Tévésorozat

A régi és az új

Jeen-yuhs – Kanye-trilógia

  • SzSz
  • 2022. március 9.

Kritika

Hetente albumok százai jelennek meg, amióta pedig a hiphop az új rock, úgy néz ki, mintha minden második fiatal a rappelésben keresné a boldogulást – azonban ha Kanye West kiad egy lemezt, az még mindig hatalmas hírrel és még nagyobb eladásokkal jár.

Sőt: úgy néz ki, hogy bármit csinál, az címlapokra kerül, hiszen a világ egyik legismertebb zenészének számít. Ő pedig tesz is arról, hogy az emberek róla beszéljenek: az egyik számában nemes egyszerűséggel Istennek nevezi magát, vagy épp felszalad a színpadra és kiveszi a Grammy-díjat Taylor Swift kezéből, mert szerinte nem neki kellett volna nyernie.

West elképesztő egójával és problémás személyiségével mindenki tisztában van – amíg viszont ontotta magából a slágereket és a remek albumokat, mindenki elfogadta viselkedését, hiszen a zsenik már csak ilyenek… Az elmúlt években azonban lemezei már inkább csak a megjelenés körülményei vagy az azt övező Twitter-vihar miatt számítottak érdekesnek a kritikusok szerint. A balhék tehát csak addig elfogadhatók, amíg kiemelkedő teljesítmény is társul hozzájuk, vagy csak akkor vagyunk hajlandók a teljesítményére figyelni, amíg West át nem lép bizonyos határokat (pl. Trump támogatása, a feketék rabszolgaságának relativizálása, indulása az elnökségért)? Kanye West épp az ilyen kérdések miatt napjaink egyik legizgalmasabb popkulturális jelensége, a Jeen-yuhs pedig soha nem látott közelségbe hozza őt. A szűk fókusz miatt azonban a belterjességet nem sikerült elkerülni: azoknak nyújt igazi élvezetet a sorozat, akik ismerik Kanye West életét és munkásságát is.

A háromrészes, négy és fél órás dokumentumfilm-sorozat egyik fő célja annak bemutatása, hogy a rapper az egykori, csillogó szemű, feltörekvő zseniből hogyan változott kiszámíthatatlan, érzékeny kvázi őrültté, aki az elmúlt heteket például azzal töltötte, hogy hadjáratot indított exe új barátja ellen. A 2014-es Sráckor egyik legnagyobb truvája az volt, hogy 11 évig forgatták – a Kanye-trilógia 20 évig készült. A mögötte álló Coodie 2002-ben döntötte el, hogy műsorvezetői munkáját otthagyva a zenész mellé szegődik, hogy filmet készítsen felemelkedéséről; végül nem csak ezt, de átalakulását is megörökítette.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.