Könyv

A legnagyobb zene­szerző, akit nem hallgat senki

Harvey Sachs: Schönberg – Miért fontos

Kritika

Arnold Schönberg azért fontos zeneszerző, mert beteljesítette a zenei fejlődésnek azt a fordulatát, amelyet – ha merészek vagyunk – Bach „jól hangolt” zongorája óta ígért a zenetörténet.

Ha máshonnan nem, hát Krasznahorkai László regényéből, Az ellenállás melankóliájából ismerjük a problémát, hogy a temperált skálák létrehozása szükségképpen együtt járt a tökéletességről való lemondással; hiszen a zongora fekete és fehér billentyűi által megtestesített hangok a tiszta hangoláshoz képest egy uniformizált rendszert alkotnak, hogy szabadon játszhassunk bármely hangnemben. Ez a hangnemi gazdagság vezetett aztán a bővülő harmóniai kínálathoz, és Liszt, Schumann, Berlioz, majd Wagner zenéjében a dúr/moll keretek végletes kitágításához. A Trisztán előjátéka sokat idézett példa erre: a dallamok ugyan követik azt az ívet, amelyik a fülünknek a megérkezés érzetét nyújtja, de a harmóniák nem. Amikor Schönberg a századelőn radikális módon saját rendszert hozott létre, amelyben a tizenkétfokú skála minden tagja egyenlő volt – és ezzel megfosztotta a hallgatót a tónusnak nevezett hangnemi „középponttól” –, Pandóra szelencéje nyitva volt már. Nem ő nyitotta ki, hanem az előző generációk, ám ő volt az, aki valami pozitivista hatás nyomán szélsőséges bizalommal hitt a fejlődésben. Miután kidolgozta az elméletét, nem volt rest azzal nyugtatni barátait, hogy legalább száz évre biztosította a germán zene elsőségét a világban.

Miért szép századunk zenéje? – ezt a kérdést tette fel címében ötven évvel ezelőtt egy hazai antológia, ami rögtön magában foglalt egy problémát. A múlt század zenéjét a hallgatók többsége nem tartotta szépnek, ám sokáig nem kopott ki az az elképzelés, hogy ami tegnap még csúnyán modernnek hatott, azt a holnap közönsége értékelni fogja majd. (Hogy egy másik, viccesebb példát említsek: MZ/X, a Mézga család 30. századbeli rokona az egyik epizódban bekapcsol valami szörnyű, kakofón ricsajt, majd az arcán mozarti derűvel, önfeledten ringatózik rá.) Több mint egy évszázaddal az első olyan Schönberg-művek után, amelyek meghaladták a tonalitást (Három zongoradarab, Öt zenekari darab stb.), már azt is látjuk, hogy a zeneszerző művei nemhogy közelebb nem kerültek a közönséghez, de egyre kevesebbszer szerepelnek műsoron. A legtöbbet játszott darabja a fiatalkori, késő romantikus szextett, a Megdicsőült éj. (Nem ő az egyetlen, aki így járt: Ligeti György leggyakrabban játszott alkotása az a meglehetősen középszerű Concert Românesc, amelyet még az ötvenes évek vonalas, hamis népiessége szerint komponált, és amelynek később sikertelenül próbálta megakadályozni a kiadását.) A Megdicsőült éj azonban elsőrendű zene, és noha ma a korabeli Bécs túláradó szentimentalizmusát halljuk benne, megjegyzendő, hogy a maga idején merész harmóniái és tabudöntő programtémája miatt elutasítás fogadta. Egy olyan ízig-vérig schönbergi, atonális opus azonban, mint a Mózes és Áron, félszáz évben egyszer, ha műsorra kerül az európai operaházakban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.