Kiállítás

A megfoghatatlan árnyékában

Gaál Endre: Között

Kritika

Gaál Endre szobrász, aki történetesen üvegből készíti munkáit, bár felhasznál más, sokszor nemes anyagokat (acél, gránit), vagy egészen hétköznapiakat (gumiabroncs, föld) is. Otthonosan mozog a land-art és az installáció területén, és több, egyszerre bensőségesen minimalista és monumentális köztéri szobor is kötődik a nevéhez. Munkáit a duális pozíció jellemzi, két elem kapcsolatának a hangsúlyozása, ezen belül pedig a törékenység és a lebegés, azaz a dinamika és a statika kettőse.

A munkássága ilyen kérdések körül forog: Hogyan lehet létrehozni a szinte elpattanásig egymás alá és fölé feszített, leszorított és gúzsba kötött üveglemezek bonyolult térbeli konstrukcióját? S hogyan lehet ezt az iszonyatos energiát transzponálni egy testetlenül lebegő, egészen valószerűtlen egyensúlyi helyzetre?

A most bemutatott anyag látszólag elbillen statikus irányba, nincsenek levegőben úszó, feszített elemek, csak a falon, a galéria ablaka előtt függő vagy a padlón fekvő téglalapok/téglatestek. A határaikat feloldó, meghatározhatatlan műfajú és cím nélküli, köztes elemek – üvegképek? üveg­szobrok? síkreliefek? – jól kommunikálnak a kiállítás címét adó installációval és a kiállítótérrel is. Gaál figyelembe veszi az adott teret; más típusú és „üzenetű” művek kerülhetnek egy késő római kori sírkamra „romos” terébe, és más egy szinte csak festményeket kiállító galériába. Az öt munkából négy képként (festményként) pozicionálja magát, a végsőkig kijátszva az „ablak a világra” hasonlatot, csak éppen itt a külső és a benti világot elválasztó üveglap nem feltár, hanem hordoz valamit. Olyannyira, hogy a kiállításon szerepel egy korábban tetőablakként funkcionáló üveglap is.

A most bemutatott anyag Gaáltól szokatlanul személyes, hiszen a családjához kötődő két emléket is felhasznál. Az egyik éppen az említett ablak mint változtatás nélkül beemelt ready-made, amelyet az időjárás, az üveget éveken át verő eső, jég és a por, tehát a természet munkált meg, a másik pedig egy fotóként is megőrzött emlék, amelyből Gaál a szülői ház egy részletét áttetsző, színes tájképnek tűnő képpé nagyított fel. Két, térben és időben eltérő helyszín, az otthon mementói, amelyek finoman hordozzák a múló idő nyomait, az elmúlás megtapasztalását és fájdalmát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.