Rétegfilmnek nevezhető-e egy olyan alkotás, amely a társadalom túlnyomó többségét célozza meg? Vagy ez a hozzáállás inkább egy alapjaiban kirekesztő attitűdöt indikál, ahol a privilégiumokkal rendelkezők komfortja előbbre való, mint az akár nagyobb létszámban élők jólléte? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel két szexjelenet között Sophie Hyde „idősfilmje”.
Jake Adelstein 19 évesen hagyta ott Missourit, hogy valóra váltsa Japánnal kapcsolatos álmait. 1993-ban diplomázott a tokiói Sophia Universityn, majd állást kapott a Yomiuri Shimbunnál, amely nem csak az ország vezető újságja, de a példányszám alapján az egész világ legnagyobb lapja – ő volt ott az első nyugati riporter.
Húsz éven belül másodszor rendeznek Lakner László életmű-kiállítást Magyarországon, az előzőt 2004-ben láthattuk a Ludwig Múzeumban Metamorfózis címmel. Kétségtelen, a 20. század második fele, a 21. század eleje magyar (és nyugati) képzőművészetének meghatározó alkotóját kétszer is érdemes felfedezni.
A júniusban indult turné eddigi koncertjeiből az szűrődött le, hogy lényegében a Crime + the City Solution valamennyi korszakát felöleli, de főleg a berlini éveire fókuszál a zenekar.
Vajon látja-e időnként pszichiáter azokat az embereket, akik az egykori német haláltáborokban a látogatókat kalauzolják? Lelkileg nagyon megterhelő lehet feldolgozni a turisták reakcióit. Az izraeli Yishai Sarid (Jisaj Szarid) regényének történész-idegenvezető elbeszélőjét legalábbis bántja, hogy amíg beszél, a diákok a telefonjukat babrálják.
A mű nagyjából azt igyekszik felvázolni, hogy milyen környezeti hatások, s milyen emberek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon a napjaink politikai és társadalmi tehetetlensége: egyfajta posztmodern bestiárium. (A címet a szerző Erich von Stroheim 1924-es, Gyilkos arany című filmjétől kölcsönözte – ezért már nyilván nem reklamál senki.)
„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet kétélű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.
„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?
Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Freeszfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.
A női test ijesztő. Ijesztő a külvilágnak és gyakran ijesztő a tulajdonosának is; legalábbis ezt tanította nekünk az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes hulláma (Ördög bújt beléd, Nyers, Sóhajok, Fekete hattyú, A boszorkány). Egyre gyakrabban női rendezők és forgatókönyvírók taglalják, hogyan változik, válik idegenné, taszítóvá, gyönyörűvé, erőssé; egyszerre börtönné és a szabadság forrásává a test.
Nem kell nagy jóstehetség a két számjegyű Oscar-jelölés és a néhány tuti győzelem prognosztizálásához. Hollywood mindig is bőkezűen jutalmazta ikonikus színészek, előadók stb. küzdelmes életének minél pazarabb kiállítású, lehetőleg zenés megjelenítését – még ha az ábrázolt sors nem is fedte teljesen a valóságost.
A darab inspirációját – mint arról a rendező, Kelemen Kristóf több alkalommal nyilatkozott – Vásárhelyi Mária Valahogy megvagyunk – Snagovi emlékkönyv című műve adta (Kritikánk: Ördög a részletekben, Magyar Narancs, 2020. július 11.), amely Nagy Imre és társai plusz a családtagjaik romániai fogva tartásának történetéről szól dokumentumok és személyes visszaemlékezések alapján.
A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.
