A Sight and Sound tízévenkénti szavazásának (amelyen legutóbb Chantal Akerman hosszú című filmje végzett a 250 tételt tartalmazó Lista első helyén) különösen nincs – éppen azért, mert nem csak lenyomata az uralkodó közgondolkodásnak, de formálja is azt. A filmtörténet (is) úgy alakult, hogy bűnösen kevés nő készíthetett filmet. Az, hogy a 2012-ben megnevezett 100 filmből kettő volt női alkotó műve, pontosan tükrözte az arányokat. A korlátozottan jogos felháborodás hatására (és mert látszik, ki mire szavazott) 2022-re 14-re emelkedett ez a szám, illetőleg a 250-ből 30 film nő műve (nem számítva Wachowskiékat, akik a Mátrix létrehozása idején még férfiak voltak). Mivel a pozitív diszkrimináció merő szómágia (ahol valakit előnyben részesítenek azért ami, ott mindig a kvalitás szenved hátrányt), és mivel a csőlátás csőlátás marad, akármerre fordítják a csövet, három olyan nő rendező is van, akitől külön-külön annyi, sőt több film szerepel, mint Közép-Kelet-Európából összesen. Térségünket Tarr Béla két (Sátántangó, Werckmeister harmóniák) és Věra Chytilová egy filmje (Százszorszépek) képviseli. Menzel, Forman, Wajda, Kiesłowski, Jancsó nincs benne még a 250-ben sem, viszont a középszerű Claire Denis három filmmel is szerepel, csakúgy, mint a hirtelen a realizmus apostolává avatott Akerman. Agnès Varda életművéből éppúgy négy film szerepel a Listán, mint Bergmanéból vagy Tarkovszkijéból (Fellini 3, Chaplin 2, De Sica 1, Peter Brook 0). Elia Kazan felesége (Barbara Loden) egyetlen rendezésével (a Wanda című Cassavetes-utánérzéssel) a több mint előkelő 48., az ikonikus filmeket (A vágy villamosa, A rakparton, Édentől keletre) jegyző Kazan viszont nincs sehol. Vajon nem ugyanolyan megaláztatás-e valakit többre értékelni valóságos teljesítményénél, csak azért, mert nő? Buñuel a maga idejében botrányosan forradalmi Andalúziai kutyája 153 hellyel áll a film hatásait másfél évtizeddel később kockázatmentesen tükröző Maya Deren-film, A délután szövevényei mögött (amely ekképp minden idők legjobb rövidfilmje). Tényleg? És ha már női rendezőkről beszélünk: hol van Liliana Cavani, Susanne Bier, Ogigami Naoko, Margarethe von Trotta, Hana Makhmalbaf, Agnès Jaoui? Például.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
