Könyv

A múlt fogságában

Ungváry Krisztián: A Mindszenty-mítosz

Kritika

Nehezen találni a NER torz emlékezetpolitikai univerzumában kanonizáltabb történelmi figurát, mint néhai Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket.

Látszólag minden erre predesztinálta: harcos kiállása a II. világháború után a szovjet megszállás árnyékában kibontakozó kommunista önkényuralom ellen, letartóztatása, a vizsgálati fogságban elszenvedett tortúra és a koncepciós perbéli elítéltetése egyaránt az antikommunista ellenállás szimbólumává tehette. Ráadásul ott volt még a nevezetes 1956. november 3-i szózata, majd a rá következő napon kezdődő 15 évnyi (idővel egyértelműen önkéntes) száműzetése a budapesti amerikai követségen. Ebben a kenetteljes kontextusban komoly hullámokat vetett, amikor Ungváry Krisztián előbb egy vitacikkben, majd előadásaiban is felvetette: valami nem stimmel.

Az A Mindszenty-mítosz a címének megfelelően polemikus munka: Ungváry bevallottan a bálványdöntés szándékával próbálja újraértelmezni az egyházi pályafutását még Pehm Józsefként (zala­egerszegi plébános, pornói apát, majd pápai prelátus) kezdő Mindszenty pályaképét. Nem egy újabb részletes biográfiát akart letenni az asztalra: arra ott van Balogh Margit rendkívül alapos, többkötetes Mindszenty-életrajza, amelyre Ungváry is sok ponton hivatkozik. És egy alapos Mindszenty-életrajz a kritikus olvasás után kapásból kiadja azokat a pontokat, ahol distinkciót kell tenni az egykor elvállalt szereptől – már ha valaki őszintén elkötelezett a polgári jogegyenlőség, a joguralom, vagy az egyház és állam szerepének törvényben is rögzített elválasztása mellett. Márpedig Pehm József – s Ungváry meggyőzően érvel emellett könyvében is – nem volt túl nagy barátja a felekezetek békés egymás mellett élésének sem: az általa irányított Zalamegyei Újság rendre (és egészen 1944-ig!) kitűnt fulmináns zsidóellenességével; jellemző példa, hogy a lap még az 1919. augusztusi–szeptemberi, számos halálos áldozatot követelő tapolcai és diszeli pogrom után is az áldozathibáztatást találta a legmegfelelőbb magatartásnak. Pehm-Mindszenty a protestáns egyházakkal szemben is néha egészen kisszerű türelmetlenséget mutatott, ráadásul agresszív sovén nacionalizmusának is hangot adott, amikor az 1941-es ideiglenes visszacsatolás után derekas részt vállalt az amúgy majdnem színhorvát Muraköz végeredményben sikertelen magyarosításában.

Egyházi karrierje aztán a második világháború végén ívelt fel. Így lett 1944 tavaszán, már Mindszentyként veszprémi püspök (akinek embermentő érdemei a könyvben felhozott bizonyítékok alapján legalábbis megkérdőjelezhetők), majd 1945. március végén, amikor még zajlottak a harcok a nyugati határszélen, a cukorbajban elhunyt Serédi Jusztinián esztergomi érsek, bíboros utódja. Ezen a ponton a legélesebb Ungváry kritikája: szerinte a merő anakronizmusként magát következetesen hercegprímásnak, illetve az ország első zászlósurának tituláló Mindszenty személyében egy arra alkalmatlan ember került az esztergomi érsek pozíciójába.

Ráadásul, ha el is fogadjuk, hogy elvi okokból ellenezte az államszocializmus kiépítését, akkor sem tudunk mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a legélesebben éppen a kommunisták befolyását kormányzati vagy ellenzéki pozícióból fékezni próbáló kisgazdákat, vagy éppen a Barankovics-párti vezetőket támadta. Mindszenty sorsa, a saját maga, számos kortársa, no meg a kultuszt építő utókor által is mártíriumként felfogott fogsága tükrében mindenképpen provokatívnak tűnik a kérdés: vajon lehetett volna jobb kimenetele a katolikus egyház és a már kiépülésekor is erőszakos kommunista pártállam viadalának? Annyit Ungváry is elismer, hogy a kommunista hatalomátvétel akkor is megtörtént volna, ha Mindszenty nem akadályozza az ellenzéki erők összefogását, illetve enged legalább azon egyházi személyeknek (a könyv itt mindenekelőtt Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm jezsuita szerzeteseket említi), akik taktikusabb megközelítésre, valamiféle modus vivendi kialakítására ösztönözték. Utóbbi magatartás, és erre Ungváry is több példát hoz, még a Rákosi-időkben is némi védelmet tudott biztosítani (például korábbi ellenzékieknek). Ezzel szemben még bíborosi kinevezésének korábbi támogatói is úgy vélték, hogy a régi s talán tényleg elmúlásra érett Magyarországot nem lehetett volna ennyire gyökeresen felszámolni, ha Mindszenty nem ragaszkodik csökönyösen a múlthoz.

