Interjú

„Úgy írt, ahogy élt”

Pritz Péter műfordító Charles Bukowskiról

Könyv

Az amerikai író tizenkét kötetét fordította le 2005 és 2017 között. Hét év kihagyás után tavasszal jelent meg a legújabb magyar nyelvű Bukowski-kötet, A város legszebb nője, karácsonyra jön a folytatás is A hétköznapi őrület meséi címmel, de a kettő között a napokban volt egy újrakiadás is.

Magyar Narancs: Korábban azt nyilatkoztad, hogy Bukowskit a Magyar Narancsban olvastál először. Mit?

Pritz Péter: Megfogtál ezzel, mert nem emlékszem pontosan, melyik írásából volt egy részlet, csak arra, hogy 1993-ban lehetett. Egyébként a kilencvenes években hat Ikea-zacskónyi Magyar Narancsot tettem el, hogy majd az unokáimnak megmutatom, hogy mi történt akkoriban Magyarországon. De beázott a pincénk, és akkor a nagyja tönkrement. Ezt csak azért mondom, mert korábban legalább elő tudtam volna keresni azt a lapszámot… Az biztos, hogy akkor nagyon nagy hatással volt rám. Azon gondolkodtam, hogy ez is irodalom? Én akkoriban az ELTE angol szakára jártam, Steinbecket, Beckettet, Harold Pintert olvastunk az egyetemen, meg Norman Mailert, Vonnegutot. A Bukowski-szöveg annyira kilógott ebből, hogy úgy voltam vele, ha ez is irodalom, akkor én is tudok ilyet írni…

MN: És írtál?

PP: Szerencsére nem. Vagyis csak jóval később, két éve a Hévíz folyóiratnak. Ahhoz viszont kedvet kaptam, hogy utánanézzek Bukowskinak. Csakhogy semmit nem találtam tőle, akkor még a Notes of a Dirty Old Man sem jelent meg Balázs Attila fordításában, Egy vén kujon jegyzetei címmel (1995-ben – a szerk.), tehát azon a Narancs-íráson kívül semmi nem volt olvasható itthon. Úgyhogy, óriási szerencsém volt, hogy akkoriban megismerkedtem egy félig magyar, félig amerikai lánnyal, és neki köszönhetően hosszabb időt tölthettem Los Angelesben. Ott elmentem a városi könyvtárba, ahol azzal szembesültem, hogy Bukowskinak valójában hatalmas az életműve. A Nők (Women) volt az első könyv, amit olvastam tőle, de ha már kint voltam, azt is a fejembe vettem, hogy találkozni akarok vele. Leírta, hogy milyen kocsmákban szokott ülni, milyen utcákban járkál, arra gondoltam, hogy beülök valamelyikbe, hátha sikerül összefutnunk. Aztán talán pont a Nőkbe írt ceruzajegyzetből tudtam meg, hogy pár hónappal azelőtt halt meg (1994-ben – a szerk.), hogy én kiértem. Akkor határoztam el, hogy ha már nem sikerült találkoznom vele személyesen, akkor legalább lefordítok tőle valamit.

MN: Gyorsan ment?

PP: Majdnem tíz év telt el, mire nekiálltam a Ponyvának (Pulp), hogy aztán a szöveg egy asztalfiókban kössön ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.