfontoltabb építkezést figyelhetünk meg. Tízévente jött elő a szerző új verseskötettel (2010-ben a Mennyit hibázok, te úristen, azt megelőzően pedig 2001-ben a Kicsit majd kevesebbet járkálok jelent meg.) Az ezredforduló előtti időkben a líra aránya jóval dominánsabb volt az életművön belül. Hozzá kell tenni, hogy a mostani kötet és az azt megelőző között egy afféle lírai opus magnum is kijött, mégpedig 2014-ben a több mint 400 oldalas mind, átjavított, újabb, régiek című gyűjteményes kötet. Az életmű újragondolása, sőt, bizonyos értelemben újrarendezése és – ahogy a cím is sugallja – végiggondolása, javítgatása, abban a kötetben látványosan ment végbe. Ugyanakkor a Kukorelly-líra egyik legfeltűnőbb sajátossága éppen az, hogy nincs lezárva, sem tematikai, sem retorikai értelemben, és hasonlóképpen az egész oeuvre nyitottságához, az egyes szövegek is a ki-, vagyis megnyitás, illetve a nyitva hagyás poétikai gesztusaival játszanak. Éppen úgy, ahogyan az összegyűjtött versek kiadása sem zárt le egy (nagy) alkotói korszakot – hiszen nem befejezni, hanem (újra) működésbe hozni akarta az életmű egészét –, a gyűjteményes kötet utáni első verseskötet, vagyis a most megjelent Istenem, ne romolj sem nyit új szakaszt a pályán. Folytatja, amit lehet, és számot vet azzal, amit nem lehet folytatni, miközben erősen azon van, hogy bármi be tudjon lépni továbbra is a vers játékterébe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.