E műve látszólag könnyed mese, kortárs, de mégis inkább időtlen szereplőkkel. Barcelona a háttérdíszlet, itt él a főhős, Ismael, a határozatlan és a külvilágból keveset ismerő, naiv fiatalember, akinek a családi háttere lélekromboló. Gyerekkorától azzal nyomasztja az apja, hogy ő minden rossznak az okozója, az ő születése miatt halt meg az anyja is. Igaz, ez a haláleset már később történik, amikor Ismael 9 éves, de e tény nem zavarja az apát. Ő ugyanis ön- és közveszélyes tébolyult, akit később elmeintézetbe zárnak. Ismael ennek ellenére a maga módján integrálódni tud a társadalomba, egyetemi tanulmányai után tanárként dolgozik egy iskolában.
A történet realista értelmezése szerint ezek a gyerekkori élmények, az indokolatlan bűntudat és az őrületbe menekülés adják a fő cselekményszálat. Ismael neve Melville Moby Dick című regényének hősét idézi fel – bár már az eredeti, ószövetségi név is árva, számkivetett személyre utal –, s egyéb karakterek névadása is irodalmi vagy filmes inspirációjú: feltűnik a történetben Madame Bovary, Hans Castorp, Marlene Dietrich is, s a híres Lili Marleen-dalból is vissza-visszatérnek motívumok. Ismael túlél egy komoly autóbalesetet, amelynek következményeként elveszíti az emlékezetét, a múltját, a lakhelyét, a nevét, azaz az identitását. Meg sem lepődünk, amikor a kórházi ágyon, a felépülés folyamatában a főhős önmagát marcangolja: valójában minden miatta történt, ő a főbűnös. A személyiség visszanyerésére irányuló erőfeszítés azonban nem pszichológiai, belső útkeresés során zajlik, hanem külső események, fordulatok, jó- vagy rosszakarók ösztönzésére vagy ellenében. E ponton a Fénykeringő stiláris kanyart vesz, és átigazol a krimi műfajába. A főhős hiába próbál elfutni sötét múltja elől, a végzete beteljesedik, megégeti magát, mint a lámpa izzóján elporladó éjszakai lepkék. Nem Ismael önismerete gazdagodik e nyomozás során, csupán a balesetet megelőző körülményekről jut eszébe egyre több részlet. Az önváddal párhuzamosan egyre erősebb paranoid gondolatok gyötrik, akár egy Hitchcock-film alapja is lehetne ez a „senkiben nem bízhatok” életérzés. A realista és film noiros elemeket álomszerű jelenetek tagolják, s ebben a zűrzavaros világban senkinek nem lehet hinni. Még a főhősünknek sem. Felfogható ez a történet egyetlen nagy (rém)álomregényként is, első látszatra nem feltétlenül illeszkedő jelenetek, szereplők váltogatják egymást, s az olvasó dolga végső megfejtést kreálni magának. Cabré ugyanis nem szálazza szét a mesélés során összegabalyodott futamokat, poétikus megoldatlanságban engedjük el a szereplőket, Ismaelt és hőn vágyott szerelmét, Leót. Az emlékezetét visszanyerő Ismael nem tudja egyértelműen leleplezni a drámai események okozóját sem. Még abban sem lehetünk teljesen bizonyosak, megtörtént-e bármi.
A cselekményszálak mögött másik, mélyebb rétege is van a történetnek. Ismael, az árva gyerek nevelőotthonban, mesterséges nevelőházban nő fel, ahol az egyik sorstársának köszönhetően könyvolvasásba fog, irodalmi ismeretei napról napra gyarapodnak. Az irodalom a megmentője, és a végzete is egyben. Megmenti a családi örökségtől, de ettől még nem tájékozódik otthonosan az irodalom határain túl. Ismael egyre nehezebben különbözteti meg a reális világot az irodalmi fikciótól, s a szerző is elkövet mindent, hogy az olvasó azt se tudja, mikor hol jár. Csak kapkodjuk a fejünket az események sodrásában.
Ismaelt majdnem úgy engedjük el a könyv végén, ahogyan megismertük. Nem ment keresztül személyiségfejlődésen, nem lett életképesebb. Mintha a szerző sem törődött volna a történet lezárásával, csak élvezte az írás, a gondolatáramlás szabadságát. Esetleg megelégedett azzal, hogy Leóhoz hasonlóan ő sem tudja elengedni Barcelona látképét: „Milyen szép ez a táj, ugye, Leo? Csak a tiéd.” S bár a hagyományosabb történetmesélés kedvelői szemérmes, visszafogott szerelmi történetet kapnak a főhős és gyerekkori idolja, Leo között, arról már nincs szó, hogy beteljesedett szerelmükben boldogan éltek, amíg meg nem haltak. A fátum ugyanis végzi a dolgát: „Keringünk az éjszakában, és a tűz martalékává leszünk. Akkor is, ha nem akarjuk.”
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna. Jelenkor, 2024, 155 oldal, 4299 Ft
