Van, amikor a féléves könyvtermést áttekintő kritikusok szinte egyöntetűen ugyanarra a néhány műre adják le a szavazatukat, ezúttal viszont – ahogy a pontszámokon is látszik – sokkal jobban széttöredezett a mezőny. A megszokottnál jóval több könyvcím érkezett be, és a belőlük összeálló listát is izgalmas sokféleség jellemzi: nagynevű szerzők és most debütáló alkotók kötetei egyaránt akadnak köztük.
A legtöbb szavazatot ezúttal Závada Pál Pernye és fű című műve kapta, a regény középpontjában egy nyomozástörténet áll. 1988-ban egy szociológus és egy filmrendező elhatározza, hogy dokumentumfilmet készít arról az 1950-es rögtönítélő eljárásról, amelynek a végén egy gyújtogatással vádolt köröstarcsai parasztembert ártatlanul kivégeztek. A projekthez barátaik – hasonszőrű, ellenzéki értelmiségiek – is csatlakoznak; a névtelen főszereplő Békés megyei szülőfaluját jelölik ki főhadiszállásként, és miközben felkeresik az egykori szemtanúkat, hozzátartozókat és az ítélethozókat, fokozatosan ráébrednek arra, hogy Molnár Sándor tragédiája egy olyan tágabb összefüggésrendszerbe ágyazódik, amelyben még a saját felmenőik, és így közvetett módon ők is érintettek. A mű utószavából kiderül, hogy a benne szereplő interjúrészletek abból a Statárium című, 1989-es dokumentumfilmből származnak, amelyet Závada Pál Sipos Andrással készített a kulákperekről. Bár a szerző hangsúlyozza a Pernye és fű egészének fikciós voltát, a mű a gyakori forráshasználat, a kutatómunka módszertana körül forgó szereplői dialógusok és a valós történelmi referenciák miatt (Magyar Bálinttól Csurka Istvánon át Cseres Tiborig sokan felbukkannak benne egy említés erejéig) szinte egy mikrotörténeti (meta)dokumentum hatását kelti. Ami valódi regénnyé alakítja ezt a konstrukciót, az a történelmi idő különböző rétegeit egymásra vetítő elbeszélésmód. A Pernye és fűben úgy kerülnek egymás mellé a kuláküldözés gyomorforgató epizódjai, a vészkorszak borzalmai és a rendszerváltás közvetlen előzményei, hogy világossá válik: egyik sem érthető meg a másik nélkül. A filmes-falukutató baráti kör pedig a titkon érlelődő sértődöttségekkel, féltékenységekkel, az egyes tagok származástudatában, értékrendjében megjelenő különbségekkel a demokratikus ellenzék ’89 utáni széthullásának kicsinyítő tükreként szolgál. A mű szorosan kapcsolódik az eddigi életműhöz, felvillan benne a Jadviga párnája keletkezéstörténete, de A fényképész utókorának bizonyos szereplőire is utalás történik, sőt az író egy ponton fia, Závada Péter egyik versének sorait is elrejtette a szövegben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
