Könyv

A múlt fogságában

Ungváry Krisztián: A Mindszenty-mítosz

Kritika

Nehezen találni a NER torz emlékezetpolitikai univerzumában kanonizáltabb történelmi figurát, mint néhai Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket.

Látszólag minden erre predesztinálta: harcos kiállása a II. világháború után a szovjet megszállás árnyékában kibontakozó kommunista önkényuralom ellen, letartóztatása, a vizsgálati fogságban elszenvedett tortúra és a koncepciós perbéli elítéltetése egyaránt az antikommunista ellenállás szimbólumává tehette. Ráadásul ott volt még a nevezetes 1956. november 3-i szózata, majd a rá következő napon kezdődő 15 évnyi (idővel egyértelműen önkéntes) száműzetése a budapesti amerikai követségen. Ebben a kenetteljes kontextusban komoly hullámokat vetett, amikor Ungváry Krisztián előbb egy vitacikkben, majd előadásaiban is felvetette: valami nem stimmel.

Az A Mindszenty-mítosz a címének megfelelően polemikus munka: Ungváry bevallottan a bálványdöntés szándékával próbálja újraértelmezni az egyházi pályafutását még Pehm Józsefként (zala­egerszegi plébános, pornói apát, majd pápai prelátus) kezdő Mindszenty pályaképét. Nem egy újabb részletes biográfiát akart letenni az asztalra: arra ott van Balogh Margit rendkívül alapos, többkötetes Mindszenty-életrajza, amelyre Ungváry is sok ponton hivatkozik. És egy alapos Mindszenty-életrajz a kritikus olvasás után kapásból kiadja azokat a pontokat, ahol distinkciót kell tenni az egykor elvállalt szereptől – már ha valaki őszintén elkötelezett a polgári jogegyenlőség, a joguralom, vagy az egyház és állam szerepének törvényben is rögzített elválasztása mellett. Márpedig Pehm József – s Ungváry meggyőzően érvel emellett könyvében is – nem volt túl nagy barátja a felekezetek békés egymás mellett élésének sem: az általa irányított Zalamegyei Újság rendre (és egészen 1944-ig!) kitűnt fulmináns zsidóellenességével; jellemző példa, hogy a lap még az 1919. augusztusi–szeptemberi, számos halálos áldozatot követelő tapolcai és diszeli pogrom után is az áldozathibáztatást találta a legmegfelelőbb magatartásnak. Pehm-Mindszenty a protestáns egyházakkal szemben is néha egészen kisszerű türelmetlenséget mutatott, ráadásul agresszív sovén nacionalizmusának is hangot adott, amikor az 1941-es ideiglenes visszacsatolás után derekas részt vállalt az amúgy majdnem színhorvát Muraköz végeredményben sikertelen magyarosításában.

Egyházi karrierje aztán a második világháború végén ívelt fel. Így lett 1944 tavaszán, már Mindszentyként veszprémi püspök (akinek embermentő érdemei a könyvben felhozott bizonyítékok alapján legalábbis megkérdőjelezhetők), majd 1945. március végén, amikor még zajlottak a harcok a nyugati határszélen, a cukorbajban elhunyt Serédi Jusztinián esztergomi érsek, bíboros utódja. Ezen a ponton a legélesebb Ungváry kritikája: szerinte a merő anakronizmusként magát következetesen hercegprímásnak, illetve az ország első zászlósurának tituláló Mindszenty személyében egy arra alkalmatlan ember került az esztergomi érsek pozíciójába.

Ráadásul, ha el is fogadjuk, hogy elvi okokból ellenezte az államszocializmus kiépítését, akkor sem tudunk mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a legélesebben éppen a kommunisták befolyását kormányzati vagy ellenzéki pozícióból fékezni próbáló kisgazdákat, vagy éppen a Barankovics-párti vezetőket támadta. Mindszenty sorsa, a saját maga, számos kortársa, no meg a kultuszt építő utókor által is mártíriumként felfogott fogsága tükrében mindenképpen provokatívnak tűnik a kérdés: vajon lehetett volna jobb kimenetele a katolikus egyház és a már kiépülésekor is erőszakos kommunista pártállam viadalának? Annyit Ungváry is elismer, hogy a kommunista hatalomátvétel akkor is megtörtént volna, ha Mindszenty nem akadályozza az ellenzéki erők összefogását, illetve enged legalább azon egyházi személyeknek (a könyv itt mindenekelőtt Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm jezsuita szerzeteseket említi), akik taktikusabb megközelítésre, valamiféle modus vivendi kialakítására ösztönözték. Utóbbi magatartás, és erre Ungváry is több példát hoz, még a Rákosi-időkben is némi védelmet tudott biztosítani (például korábbi ellenzékieknek). Ezzel szemben még bíborosi kinevezésének korábbi támogatói is úgy vélték, hogy a régi s talán tényleg elmúlásra érett Magyarországot nem lehetett volna ennyire gyökeresen felszámolni, ha Mindszenty nem ragaszkodik csökönyösen a múlthoz.

Ez azután még hatványozottabban kerül elő a bíboros nagykövetségi „tisztes fogsága” (1956–1971) idején, amikor minden kapcsolatát elveszítette a magyar katolikus egyházzal, s úgy tűnik, a valósággal is. Ez a helyzet a legkényelmesebb éppen a kommunista hatalom számára volt, amely így tudta a szinte teljes (a kelet-közép-európai régióban is példátlan) engedelmességig törni a vezető nélkül maradt katolikus hierarchiát. Mire pedig maga a Vatikán is megelégelte ezt a szituációt, sok tekintetben már késő lett; Mindszenty helyére már jellemző módon a pártvezetés által is támogatott jelölt (ráadásul Mindszenty egykori kispapja, Lékai László) került.

A szerzőtől megszokott módon remek stílusban megírt, gondolatébresztő, vitákat gerjesztő könyv nyomán talán érthetővé válik az is, hogyan maradhatott ilyen példátlanul, egészségtelenül szoros összekapcsoltságban a magyar állam és a katolikus egyház, mely összeborulás, úgy tűnik, éppen napjaink neokeresztény kurzusában teljesedik ki.

 
 
 

 Open Books, 2023, 235 oldal, 4999 Ft

 

A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>

Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.