Rádió

A kenyér hangja

Nemzeti popmix a Kossuthon

Kritika

Augusztus 20-án mindig történik valami, szokhattunk hozzá az utóbbi években. A hivatalosan elvileg „az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe” névre hallgató napon elég kevés szó esik a közösségi terekben az államalapításról vagy Szent István emlékezetéről, annál több a várható esti széllökések erejéről.

Amúgy történeti perspektívában sem egyszerű megmondani, hogy mi volt ennek az ünnepnapnak a korszakokon átívelő veleje. Az államalapítás eszméje, persze, de hát erről a legbénább politikai ideológus (ma marketingeseknek is mondhatnánk őket) is tudja, hogy kevéssé hozza lázba az istenadta népet. Volt idő, amikor az új kenyér ünnepeként igyekeztek rebrandingolni, aztán lett abból a Népköztársaság ünnepe, majd a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe (emlékszünk még talán: „gusztus húsz, kotmányunk ünnepe”), ’91 óta meg a fentebb idézett megjegyezhetetlen néven fut.

A Kossuth rádió is azzal dolgozik, amije van. Archív részletek, helyszíni bejelentkezések, kapcsolódó riportok, estefelé István király rádiójáték (vigyázat, nem a rockos cucc, azt a tévé adja!). Nem állítjuk, hogy odaszögezné a program az ember fülét a készülékhez. Egy érdekes kísérlet mégis akadt valami újszerű megközelítésre: a csatorna egy kis könnyűzenei mixszel készült a jeles nap alkalmából. Hogy miért nem a Petőfin adták be a dolgot, kérdés ugyan, de végül is elvileg a Kossuthon sem tilos tánczenét szolgáltatni.

A Könnyűzenei válogatás – nemzeti tematikájú dalokból elnevezésű félórás produkció felütése szerint olyan zeneszámok válogatását ajánlja a hallgatóknak, amelyek közvetlenül a nemzeti érzésünk megbirizgálására tesznek kísérletet. Azonnal felébredt bennünk a gyanú, hogy mindjárt hallani fogjuk azt a számot, amire mindenki gondol hasonló esetekben egy ideje, tehát némi izgatottsággal követtük a műsort, igazunk lesz-e. Végül mindössze hat szerzemény fért a szűkös adásidőbe, ha pedig korosztályos célzatosságot kerestünk volna a válogatásban, azt mondanánk, a hatvan fölöttieket vette célba a főadó alkalmi DJ-je. Kezdésnek az LGT-től szólalt meg a Magyarország, majd Máté Péter vallott arról Hazám című opusában, hogy a kenyér hangját hallja. A nemzetközi kitekintésről a francia Deep Forest gondoskodott 1995-ös slágerével, a Marta’s Songgal. Ezeket az akár kellemesnek is nevezhető dallamokat követte végül a hard core rész. Nem úsztuk meg ezt a rövid időt sem a rockopera István, a király nélkül, itt éppen Vikidál „Koppány” Gyula zengte el a Szállj fel szabad madárt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.