Lemez

Látszólag könnyű

Ladyva: Steam Train Boogie

A boogie-woogie még az 1920-as években indult világhódító útjára Amerikából, és száz év alatt sem tűnt el teljesen a divatos zenei stílusok süllyesztőjében.

Ennél is meglepőbb, hogy a legjobb európai muzsikusok között két svájci pianistát is találunk: Silvan Zingget és Vanessa Gnaegit. Zingg egyik régebbi albumának a borítójára még azt is ráírták, hogy „Svájc boogie-woogie nagykövete”. De ma már a Ladyva művésznéven alkotó Gnaegi is magának követelhetné e címet.

A Svájc és a Dominikai Köztársaság között ingázó, harmincöt éves alkotó legújabb stúdióalbuma, a Bern közeli Mazzive Sound stúdióban rögzített Steam Train Boogie hat évvel követte az 8 to the Bar című albumot, és sokat elárul a műfaj iránti kiismerhetetlen keresletről, hogy már az a lemez is magánkiadásban jelent meg, mégis jelentős példányszámban fogyott. A mostani album fókuszában a két éve, kislemezen már megjelent Ladyvas Stomp című dal áll, a további kilenc szerzemény azonban vadonatúj. A fél óránál alig hosszabb album a Got My Mojo Working című blues sztenderddel indul, amelyben Gnaegi nem csak a bal kéz állandóan ismétlődő basszusfiguráját hozza tökéletesen, a jobbkezes, lendületes dallamvezetése is elsőrangú; Preston „Red” Foster szövegét is – a férfi elbeszélő nemét megváltoztatva – maga énekli. Saját hangjára támaszkodik a To Whom Do I Want to Lie című reggaetonos rapszódia, illetve a Youve Got This is, amely olyan meglepő és vibráló elektro-jazz, hogy Parov Stelar repertoárjában és A nagy Gatsby filmzenéjeként is megállná a helyét.

Azonban a félig rendszerekre, félig improvizációra épülő megoldások a többi darabban jobban érvényesülnek. A Steam Train Boogie, a Lobster Groove 2.0 és a JumpinThe 88s egy­aránt izgalmas, gazdagon váltakozó és gyors tempójú instrumentális dal, amelyeket hallva egyértelművé válik: a boogie-woogie csak látszólag könnyű, de valójában kifejezetten bonyolult blues zongorastílus. Ami pedig a hangulatot illeti, ezek a darabok tekinthetők az album „legboldogabb” hangzású, a klasszikus boogie-woogie-hoz legközelebb álló epizódjainak. A sokévi termésből összeállított munka végeredményben a „profi technika” és a „lendületes száguldás” kifejezésekkel jellemezhető, ám a hagyománytisztelet és az innováció között nincs olyan szerencsés egyensúly, mint napjaink ugyancsak jeles boogie-woogie-zongoristái, az amerikai Katie Webster vagy a svéd Micke Muster esetében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.