Film

A Lista

Chantal Akerman: Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23.

  • 2024. szeptember 18.

Kritika

A különféle „minden idők legjobb” listázásoknak nincs semmi értelme.

A Sight and Sound tízévenkénti szavazásának (amelyen legutóbb Chantal Akerman hosszú című filmje végzett a 250 tételt tartalmazó Lista első helyén) különösen nincs – éppen azért, mert nem csak lenyomata az uralkodó közgondolkodásnak, de formálja is azt. A filmtörténet (is) úgy alakult, hogy bűnösen kevés nő készíthetett filmet. Az, hogy a 2012-ben megnevezett 100 filmből kettő volt női alkotó műve, pontosan tükrözte az arányokat. A korlátozottan jogos felháborodás hatására (és mert látszik, ki mire szavazott) 2022-re 14-re emelkedett ez a szám, illetőleg a 250-ből 30 film nő műve (nem számítva Wachowskiékat, akik a Mátrix létrehozása idején még férfiak voltak). Mivel a pozitív diszkrimináció merő szómágia (ahol valakit előnyben részesítenek azért ami, ott mindig a kvalitás szenved hátrányt), és mivel a csőlátás csőlátás marad, akármerre fordítják a csövet, három olyan nő rendező is van, akitől külön-külön annyi, sőt több film szerepel, mint Közép-Kelet-Európából összesen. Térségünket Tarr Béla két (Sátántangó, Werckmeister harmóniák) és Věra Chytilová egy filmje (Százszorszépek) képviseli. Menzel, Forman, Wajda, Kiesłowski, Jancsó nincs benne még a 250-ben sem, viszont a középszerű Claire Denis három filmmel is szerepel, csakúgy, mint a hirtelen a realizmus apostolává avatott Akerman. Agnès Varda életművéből éppúgy négy film szerepel a Listán, mint Bergmanéból vagy Tarkovszkijéból (Fellini 3, Chaplin 2, De Sica 1, Peter Brook 0). Elia Kazan felesége (Barbara Loden) egyetlen rendezésével (a Wanda című Cassavetes-utánérzéssel) a több mint előkelő 48., az ikonikus filmeket (A vágy villamosa, A rakparton, Édentől keletre) jegyző Kazan viszont nincs sehol. Vajon nem ugyanolyan megaláztatás-e valakit többre értékelni valóságos teljesítményénél, csak azért, mert nő? Buñuel a maga idejében botrányosan forradalmi Andalúziai kutyája 153 hellyel áll a film hatásait másfél évtizeddel később kockázatmentesen tükröző Maya Deren-film, A délután szövevényei mögött (amely ekképp minden idők legjobb rövidfilmje). Tényleg? És ha már női rendezőkről beszélünk: hol van Liliana Cavani, Susanne Bier, Ogigami Naoko, Margarethe von Trotta, Hana Makhmalbaf, Agnès Jaoui? Például.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.