Gyilkos humora abból eredt, hogy magában lezárta ezt a történetet: a Soát is, Magyarországot is, mert különben nem tudott volna tovább élni. Akárcsak Edek, Lily Brett ausztrál(lá lett) írónő valóságos, személyesen átélt eseményeken alapuló (magyarul nem olvasható) regényének és a belőle készült filmnek hőse, tulajdon apukájának alteregója, egy nemrég megözvegyült férfi, akit 46 év után úgy kell elrángatni New Yorkból szülőhazájába, Lengyelországba, azon belül is Łódź-ba. Kizárólag már középkorú, túlsúlyos, nem csak szerető anyja elvesztését, de egy válás gyötrelmeit is éppen feldolgozó, az életét kudarcok soraként megélő, s ennek magyarázatát a múltban kereső lányát, Ruthie-t megvédendő hajlandó utazni Edek – nem engedi el egyedül a negyvenhez közelítő nőt a még mindig veszélyesnek vélt országba, és amikor már ott vannak, még az utcán kóborolni sem. Pedig a kommunista diktatúra rombolása utáni kiábrándító rendszerváltás. a ’91-es lengyel valóság annyira nyomasztó, hogy antiszemitizmusra még az antiszemitáknak sincs energiájuk. Egyéb fóbiái is vannak a mindig vicces, laza és barátságos öregúrnak: vonatra nem száll, inkább taxival megy szülővárosába (120 kilométer), és kiköti, hogy az Oświęcim nevű településre (további 227 kilométer úgyszintén taxival) nem hajlandó betenni a lábát. Kényszeresen menekül a múlt elől, míg lánya éppen felfedezni igyekszik azt, ugyancsak kényszeresen. Neki a nácizmus és a haláltáborok tanulmányozására szűkül érdeklődése, olyan számot tetovál testére, amilyennel a koncentrációs táborok rabjait jelölték meg, és nem engedélyezi magának a boldogságot: házassága az őt úgy, ahogy van elfogadó férfival a gyermekvállalás kizárása miatt ment tönkre.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