Ez azután még hatványozottabban kerül elő a bíboros nagykövetségi „tisztes fogsága” (1956–1971) idején, amikor minden kapcsolatát elveszítette a magyar katolikus egyházzal, s úgy tűnik, a valósággal is. Ez a helyzet a legkényelmesebb éppen a kommunista hatalom számára volt, amely így tudta a szinte teljes (a kelet-közép-európai régióban is példátlan) engedelmességig törni a vezető nélkül maradt katolikus hierarchiát. Mire pedig maga a Vatikán is megelégelte ezt a szituációt, sok tekintetben már késő lett; Mindszenty helyére már jellemző módon a pártvezetés által is támogatott jelölt (ráadásul Mindszenty egykori kispapja, Lékai László) került.

A szerzőtől megszokott módon remek stílusban megírt, gondolatébresztő, vitákat gerjesztő könyv nyomán talán érthetővé válik az is, hogyan maradhatott ilyen példátlanul, egészségtelenül szoros összekapcsoltságban a magyar állam és a katolikus egyház, mely összeborulás, úgy tűnik, éppen napjaink neokeresztény kurzusában teljesedik ki.

 
 
 

 Open Books, 2023, 235 oldal, 4999 Ft

 

A lapszám további cikkei itt érhetőek el >>>

Heti hírlevelünkre itt tud feliratkozni >>>

Neked ajánljuk

Legendák egymás közt

  • - turcsányi -

Az alapító atyák Franciaországban viselt dolgainak meglehetős keletje van vásznon és képernyőn. Gondoljunk csak a John Adams pályáját feldolgozó HBO-sorozatra, vagy éppenséggel a magáért beszélő Jefferson Párizsban című moziműre, a derék Nick Nolte játékával (és James Ivory rendezésében).

Betű szerint

A főpolgármester-választás körüli újraszámolási hercehurca, na meg a Magyarországon is mesterségesen gerjesztett fociláz közepette úgyszólván teljesen elsikkadt, hogy a múlt pénteken megszületett az elsőfokú ítélet a polgári engedetlenség miatt kirúgott hat karinthys tanár ügyében.

Két indítvány

Miután június 14-én újraszámolták az érvénytelen szavazatokat, a Nemzeti Választási Bizottság megállapította, hogy a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte. A döntés azonban nem végleges, Karácsony a választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését indítványozta.

„Ahová pont befértem”

Hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.

Két tűz között

Az amerikai demokraták sokáig egységesen támogatták Joe Biden külpolitikáját. Ám a gázai háború miatt a demokraták közt törésvonalak alakultak ki, s ez megnehezítheti Biden kampányát. Ha közvetlenül nem is befolyásol sok szavazatot, a háború elhúzódása elbizonytalaníthatja az elnök támogatóit, és megkérdőjelezheti politikai teljesítményét is.

 

A szabotázs ára

  • Zádori Zsolt

80 milliárd az eddigiekért, és 400 millió minden újabb nap késlekedésért – példátlanul magas bírságot rótt ki az Európai Unió Bírósága, mert a lassan négyéves ítéletét nem hajtotta végre a magyar állam. Bármit is mond a kormány, most nem a hazai menekültpolitikát ítélték el, hanem a magyar jogállamiságról mondtak lesújtó ítéletet.

Családi ezüst

Elkótyavetyéli a családi ezüstöt, eladja az önkormányzat földjét egy olyan embernek, aki vele egy csapatban indul képviselő­jelöltként a választáson – ezzel támadta a helyi kormánypárti hírportál az apátfalvi polgármestert a választási kampányban. Ez a fegyver fordítva sült el.

„Csak Magyarország alkalmazza”

A parlament az Alaptörvény – lapzártánkkor még ki nem hirdetett – módosításával korlátozta az államfő kegyelmi jogkörét, viszont kiiktatta a miniszteri ellenjegyzés intézményét. Milyen következményekkel járhat ez? A PTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének tanárával beszélgettünk.