A női test ijesztő. Ijesztő a külvilágnak és gyakran ijesztő a tulajdonosának is; legalábbis ezt tanította nekünk az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes hulláma (Ördög bújt beléd, Nyers, Sóhajok, Fekete hattyú, A boszorkány). Egyre gyakrabban női rendezők és forgatókönyvírók taglalják, hogyan változik, válik idegenné, taszítóvá, gyönyörűvé, erőssé; egyszerre börtönné és a szabadság forrásává a test.
Nem kell nagy jóstehetség a két számjegyű Oscar-jelölés és a néhány tuti győzelem prognosztizálásához. Hollywood mindig is bőkezűen jutalmazta ikonikus színészek, előadók stb. küzdelmes életének minél pazarabb kiállítású, lehetőleg zenés megjelenítését – még ha az ábrázolt sors nem is fedte teljesen a valóságost.
A darab inspirációját – mint arról a rendező, Kelemen Kristóf több alkalommal nyilatkozott – Vásárhelyi Mária Valahogy megvagyunk – Snagovi emlékkönyv című műve adta (Kritikánk: Ördög a részletekben, Magyar Narancs, 2020. július 11.), amely Nagy Imre és társai plusz a családtagjaik romániai fogva tartásának történetéről szól dokumentumok és személyes visszaemlékezések alapján.
A Jovánovics-tanítványként, szobrász szakon végzett Bálványos egyéni kézjegye a különfélébb munkáin is rajta van. Egy törött szék volt az origó: e darabjaira hullott hétköznapi tárggyal lépett ki a körplasztika (azaz a klasszikus szobrászat) köréből, hogy egy új formarend (sík relief) lehetőségeit vizsgálja meg.
Olykor maga az LMBTQ-közösség is hajlamos eltúlozni vagy éppen idealizálni az előbújás jelentőségét. Akadnak persze erőfeszítések e narratívák árnyalására, de ezek meg sem közelítik a könnyfakasztó coming out történetek vonzerejét.
Győrffy Ákost kezdettől két dolog foglalkoztatja: a természet és saját maga. Mivel mindkettőt idegennek találja, újra és újra nekiveselkedik, hogy közelebb férkőzzön hozzájuk. A természet Győrffy szövegeiben nem szép. Nem a felüdülés, de még csak nem is a kivonulás terepe, hanem az ember számára érthetetlen, kifürkészhetetlen közeg, amely ugyanakkor egy erősebb, mélyebb, tisztább létezést valósít meg.
A történész Teleki Pál kutatójaként a két világháború közti miniszterelnökről írt monográfiájával érkezett Ablonczy a magyar történettudományba, majd vált egyre ismertebbé a szélesebb közvélemény előtt is. Az utóbbi másfél évtizedben viszont a neve összeforrt a trianoni békeszerződéshez kapcsolódó legendák összegyűjtésével, és ezek szakszerű cáfolatával.
A 15 éve aktív brit zenekar számára kisebb megpróbáltatással járt, amíg össze tudták rakni az ötödik lemezük anyagát.
Ha szavazni kéne a rocktörténelem legjelentősebb fiktív figurájára, akkor Ziggy Stardust biztosan benne lenne a top 3-ban, sőt talán nyerne is. A karakter több tekintetben is mérföldkőnek számít, jelentőségéből semmit nem veszített, fél évszázad elteltével is ódákat zengenek róla.
Már 2002-ben is tudtuk, hogy David Simon örökérvényű történetet írt, de azt nem sejtettük, hogy húsz évvel később is elég lesz csupán lefújnia a port a feldolgozott alapkonfliktusról ahhoz, hogy egy – a Dróthoz felérni ugyan nem képes, de – aktuális sorozatot készíthessen.
Nem számítottunk rá, hogy épp egy híres nőkről szóló ismeretterjesztő podcasttól kapjuk az utóbbi idők legközérthetőbb és legpontosabb eszmefuttatásait a genderelméleteket övező félreértésekről és rossz szándékú félremagyarázásokról. Az Éva magazin neve alatt futó podcastbe majdhogynem véletlenül futottunk bele.
Egy folytatást nagyon nehéz kizárólag önmagában vizsgálni, egy olyan aprócska mintában, mint a magyar filmipar pedig egyenesen lehetetlen, ami nem feltétlenül tesz jót A játszma megítélésének. Ha az utóbbi idők „jó magyar filmjeire” gondolunk, elsők között juthat eszünkbe Bergendy Péter 2011-es thrillere.
Hans von Bülow szerint a Diabelli-variációk „Beethoven művészetének mikrokozmosza”, Alfred Brendel pedig egyszerűen „a zongoraművek legnagyobbikának” nevezte ezt a 33 variációra épülő darabot, amely a kor zeneműkiadója és félamatőr zeneszerzője, Anton Diabelli témájára született. De nem gondolom, hogy pátoszos hangon kellene beszélni róla.
Falra rajzolt szív a szögesdrót mögött, benne tetovált szám. A hátoldalon pedig Dalos György ajánlásában az erős kijelentés, miszerint a könyv bizonyítja, hogy „Primo Levi, Tadeusz Borowski és Kertész Imre nyomvonalán haladva a 21. században is lehet újat mondani a holokausztról”. És valóban: a mutatvány sikerülni látszik.
