KÖNYVMELLÉKLET

A hetedik napon

Guido Tonelli: Genezis

Kritika

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

Ennek a történetnek legalábbis részleges happy end lett a vége, Tonelli pedig a modern fizika egyik élő klasszikusává avanzsált. Éppen tíz évvel ezelőtt, 2011. de­cem­ber 3-án jelentette be – Tonelli jelenlétében – a CMS és a közös célon dolgozó másik LHC-s csapat, az ATLAS, hogy valószínűleg megtalálták a Higgs-bozont (vagy legalábbis egy olyan részecskét, amely éppen 125 giga­elektrovolton pörög). Ezt azért is érdemes felidézni, mert kiemelt helyet kap Guido Tonelli asszociációkban és meglátásokban gazdag könyvében, amely nem véletlenül visel biblikus címet.

A könyv tagolása tudatosan idézi a teremtés könyvét, miközben Tonelli is pont hét epizódban (napban) meséli el a világ történetét a vákuumtól szinte a máig. A sokszor az időutazás metaforájával operáló elbeszélésében fontos szerep jut annak is, hogy a világegyetem tágulását (ezzel együtt azt a gondolatot, hogy világunknak immár nem csupán vallásos-mitikus, de fizikai értelemben is volt egy zéró pontja) éppen egy matematikus-fizikus-pap, a Cambridge-ben végzett belga Georges Lemaître sejtette meg, sőt számolta ki. A múlt század első felének zseniális fizikusai, ahogy arra Tonelli is utal, kezdetben éppen a korántsem akaratlan vallási allúzió, a genezisre kacsintó áthallás miatt idegenkedtek (például maga Einstein is) vagy gyanakodtak, amikor először hallottak az ősrobbanás gondolatáról – az olasz tudóst pontosan ez villanyozza fel. Tonelli számára a tudományhoz mérhető izgalommal bírnak az emberiség nagy mítoszai is, melyek mind-mind a világ sok milliárd éves, valahonnan valahová tartó történetéről szólnak. Ez a kellő poézissel és nagy megjelenítő erővel elénk tárt világ bővelkedik az ellentétekben és paradoxonokban. Szükség is van hozzá a laikus olvasó számára is átélhető, érzékletes leírásokra, melyekből kiderül, hogyan lehet kiolvasztani a jeges vákuumból az ősrobbanás óta hibernálódott részecskéket, s miből ered az a temérdek mikroszkopikus rezgés, amely elevenné teszi a látszólag halott és üres vákuumot.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.